KUNSZT

Meret Oppenheim: Tetovált portré, 1980 (Foto: Heinz Günter Mebusch)

Nem volt könnyű neki, hiszen - mint utóbb kiderült - 22 évesen megalkotta élete fő művét, a szőrös teáscsészét. Persze az életmű finoman szólva sem csak egy csészényi. A nő, akinek műtermébe Hans Arp és Alberto Giacometti személyében követséget küldtek a szürrealisták, akiről Man Ray készített elhíresült akt-fotósorozatot idén lenne száz éves. A bécsi Bankforum Austria retrospektív kiállítással tiszteleg Meret Oppenheim előtt. Megmutatjuk, mi van a csészén túl.

Rothko kiállítás a Whitechapel galériában 1961-ben (Fotó: Sandra Lousada)

Április 24-én Mark Rothko Művészeti Központ nyílt a művész szülőhelyén, a lettországi Daugavpilsben. Rothko családja egy kisebb gyűjteményt ajándékozott az intézménynek, ahol ezentúl helyi művészek munkáit is kiállítják majd.

Bécsi Imre: In a church without a roof

A Nagy Sándor és Arisztotelész korától (i.e. 4. század) használatos camera obscura a legegyszerűbb képalkotó eszköz, amit ismerünk. Ma előállítható akár gyufásskatulyából vagy egy netről letöltött pdf-ből is. A működési elvet felhasználva Bécsi Imre maga építi kameráit, az eredmény viszont jóval bonyolultabb egy lyukas konzervdoboznál. A kArton Galériában látható kiállításán minden kép egyedi és ismételhetetlen, komolyan megfontolt kattintás következménye: az operatőr módszere már tíz éve az instant nyersanyaggal és filmes szűrőkkel kiegészített lyukkamerázás.

A zöld értékekkel többnyire a Greenpeace aktivistái, a bálnák megmentése vagy pandás kép Ben Stillerrel szembesít minket - szigorúan csak a felszínen maradva. A manapság népszerű fenntartható építészet vagy környezettudatos design megoldásai előtt a művészek viszont már a hatvanas évek végén megkezdték a maguk ténykedését a Földdel: a természet ihlető erején és annak ábrázolásán túllépve létrejött egy homályos keretekkel bíró gyűjtőfogalom, a természetművészet.

Spencer Tunick: Düsseldorf (2006)

Sokat elmond a korról, amelyben élünk, hogy egy férfi aktot vizsgáló kiállítás csupán egy kiállítási egységet szentel - a nyolcból - a meztelen férfi testre vetett női tekintetnek. Ez nem a Ludwig Múzeum hibája, és nem is az eredeti linzi kiállításé. Egyszerűen olyan világban élünk, ahol a férfi akt még mindig abnormális, és ha létezik is - mert mindig is létezett -, annak megalkotására szinte kizárólag a férfiak jogosultak. A Meztelen férfi című kiállítás Linz és Bécs után Budapesten is látható, megnéztük.

Fabényi Júlia (Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI)

Április 19-én meghallgatta a szakmai bizottság a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum március elsején kiírt igazgatói pályázatára jelentkező Bencsik Barnabás korábbi igazgatót és a másik pályázót, Fabényi Júliát, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága főigazgatóját, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar doktori iskolájának témavezetőjét. Nem sokkal a meghallgatás után kiszivárgott, hogy a bizottság Fabényi Júliát javasolja igazgatónak.

Fotók: Pályi Zsófia [origo]

Valószínűleg két okból néz meg az ember egy plakátkiállítást: vagy nosztalgiázik vagy (művészet/társadalom)történész. Másrészt az Ellenkultúra a 80-as években című kiállítás lényegéből adódik, hogy közönsége csak speciális és szűk lehet. A plakát ugyanis, hogy a Wikipédia megfogalmazását idézzem: "…nagyméretű, nyomdailag sokszorosított kültéri hirdetmény, amely grafikai és tipográfiai elemek felhasználásával készül. A vizuális kommunikáció klasszikus formája." Egy plakát nem önálló vizuális alkotás, hanem egy konkrét esemény jelzője, meghirdetője, az esemény információinak vizuális formában való közlése, a célja pedig, többek között, az esemény iránti figyelem felkeltése. A plakát nem az örökkévalóságnak készül, a plakát használati cikk, akár egy fültisztító, használat után (elvben) eldobandó, funkcióját veszti. A plakátot kiragasztják, aztán az esemény elmúltával letépik, vagy újat ragasztanak rá. A plakát folyton múlik, hámlik, rétegeződik, jobbára sohasem marad meg, nem éli túl az eseményt, melyet hirdet.

Felix Bonfils: Szundító múmiaárus, Egyiptom, 1875

1878-ban kiadott Egyiptom és Núbia című fotóalbumát azoknak ajánlotta, akik betegség, az anyagi források hiánya, vagy országuk politikai helyzete miatt korlátozva voltak az utazásban. Felix Bonfils (1831-1885) a Földközi-tenger és a Közel-Kelet vidékeinek népszerű, elfeledett, majd újra felfedezett nagy fotográfusa sokak szemében irigylésre méltó helyzetben volt, hiszen élete nagy részében nem csinált mást, mint a kor első számú turistacélpontjait fényképezte Athéntól Alexandriáig, Jeruzsálemtől Konstantinápolyig. Életéről keveset tudunk, fényképei viszont nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a 19. század második felének embere valamivel hitelesebb képet kapjon az addig csak irodalmi alkotásokból, festményekről, metszetekről ismert bibliai tájakról, antik építészeti emlékekről és az iszlám világról.

Látogatók Cy Twombly képei előtt (Fotó: AP/Kamran Jebreili)

Az eredetileg tervezett 2012-es megnyitót legutóbb 2015-re halasztották, de a Louvre Abu-Dzabi-gyűjteményének 130 darabja hétfőtől három hónapig látható lesz az Egyesült Arab Emírségek fővárosának kulturális negyedében egy művészeti központban.

"A világ ellenáll/szembeszegül a fotográfiának". Igor Szavcsenko, egy jelentős és izgalmas kortárs, de nálunk kevésbé ismert belorusz származású fotóművész írta ezt 1997-es esszéjében, amellyel tíz évre szakított mindenfajta fotográfiai tevékenységgel. A szakítás évei alatt többek között képzett mélytengeri búvár lett belőle. Fényképészként Szavcsenko eljutott a fotográfia végpontjaira, ahonnan nehéz volt a visszatérés.