KUNSZT

Lenyűgöző kiállítás nyílt pár napja a The Metropolitan Museum of Art-ban Early American Guitars: The Instruments of C. F. Martin címmel, amely az amerikai gitárkészítés kezdeti korszakának és egyik legfontosabb alakjának, készítőjének pár ritka mesterművét, továbbá a rá hatást gyakorló iskolák, és a korabeli amerikai kortársak fontosabb munkáit mutatja be. A tárlat kiváló példája a művészeti ágak izgalmas találkozásának, hiszen a gitárok a kézművesség, a zenetörténet és a vizualitás szempontjából is komoly értéket képviselnek.

Vaszary János: Misztrál Riminiben, 1930 körül

Felszínességgel és a kortárs francia trendek majmolásával vádolták, majd a polgári jelzővel próbálták lejáratni és giccsesnek bélyegezték. Vaszary János népszerűsége mégis több évtizede töretlen, manapság pedig több tízmillióért ütik le egy-egy képét. A festőművész színpompás, napsütötte, de ami a legfontosabb: sosem látott képeiből rendezett most kamaratárlatot a Nemzeti Galéria. Ráadásul két magángyűjtemény adományából, amire Magyarországon ritkán van példa.

A New Yorki Suzanne Geiss Company galéria kiváló üzleti érzékről tanúskodva, január 16-án nyílt kiállításán olyat mutat, amit élő ember még nem látott: Jean-Michel Basquiat-t meztelenül! Amint fekszik, ül, áll és rajzfilmnézés közben fest, miközben valószínűleg festékes vagy egyszerűen csak piszkos a talpa.

Ha van remekműve a magyar fotóművészetnek, akkor Szilágyi Lenke Látókép megállóhely című 1999-es albuma az, és emellett talán még a 2007-ben kiadott Single Lens könyvecske. Az ezekben a kötetekben és a Fényképmoly albumban közölt képek egy olyan jelentős, súlyos és összetéveszthetetlen fotográfiai életművet alkotnak, ami a 20. századi magyar fotográfia legnagyobb teljesítményei közé tartozik. Mindezt azért fontos leírni, mert Szilágyi Lenke Bizonyos színek című mostani kiállítása az a bizonyos "de", ami a fenti értékelés után következik. Pályáját figyelve és értékelve ugyanis látható, hogy egy bizonyos korszaktól megváltozik, megtörik, nem sikerül elérnie azt a színvonalat, amit saját maga alkotott.

A pályázat második helyezettje

A 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának ötletpályázatának nyertese egy malom lett, de elvileg felépülhet egy óriási magtár vagy egy guruló kertre emlékeztető fura pavilon is.

A fenti képen a rettegő Michelangelo épp pizzát áldoz a rettenetes Szecska mesternek. Josh Lane válogatott szuperhősöket és popkulturális ikonokat felvonultató hieroglifáit, azaz hero-glyphicseit (a magyarra sajnos lefordíthatatlan szóvicc az angol hős (hero) és hieroglifa (hieroglyph) szavakból áll össze) az ókori Egyiptom és a képregények iránti szeretete ihlette.

Pár nap múlva zár New Yorkban The Frick Collection Vermeer, Rembrandt, and Hals: Masterpieces of Dutch Painting from the Mauritshuis című kiállítása, amelyet nem várt sikerre vitt és látogatottsági rekordhoz segített egy tengelic. A meglepő erdeményhez Carel Fabritius ecsetjén kívül azonban Donna Tartt könyve és a csillagok szerencsés együttállása is kellett.

Robert Löbel négyperces, Wind című animációs diplomafilmjének szereplői viharban élik mindannapjaikat, járnak kocsmába, fodrászhoz, vagy éppen óbégatnak, ha csecsemők. A film egy rakat díjat nyert tavaly mindenféle fesztiválon (lista itt). Egy hónapja felkerült a Vimeóra, de mi csak most láttuk, és nagyon jól szórakoztunk rajta. 

Maszlov megtalált freskója

A korai szovjet monumentális falfestészet elveszettnek hitt remekműveit találták meg a Moszkva melletti Koroljev egy lebontásra ítélt épületében. A munkák Vaszilij Maszlov művei, amelyeket eddig csak 1930-as évekbeli fotográfiákról ismerhetett a szakma. A freskók és megtalálásuk története azonban nemcsak művészettörténeti szempontból izgalmas, a munkáknak helyet adó épület legalább olyan nevezetes, mint maguk a művek.

Réthi Gábor plakátja

Igazságot szeretnél a kedvenc gyerekkori filmjeidnek? Méltatlannak találtad a Star Wars filmposztereit, vagy azt gondolod, hogy Jurassic Park legemlékezetesebb kecskés jelenete megérdemelte volna, hogy a plakátra kerüljön? Akkor figyeld a Kiscsoportos Játékokat, azt a mostanáig közel 80 tagot számláló alkotóműhelyt, ahol hétről-hétre az egész csoport ugyanazt a rajzleckét kapja: egy találomra kiválasztott film plakátját tervezik újra, vagy sűrítik emblematikus jelenetekbe.