Bécsi Imre: In a church without a roof

A Nagy Sándor és Arisztotelész korától (i.e. 4. század) használatos camera obscura a legegyszerűbb képalkotó eszköz, amit ismerünk. Ma előállítható akár gyufásskatulyából vagy egy netről letöltött pdf-ből is. A működési elvet felhasználva Bécsi Imre maga építi kameráit, az eredmény viszont jóval bonyolultabb egy lyukas konzervdoboznál. A kArton Galériában látható kiállításán minden kép egyedi és ismételhetetlen, komolyan megfontolt kattintás következménye: az operatőr módszere már tíz éve az instant nyersanyaggal és filmes szűrőkkel kiegészített lyukkamerázás.

Miért pont lyukkamera?

Az operatőri munkáimhoz filmes eszközöket keresgéltem a neten, amikor véletlenül ráakadtam egy német orvos lyukkamerájára. Saját maga tervezte, komplett felszerelés volt elérhető árban. Tudtam, mi a lyukkamera, de nem ismertem a műfajt. Tulajdonképpen a formája, a design tetszett meg, megvettem. Amíg a kamera úton volt, elkezdtem magam beleásni ebbe a történetbe – és azóta eléggé benne vagyok. Összesen talán egy tekercs rollfilmet fotóztam le vele, amin nyolc képkocka volt. Aztán szétszedtem darabokra, mást építettem belőle – azt mondtam, megpróbálom ezt a dolgot instant nyersanyaggal. Kiderült ugyanis, hogy kevesen használják így.

Bécsi Imre: Tus no. 2

Mi az instant?

Ez egy összefoglaló szó, a Polaroid cég gyártott korábban rengeteg típust (a terméket először 1948-ban mutatták be), később a Fuji is beszállt. Arról szól, hogy a kép rögtön kész. Szó szerint – bizonyos amatőr típusok azonnal kiadják a képet, amint lenyomod a gombot. A legnagyobb választék a hetvenes években volt a Polaroid-féle instantból, a legnagyobb reklámot többek között Ansel Adams, Andy Warhol és André Kertész csinálta ezeknek. A Polaroid sajnos már több éve bezárta az összes gyárát, a Fuji pedig csökkentette a palettáját és a termelését is. Ma az embereknél lévő még szűz polaroid instant nyersanyagok így mind lejárt szavatosságúak vagy éppen most járnak le. Nincs több belőlük, el fognak fogyni, nekem is már csak pár lehetőségem van ilyenekkel képet készíteni.

Miért instantot választott a lyukkamerához?

Ha ma filmnyersanyagra fotózol lyukkamerával, bizonyos gyártók típusaihoz meg lehet találni a neten a pontos expozíciós számításokat. Még okostelefonos alkalmazások is vannak. Az instantnál nincs ez, se a Fuji, se a Polaroid termékeivel kapcsolatban. Magyarul kihívás volt olyan kamerát megépíteni és nyersanyaggal dolgozni, amihez a mai napig csiszolódik a pontos expozíciót kiszámító módszerem. Azért is választottam, mert tudtam, hogy véges a nyersanyagom. Nem nagyon engedhettem meg azt, hogy tucatszámra dobáljam el a rossz felvételeket. Ez okoz egyfajta lassúságot és meggondoltságot: megállok-e, felteszem-e a statívra a kamerát; van-e olyan fényviszony, amiben ezt biztosan meg tudom csinálni a képet? Ha nem jó a fény, nem is keresem a kompozíciót. A legtöbb képből, amit a kiállításon látni lehet, ez az egyetlen expozíció készült. Az a cél, hogy jöjjön össze egyből a jó felvétel.

Bécsi Imre: The last holidaymaker

Körülbelül mennyi idő telik el a gomb megnyomásától a kész kép megjelenéséig?

Pár másodperc vagy hosszú percek, de az összes képem közül a legtovább egy egyórás expozíció tartott. Lenyomom a gombot, kinyílik a zár, dolgozik a fizika, majd csörög a stopperem. Abban a pillanatban, amikor elkezdem az expozíciót, tudom mikor lesz vége. A hossz függ attól, hogy melyik kamerával dolgozom; milyen a fényviszony; mennyire érzékeny a film; milyen szűrőket használok. Nekem az egész lyukkamerázás arról szól, hogy ha lehet, akkor minél hosszabb legyen az expozíciós idő.

Ez mit jelent?

Azt, hogy bizonyos dolgok nagyon fixek maradnak a képen, például egy épület, egy híd. Viszont minden, ami körülötte van – fű, víz, fa, felhő, ember – elmosódik. Minél hosszabb az expozíció és minél több a mozgás, annál inkább válik mese- vagy álomszerűvé a kép. Olyan valóság jön létre, amit a szemünkkel nem látunk, mert ezeket a mozgásokat az agyunk nem adja össze eggyé.

Bécsi Imre: We adore Sandro B

Minden egyes lyukkamerás képe tudatosan komponált?

Nem megszokott módon nekem a lyukkameráimon pontos optikai kereső van, hogy lássam, hogy be tudjam állítani a kompozíciót. Profi operatőrként abból élek, hogy képeket komponálok – ezt nem akartam a lyukkamerázásból sem kihagyni, e nélkül nem is csinálnám. A szkennelés és digitális utómunka során történnek dolgok a képpel, de az instantjaim sosincsenek átkomponálva vagy megvágva.

A színek sem változnak?

De. Az operatőrként is használt filmes optikai szűrők a helyszínen kerülnek a gépeimre a kicsiny lyuk elé. Ha jó a fény, megvan a kompozíció, akkor jön a szűrő. Ezekkel alakítom át a látvány színvilágát, kontrasztját olyanná, amilyennek én szeretném látni.

2013. április 19. – május 24.
kArton Galéria, 1054 Budapest, Alkotmány u.18.
Kurátor: Benkő Zsuzsanna

Bécsi Imre: Önarckép (2010, március)

Bécsi Imre: Magamról

15 éves koromig arra készültem, hogy állatorvos leszek.
Nem lettem az.

Azért nem, mert 15 évesen kaptam szüleimtől egy Zenit TTL fényképezőgépet, és egy szintén orosz gyártmányú táska-nagyítógépet, amelyektől aztán fenekestül megváltozott minden az életemben. Az addig állataim tartására kisajátított gardróbszoba szép lassan átalakult fotólaborrá. És ahogy csökkent állataim száma, úgy bővült a fotós felszerelésemé. Így 4 éven keresztül afelé haladtam, arra készültem, hogy fotós leszek.
Nem lettem az.

Azért nem, mert 18 évesen láttam egy magyar dokumentumfilmet a sárvári várról, amelyben olyan szép fahrtolások és kránozások voltak, hogy egyből beleszerettem a mozgó kamerába. Szép lassan az érdeklődésem áttevődött az álló képekről a mozgó képekre. A mozi, a film lett az életem. Így érettségi előtt és után, két évig arra készültem, hogy felvételizhessek a főiskolára, hogy operatőr lehessek.
Sikerült.

1984-ben felvettek az egy évvel később induló Ragályi Elemér operatőr és Makk Károly rendező vezette 12 fős filmes osztályba. 1985-1989 között immár főiskolai keretek között 4 évig arra készültem, hogy filmoperatőr lehessek.
Az lettem.

Bécsi Imre: Two minutes on all Saturdays under the noon chime

23 éve az vagyok. Csak most már a filmnyersanyag helyett az elektronika, a digitális technika lépett be az én mindennapi munkámba is. Idejét sem tudom, mikor forgattam utoljára 35-ös vagy 16 milliméteres filmre. Talán ez is az oka, hogy úgy 7 évvel ezelőtt valamiféle belső hiányérzet visszavitt a fényképezés, az analóg fotó felé, mely vagy 15 évre kiesett a mindennapi életemből. Jó lenne azt mondani, hogy akkor egy tudatos választás volt a Camera Obscura, a lyukkamera. Jól nézne ki itt az a mondat, amely így szólna : „A másfél évtizedes kihagyás után a napi szintű fotós létbe való visszatérésem a fotográfia alapjához való visszanyúlással kezdődött.”
De ez így nem igaz.

Mint annyi minden az életemben, ez is a véletlennek tudható be. Az eBay-en keresgéltem valamiféle filmes cuccot, mikor belebotlottam egy német orvos ember saját gyártmányú lyukkamerájába. Egyből megvettem, pedig akkor még szinte semmit sem tudtam erről a dologról. Csak egy tekercs fekete-fehér filmet lőttem el vele, de az elég is volt. Nagyon beleszerettem.

Akkor már egy éve instant anyagokra fotóztam egy Polaroid 600 SE géppel. Leszedtem a neten vett gép zárát és rászereltem erre a középformátumú gépre. Így készítettem el az első instant nyersanyagra exponált „lyukas” képemet. Egy új világ nyílt meg akkor előttem. De valami még hiányzott. Egy saját készítésű lyukkamera.

Bécsi Imre: Aurora Borealis

Majdnem egy évig terveztem, építettem az elsőt. Amikor elkészült és leexponáltam az első instant képet... na, ekkor lett teljes a dolog, ekkor fertőződtem meg igazán. Azóta is váltakozik bennem, hogy mi is a fontosabb: új gépet építeni vagy a már meglevőkkel képeket csinálni.

7 éve van ez így. És azóta nem telik úgy el nap, hogy ne foglalkozzam ezekkel a dolgokkal. A mindennapjaim része lett a Pinhole-fotózás, a kameraépítés, az instant nyersanyag. Nem lettem hivatásos fotós, nem a fotóból élek, mégis egyre inkább fotósként élem mindennapjaimat, mint sem filmesként.

A szerelemből hivatás lett azért, hogy az egykor vágyott hivatás szerelem maradhasson.