Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyerekapokalipszis

6000 feketefej (enteriőr fotók: Cséka György)

Medve Zsuzsa 6000 feketefej című műve helyspecifikus munka: a Jurányi Ház galériájának, de inkább multifunkcionális, közösségi terének fekete falait rajzolta tele krétával. A falakon stilizált figurák, a gyerekrajzokra hasonlító világ elevenedik meg, szinte szó szerint. A gyerekrajz figurák ugyanis nem azt teszik, amit várnánk, nem gyerekeskednek, nem játszanak, nem vidámak, hanem lázas tevékenységben merülnek el, egymást pusztítják, ölik, szúrják, vágják minden lehető eszközzel.

0 Tovább

Erőszakot kell tenni, de szeretettel

Alejandro Jodorowsky

Ha Alejandro Jodorowsky teljes filmes munkásságát, zavarba ejtő esztétikáját, illetve szuggesztív-karizmatikus személyiségét egyetlen szóba sűríthetnénk, a megosztó lenne az. Amíg az underground filmes passzázs korszakos guruját, hipnotikus tekintetű messiását tiszteli a személyében, és úgy tízévente újra felfedezi magának, addig a profanizált álomgyár rendre hajigálja vissza az önjelölt látnok kozmikus távlatú vízióit, forgatókönyv-tervezeteit közel negyven esztendeje. Utóbbi esetekben az untig ismert financiális szempontokhoz gyakorta olyan kritikai felhangok is társulnak, melyek szerint Jodorowsky és a szemfényvesztés elválaszthatatlan kebelbarátok.

A harmadik, és egyben a legnagyobb csoportba azok tartoznak, akiknek lövésük sincsen Jodorowsky filmművészetéről.

A 2013-ban, Cannes-ban bemutatott Jodorowsky's Dune című dokumentumfilm a viszontagságos életmű koronájának szánt, ám soha el nem készült Dűne-adaptáció történetét járja körbe közel negyven év hallgatás után. A filmet (több alkotása mellett) január 2. és 4. között háromszor vetítik le a Magyarhangya által szerevezett, Átrium moziban tartott Jodorowsky-maraton során. Mi egy korábbi vetítésen néztük meg.

2 Tovább

Az év 10 legnépszerűbb műtárgya a Kunszton

1.Hendrik Kerstens (1956): Szatyor, 2007

Döbbenetes önreflexióról téve tanúságot, továbbá házunk táján söprögetve összegyűjtöttük a 2013-as év olvasói lájkokban kifejezett 10 legnépszerűbb műalkotását, amely képeket blogunk Facebook oldalán publikálunk minden nap, A nap műtárgya címmel. Az eredmények, de következtetéseink, illetve ezek hiánya meglepő lehet, de mentségünkre szolgáljon, így év vége felé elég nehéz már bármire bármiből következtetni, vagy gondolkodni, és mindezt még a magyar próza nemes szövetébe is burkolni.

0 Tovább

Vidám kungfu alantas magyarokkal

Orbán Viktor elszáll az EU egén Matisse Ikaroszaként, 2013

Hogy ráhangolódjunk drMáriás friss kiállítására, amely talán az év, de teljes bizonyossággal az évvége legviccesebb, legfrenetikusabb kiállítása, elég, ha párszor elolvassuk és megpróbáljuk memorizálni annak önmagáért beszélő címét: II. Erzsébet titokban Geronazzo Máriával egyeztet a keleti nyitás politikájáról a Külön 2014 Nemzeti Parkban. A cím ugyanis teljes és tökéletes összefoglalása a drmáriási univerzumnak, és bátran ajánlható pedagógiai célzattal egynémely politikus számára büntetésként százszor leírni, majd álomból fölverve is kívülről fújni! Teljesítményfokozóként akár.

0 Tovább

Így lopták el a két Hirst-képet

Damien Hirst: Oleoylsarcosine, 2008

Nyilvánosságra hozta a londoni rendőrség annak a kamerának a felvételét, amely egy nyugat-londoni galériában volt, ahonnan nemrég két Damien Hirst festményt loptak el. Az Exhibitionist galériában egyébként Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Richard Hamilton, Anish Kapoor és Banksy művek is hányódtak, de csak a Hirst-munkákat vitték el. Vagy komoly műértők és olyasmit tudnak, amit mi nem, vagy csak ez a két mű látszott az utcafronti galéria üveg kirakatából.

0 Tovább

A magyar műtárgypiac is túl van a válságon

Váli Dezső: Századfordulós műterem, 2010 (A/10/59)


Egyre csökken a követési távolság a magyar aukciós piac és a nemzetközi között. A Virág Judit Galéria december 15-i árverése arról tanúskodik, hogy a magyar műtárgypiac is a háta mögött hagyta a válságot és talán végérvényesen magához tért. Ezt nemcsak a kiemelkedő áron elkelt tételek bizonyítják, hanem, ami talán leglényegesebb, a középmezőny, a sok-sok megbízhatóan magas áron (4-10 millió forint között) elkelt műtárgy, és talán az, hogy az aukción alig maradt el nem adott mű.

0 Tovább

Van, aki röhög a lufikutyán. Más milliárdokat ad érte

Warhol már 26 éve halott, de egyre sikeresebb. 2013 top 10 háború utáni és kortárs művészeti eladási listáján három műve is szerepel, és ezzel minden kétséget kizáróan övé az év virtuális pénzügyi pálmája. De nemcsak Warhol teljesített jól idén, a számok alapján a 20. századi művészet soha nem látott erővel gyalulta le az aukciós piacot.

0 Tovább

A Google bedigitalizált egy biennálét

A pár éve a világ művészeti örökségének digitalizálására és közzétételére született Google Art Project egy újabb komoly fegyvertényt tudhat magáénak, bedigitalizáltak egy egész biennálét, mégpedig az indiai Kochi-Muziris Biennálét. A Google eddig jórészt múzeumok műtárgyait és tereit digitalizálta, ez az első eset, hogy egy ilyen komplex feladatra vállalkoztak, mint egy teljes, több helyszínen megvalósuló, változatos médiumú műtárgyakat felvonultató biennále.

0 Tovább

Élőhalott magyarok

Kinyilatkoztatás, 2013 (fotó: Nyírő György)

Kis Róka Csaba legújabb festményei látszólag megszelídültek. Szinte teljesen eltűnt vagy visszaszorult a korábbi képeire jellemző vad, túlpörgetett cselekményesség, narrativitás, a klasszikus (barokk, romantika, magyar történelmi festészet stb.) festészeti hagyományokba öltöztetett, ezekkel ütköztetett, összemixelt horror, pornográfia, erőszakos és mégis kacagtató, abszurd és kegyetlen tömegjelenetek világa. A Kihalni tudni kell majdhogynem olyan kiállítás lett, amelyre már gyerekeket is el lehet vinni.

0 Tovább

A vaginájából köt

Casey Jenkins ausztrál feminista művész, aktivista egy látszólag egyszerű gesztusra alapozott performance-ával a világ számtalan nyomtatott újságának és weboldalának címlapjára került, erős reakciót, többekben sokkhatást keltve. Pedig Jenkins mindössze elhatározta, hogy 28 napig kötni fog. De nem otthon, hanem egy galériában. A fonal pedig nem egy kis kosárkában, dobozkába lesz mellette, hanem a vaginájában.

0 Tovább

KUNSZT

blogavatar

Nem nagy kunszt.

Utolsó kommentek