A szabadságot meg kell szerezni

Meret Oppenheim: Tetovált portré, 1980 (Foto: Heinz Günter Mebusch)

Nem volt könnyű neki, hiszen – mint utóbb kiderült – 22 évesen megalkotta élete fő művét, a szőrös teáscsészét. Persze az életmű finoman szólva sem csak egy csészényi. A nő, akinek műtermébe Hans Arp és Alberto Giacometti személyében követséget küldtek a szürrealisták, akiről Man Ray készített elhíresült akt-fotósorozatot idén lenne száz éves. A bécsi Bankforum Austria retrospektív kiállítással tiszteleg Meret Oppenheim előtt. Megmutatjuk, mi van a csészén túl.

Meret Oppenheim 1913. október 6-án született Berlinben. Miután az I. világháború kitört és orvos édesapja bevonult a hadseregbe, az anya jobbnak látta, ha szüleihez költözik Svájcba. Meret itt nőtt fel, Delémontban, majd 1932-ben Párizsba ment világot látni, ahol az Académie de la Grande Chaumière-t látogatta – több-kevesebb rendszerességgel.

A tinédzser lány kibontakozó művészeti érdeklődésére ez idő tájt Paul Klee volt a legnagyobb hatással és a Neue Sachlichkeit művészei. Az elbűvölő fiatal lány gyorsan népszerű lett a párizsi művészek és művészetbarátok között. 1933-ban Alberto Giacometti és Hans Arp kereste fel műtermében, és felkérték, hogy a szürrealistákkal közösen állítson ki a Salon des Surindépendantsban. Oppenheim tényezővé vált, fiatalságával, naivságával és vonzerejével a szürrealista nő prototípusát testesítette meg. Az a rejtélyes nő lett, akire minden férfi vágyik.

A nagysikerű kiállítás október 27. és november 26. között volt látható Párizsban. Oppenheim ettől kezdve szoros barátságot ápolt André Bretonnal és a szürrealistákkal (többek között Max Ernsttel, Marcel Duchamppal és Francis Picabiával), rendszeres résztvevője volt találkozóiknak a Café de la Place Blanche-ban egészen 1937-ig, amikor visszatért Svájcba és Baselben nyitott műtermet.

Meret Oppenheim: Object (Le Déjeuner en fourrure), 1936 (Fotó: MoMA)

1936-ban készült leghíresebb műve, a szőrös csésze (Le déjeuner en fourrure - Szőrös ebéd). A tárgy ötlete egy beszélgetésből pattant ki, amely közte Picasso és Dora Maar között folyt egy párizsi kávéházban. Picasso – utalva Oppenheim szőrmebundájára – azt mondta, hogy mindent be lehet borítani szőrmével, mire az alig 23 éves művész úgy válaszolt, hogy akár ezt a csészét és csészealjat is. Hazament és némi agyalás után elkészült az alkotás, amelyet kínai gazella szőrmével borított. A csészét egy szőrmekesztyű követte női ujjakkal. Először 1936-ban látta a közönség a Londoni Nemzetközi Szürrealista Kiállításon. Miután 1936/1937-ben a New York-i MoMÁ-ban is kiállították a Fantastic Art, Dada, Surrealism című tárlaton, Alfred H. Barr, Jr. a múzeum igazgatója megvásárolta a gyűjtemény számára.

Oppenheim és művészete elválaszthatatlan a szexualitás fogalmától. 1933-ban Man Ray egy híressé vált aktsorozaton örökítette meg őt egy párizsi nyomdászműhelyben. A képek Albert Skira folyóiratában, a Minotaure-ban jelentek meg 1934-ben. De nem a szőrös csésze volt az első szürrealista alkotása. 1933-ban Giacometti bíztatta, hogy csináljon egy igazi szürrealista műtárgyat, erre ő elkészítette Giacometti füle című művét bronzból. 1936-ban születik meg Ma gouvernante, My Nurse, mein Kindermädchen című alkotása: egy pár összekötözött női cipő egy tálcán, sarkain papír fodrokkal.

Baselban egy majdnem két évtizedig tartó alkotói és magánéleti válságot élt át, számos művét elpusztította. Ebben az időben főleg a baseli művészcsoportokkal tartotta a kapcsolatot (Gruppe 33, Allianz). 1939-ben részt vett egy fantasztikus bútorokról szóló tárlaton a párizsi Galerie René Drouin-ban Max Ernsttel, Leonor Finivel és másokkal, és a háború után is ki-kiállított a szürrealistákkal egészen Breton 1960-ban bekövetkezett haláláig, de művészi tevékenységét szinte teljesen abbahagyta.

Man Ray: Erotique Voilee (Meret Oppenheim), Paris, 1933

1949-ben összeházasodott Wolfgang La Roche-sal, 1954-ben műtermet nyitott Bernben. A nagy visszatérés egészen 1956-ig váratott magára. Az ekkor 43 éves művésznő ott vette fel a fonalat, ahol a harmincas években elejtette. Régi vázlataihoz, ötleteihez tért vissza és valósította meg őket. Szó szerint megvalósította álmait, mivel azokat rendszeresen lejegyezte.

1956-ban jelmezeket és kellékeket tervezett Daniel Spoerri berni előadásához, amelyet Picasso abszurd darabjából készített, a Farkon csípett vágyból. 1959-ben újra megbotránkoztatta a nagyközönséget: Kannibál lakoma című alkotásával nyílt meg az utolsó Nemzetközi Szürrealista Kiállítás Párizsban. A lakoma egy meztelen női modell volt, gyümölcsökkel és más ételekkel borítva egy asztalon. Oppenheim művével szándéka szerint egy tavaszi termékenységi rítust vitt színre.

A hetvenes években Párizsban bérelt műtermet, ekkor több nagy kiállítása nyílt Európa-szerte: Baselban, Berlinben, Stockholmban és Párizsban. 1982-ben részt vett a kasseli Documentán. Ebben az időben készültek nagy, köztéri alkotásai is. Például Bernben a Toronyforrás (1971), egy fűkoszorú-spirállal körbetekert magas betonoszlop, amelyről víz csorog le.

Meret Oppenheim szőrmébe öltöztette a tárgyakat és ezzel egyúttal le is meztelenítette azokat, hiszen megfosztotta eredeti funkciójuktól. 1985. november 15-én halt meg Baselben. Jelmondata így szólt: „A szabadság nem adott, azt meg kell szerezni.”

Meret Oppenheim - 2013. március 21. - július 14.

Bank Austria Kunstforum, 1010 Bécs, Freyung 8.

Méret Oppenheim fontosabb munkái: