KUNSZT

A képre kattintva galéria nyílik

Luo Dan története egyszerű és szép. 1968-ban született, évekig fotóriporter volt egy ügynökségnél, majd 2006-ban, lappangó kétségeire mintegy válaszként megvilágosodott, miután belelapozott egy véletlenül a kezébe akadt Bibliába. A történet mégsem pusztán a hitről szól, hanem egy ember önmegvalósításáról és önmaga kereséséről. Még ugyanebben az évben otthagyja a fotóügynökséget és egyfajta zarándokként elkezdi járni, beutazni Kínát. Ezekből a nagy utazásokból születik három nagy fotósorozata, közöttük is a legszebb, legmélyebb munka a Simple Song (2010-2012).

Fotó: Tuba Zoltán (Origo)

Június elsejével Fabényi Júlia művészettörténész vette át a Ludwig Múzeum irányítását Bencsik Barnabástól, a korábbi igazgatótól. Sokan politikai kinevezésről beszéltek, az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport napokig transzparensekkel tiltakozott a múzeum lépcsőjén a kinevezés ellen, és pályázatának közzétételét követelték. Erről, múzeumvezetési ambícióiról, valamint Bencsikhez és Balog Zoltánhoz fűződő kapcsolatáról beszéltünk. Továbbá a meztelen testek, kulcsfontosságú kollégák és Angela Merkel is szóba kerültek, utóbbi nem azért, mert hasonló a frizurájuk.

Kamil Kuskowski Neue Dada című kiállítása olyan, mint egy Bugatti Veyron. Gyors és ütős. Persze, ha a Veyronra további jelzőket keresünk, nem biztos, hogy a humoros, szellemes és ötletes ugrik be, de a Neue Dada ilyen. Gyors kiállítás, mert hat munka alkotja mindössze, bár a munkák jó része több tételes, ám mindegyik egy-egy szellemes ötletre épül, közvetlenül és relatíve gyorsan hat, befogadható, érthető. Természetesen akkor, ha ismerjük és élvezzük azt, amihez kapcsolódnak, aminek parafrázisai: a dadaista vagy ahhoz közeli alkotásokat és úgy általában a dadaizmust.

"A világ Kína szerint" - olvasható a Time legújabb címlapján, amelynek borítóját Aj Vejvej tervezte. Rick Stengel szerkesztő szerint ez a legszebb címlap, amit a Time valaha csinált.

Az Idegen pályán című kiállításon Szász Lilla és Barakonyi Szabolcs sok tekintetben egymásra rímelő, hasonló kontextusban gondolkodó munkái találkoztak össze a boncasztalon. A munkák történetközpontúak, Barakonyi videójában Párizsban élő magyar értelmiségiek portréit mutatja meg, villant fel történeteket és gondolatokat az idegenben való létről, az elszakadásról, otthonról, munkáról. Szász Lilla három sorozatában azonos történelmi múlt által összekötött kis közösségeket jár körül, amelyeket egy háború kapcsol össze, valamint az otthontalanság, idegenbe szakadtság. Péntekig látható a kiállítás.

Fotók: Sight Industries/LOFFICE

Aki ott volt június 3-án a bécsi Loffice közösségi iroda kiállításának megnyitóján, komoly egyveleggel találkozhatott. Oldalra biccentett fejjel koncentráló bécsiekkel és magyarokkal. Konrád Györggyel és Winkler Nórával. Kortárs képzőművészetet belengő köddel és egyáltalán nem ködös mennyiségű euróra becsült munkákkal. Vállalati felelősségvállalással (CSR) és művészetmenedzsmenttel. Kiwilével. Mindenekfelett viszont a kérdéssel: mit kezdjünk a múlttal?

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Ujj Zsuzsi költő, képzőművész, rockénekes képzőművészeti pályája mindössze hét évet ölel fel (1985-1992), összes fotója ebben az időszakban keletkezett. 1992 után befejezi a fotózást, zenekart alapít, a Csókolomot, amelyben énekel és a dalszövegeket írja. Pályája mintha kicsit Rimbaud-é lenne, aki költői működése mindössze 5 éve után végleg abbahagyja a költészetet, katonának áll, később fegyverkereskedő lesz, becsavarogja a világot, majd meghal, valószínűleg rákban. Ujj Zsuzsi lezárult pályának leghíresebb, legismertebb munkáit láthatjuk ismét a Budapest Galériában.

Escort Kama, © Pieter Hugo

"Az csak egy rohadt fénykép" - mondta Pieter Hugo 2008-ban, hajnali kettőkor egy üveg sörrel a kezében Sean O'Hagannak, a The Observer riporterének egy szálloda bárjában, egy héttel az Arles-i Nemzetközi Fotófesztivál vége után. A mondat lezárása volt Hugo eszmefuttatásának, amely a fotó, a fotográfia haláláról szólt: "Ha szeretnél tudni valamiről valamit - egy háborúról, egy helyről, egy személyről - elolvasol egy könyvet, igaz? Nem egy képet nézel meg. Az csak egy pillanat, egy futó pillantás."

Két nappal később, miután megkapta az arles-i fesztivál Discovery-díját, többek között a Hiéna és egyéb emberekért, Sean O'Hagan emlékeztette őt kirohanására, mire Hugo így folytatta: "Bizalmatlan vagyok a fotográfiával szemben, néha azt gondolom, semmit sem lehet pontosan ábrázolni. Különösen bizalmatlan vagyok a portréfotózással kapcsolatban. Úgy értem, azt hiszed, egy portré bármit is el tud mondani az alanyáról? (…) Tudatosítanom kell, ha úgy tetszik, a fotográfia lehetetlenségét."

Az összes figura, amelyik a szőttesen piros, Andy Warhol keze nyoma (fotók: vb)

Andy Warhol köztudottan nem sokat foglalkozott olyan fogalmakkal, mint például eredetiség, de egy amerikai kiállítás tanúsága szerint a más művébe való belefirkantás sem állt tőle távol. Olyannyira nem, hogy ha úgy tetszett neki jobban, fogta a filctollát és simán beleszínezett egy indián szőttesbe. A fenti 1875-1885 között készült szőttesen például az látható, ahogy a figura felsőtestét beszínezte csíkosra. A szőnyeg ismeretlen szerző munkája, mert az indiánok egészen az elmúlt évtizedekig nem szignózták alkotásaikat.

Nobuyoshi Arakiról az juthat eszünkbe elsőre, hogy eszméletlenül sok. 2006-ban Japánban egy 575 oldalas kötet kellett ahhoz, hogy felsorolja Araki 1970 és 2005 között megjelent 357 fotóalbumának fontosabb adatait. Egy négy évvel ezelőtti interjúban szóba került, hogy könyveinek száma már 450 körül jár. Araki május 25-én, ma 73 éves és mindennap fotózik. Nőket, gyerekeket, virágokat, de főleg nőket, de nem akárhogy. Kiállításai, albumai legtöbbször botrányt okoznak, és a műértelmezők kedvelt témája, hogy pornográfia-e Araki fotográfiája vagy művészet? Mégis, ha Helmut Newtonnál erős kétségeink voltak, átlendül-e a művészet térfelére a mester, illetve labdája, Arakinál egy szemernyi kétség sincsen: ő eleve ott van, volt, lesz.