Kinyilatkoztatás, 2013 (fotó: Nyírő György)

Kis Róka Csaba legújabb festményei látszólag megszelídültek. Szinte teljesen eltűnt vagy visszaszorult a korábbi képeire jellemző vad, túlpörgetett cselekményesség, narrativitás, a klasszikus (barokk, romantika, magyar történelmi festészet stb.) festészeti hagyományokba öltöztetett, ezekkel ütköztetett, összemixelt horror, pornográfia, erőszakos és mégis kacagtató, abszurd és kegyetlen tömegjelenetek világa. A Kihalni tudni kell majdhogynem olyan kiállítás lett, amelyre már gyerekeket is el lehet vinni.

Kis Róka Csaba festészetének hangsúlyváltása természetesen nem radikális, nem jelent szakítást korábbi festészeti gyakorlatával, inkább annak egyfajta folytatása, illetve bizonyos következtetések levonását jelenti.

A ruha teszi az embert, 2013 (fotó: Nyírő György)

A váltásról, hangsúlyeltolódásról két korábbi interjúban is beszél a festő. Az egyikben a portré, mint műfaj iránt feltámadt érdeklődéséről: „Ez inkább ujjgyakorlat arckarakterekről, meg tisztelgés Mednyánszky előtt, aki szintén a magyar fajkaraktert kereste, bár én absztrahálom a típust. Jól összeépíthető a világommal, hiszen a képeimen is sok, a magyar identitással foglalkozó elem van.” A másik, nekünk adott interjújában a festőiség irányába való elmozdulásról: „Az utóbbi évek festményeire jellemző egyfajta tematikai egyszerűsödés, kevésbé direktek, ám egy festészeti gazdagodást is hordoz ugyanakkor. Úgy érzem, a festőiség előtérbe helyezése többet tud hozzáadni a munkáimhoz, mint a kompozíciós elemek további burjánzása. Ami nem jelenti azt, hogy teljesen lemondanék róla. Még mindig meghatnak a klasszikus sokalakos festmények.”

Don't worry stay gloomy (fotó: Nyírő György)

A most kiállított munkák szinte teljesen cselekmény nélküliek, inkább megfagyott pillanatokat, helyzeteket, végérvényes, véghez érkezett állapotokat mutatnak. Az alakok kavargása, vad cselekményei (az erőszak, a szex hipertrófiája) eltűntek, majdnem teljes egészében portrékat, portészerű ábrázolásokat láthatunk.

Az alakok a Kis Róka festészetében már megszokott magyaros, a 19. századi festészetből ismerős bajuszos fejek, férfiak. A festészeti modor, megfogalmazás is megváltozott kissé, a képek színvilága sötétebb tónusú, mélabús, borús, homályos derengés uralja a majdnem absztrakt képteret.

Elfújta a szél, 2013 (fotó: Nyírő György)

A teljes-, fél- vagy háromnegyed alakos portrék kopaszodó, magyaros alakjai ebből a nyomasztó, súlyos derengésből bukkannak elő, formálódnak meg, de oda is hullanak vissza. A derengés és színei a pusztulást, oszlást, egyfajta vég utáni állapotot jeleznek. A figurák egy kihalt térben és tájban vegetálnak, ki tudja mióta. Mintha állandósult volna a bomlás világállapota. De ennél többet nem tudunk meg a képekről. Nem tudni, miért jött el a vég és mi történt az képen szereplő emberekkel.


Előre, 2013 (fotó: Nyírő György)

Az egyik alaknak nincs orra, a másik szája helyén egy hatalmas, véres üreg ásít. Az Irányított figyelem című képen egy azonosítatlan pálca, bot van átszúrva egy egyébként teljesen ép és nyugodtan viselkedő ember fején. Az Előrén egy meztelen és meredező falloszú csikós készül egy mutatványra vagy épp meghalni, lova letérdel, mintha vér ömlene végig rajtuk, de a csikós karja a kalapjánál. A Hőségen az ülő alak egy holttest gyomrába, mellkasába dugja a lábát, mintha melengetni akarná azt, de a kép címe ennek ellentmond. A kiállítás címét is adó festményen egy talán féllábú alak ül, hanyatlik hátra, kezében puska. Az Elfújta a szélen egy kar nélküli, hatalmas falloszú figura ül egy tó (?) partján.

Hőség, 2013 (fotó: Nyírő György)

A képleírásokból is látható, hogy Kós Róka korábbi motívumai, az erőszak, csonkolás és a szexualitás a túlméretezett hímvesszőkkel, szervesen jelen vannak, de szinte csak jelzés-, és visszhangszerűen, emellett rendkívül rejtélyesen. Csak találgatni tudunk, hogy az Unalom című képen ülő figura körül vér van-e, és ha igen, miért, miből származik, milyen csonkolásokat és sebeket rejt kabátja, köpenye. A nagy ruha, köpeny motívuma több képen is feltűnik, a figurák mintha véres bábok lennének, akik épp kibújnának, vagy épp megszabadulni kívánnának (por)hüvelyüktől.

A képek önmagukban egy tragikus narratívába illeszkednének, de a kiállítás címe és a képcímek iróniája, továbbá Kis Róka Csaba festészetének egész eddigi kontextusa, amitől nem lehet eltekinteni, kibillenti a képeket a tragikus hangoltságból. A képekről azonban ennél többet nemigen tudhatunk meg, világuk ugyanúgy kortalan, nehezen lokalizálható, kontextualizálható, ahogy Kis Róka korábbi munkáiban. A pusztulás és bomlás atmoszféráját érezzük, valami egyszerre súlyosat és ironikusat. Emellett az atmoszféra, a színvilág, ahogy ezt Kis Róka nyilatkozatában is említi, erőteljesen Mednyánszky festészetét, annak modorát idézi.


Irányított figyelem, 2013 (fotó: Nyírő György)

Élő vagy inkább élőhalott magyarok, magyar férfiak pusztulnak csendesen a kietlen, halott tájban. Hogy lemészárolták, csonkolták, megsebesítették, megerőszakolták őket, nem tudjuk, valószínűleg mindegyiket megtették velük, illetve megtették mindezt egymással és most várják az értelmetlen és épp ezért röhejes véget.

Kihalni tudni kell, 2013 (fotó: Nyírő György)

Kis Róka Csaba festészete hangsúlyt váltott, de érzésem szerint az igazi változás, átstrukturálódás még csak ezután jön, a Kihalni tudni kell egyfajta átmeneti állapotot jelez, de annak erős atomszférájú, súlyú és színvonalú világát.

Kis Róka Csaba: Kihalni tudni kell

acb Galéria, a kiállítás december 21-ig nézhető meg

Küldetéstudó, 2013 (fotó: Nyírő György)

Unalom, 2013 (fotó: Nyírő György)