Aki lefotózta az alvó múmiaárust

Felix Bonfils: Szundító múmiaárus, Egyiptom, 1875

1878-ban kiadott Egyiptom és Núbia című fotóalbumát azoknak ajánlotta, akik betegség, az anyagi források hiánya, vagy országuk politikai helyzete miatt korlátozva voltak az utazásban. Felix Bonfils (1831-1885) a Földközi-tenger és a Közel-Kelet vidékeinek népszerű, elfeledett, majd újra felfedezett nagy fotográfusa sokak szemében irigylésre méltó helyzetben volt, hiszen élete nagy részében nem csinált mást, mint a kor első számú turistacélpontjait fényképezte Athéntól Alexandriáig, Jeruzsálemtől Konstantinápolyig. Életéről keveset tudunk, fényképei viszont nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a 19. század második felének embere valamivel hitelesebb képet kapjon az addig csak irodalmi alkotásokból, festményekről, metszetekről ismert bibliai tájakról, antik építészeti emlékekről és az iszlám világról.

Felix Bonfils a franciaországi Saint-Hippolyte-du-Fort-ban született 1831-ben. Szakmája szerint könyvkötő volt, katonai szolgálatának egy részét a Közel-Keleten töltötte, és valamikor 1860 után Libanonból hazatérve kezdett foglalkozni a fényképészettel. Amikor Adrien fia hatévesen légúti betegségtől szenvedett a Bejrút melletti hűs, zöld dombokra emlékezve arra jutott, hogy az ottani meleg, száraz klíma jó hatással lesz a gyerek egészségére. Az utazás tervét felesége, Marie-Lydie Cabanis Bonfils is támogatta, így 1867-ben a család Bejrútba költözött és megnyitotta műtermét, a Maison Bonfils-t. Néhány év alatt felvételek ezreit készítette Egyiptomról, Palesztináról, Szíriáról, Görögországról és Konstantinápolyról. Az egész Levante térséget bejárta, ami tekintve a klímát és a kor technikai viszonyait, illetve az akkori fotós felszerelés méreteit, nem mindig lehetett egyszerű mutatvány.

A képeket mindig a helyszínen hívta elő, amit a nagy meleg egyáltalán nem könnyített meg. Sokszor ókori sírkamrákban és egyéb egzotikus „sötétkamrákban” kellett dolgoznia, hogy az üvegnegatívok felületén használt vegyi anyagok épségben adják vissza a néhány perccel korábban rögzített látványt. Mégis sikerült megörökítenie az olyan kulturális központok korabeli arcait, mint például Kairó, Alexandria, Jaffa, Damaszkusz, Bejrut, Athén. Fényképei gyorsan elterjedtek egész Európában, mivel a turisták szuvenírként vásárolták őket tőle és ügynökeitől, valamint több képes albumot is kiadott, például 1872-ben az ókori építészetről (Architecture antique : Égypte, Grèce, Asie Mineure), vagy 1877-ben az egzotikus kelet emlékeiről (Souvenirs d'Orient).

Felix Bonfils: A siratófal Jeruzsálemben (önarckép?), 1869

1878-ban, miután 18 éves Adrien fia is beletanult a fényképész mesterségbe, új nevet adott stúdiójának, onnantól fogva F. Bonfils et Cie néven működött a Bonfils ház. Apa és fia együtt utazták be – újra és újra – azokat az egzotikus tájakat, amelyeket a legtöbb európai csak könyvekből ismert, esetleg csak a Bibliából. Az 1880-as években a család visszaköltözött Franciaországba, Alès-ban nyitottak műtermet, ahol Bonfils egészen 1885-ig, haláláig élt. Bár képei népszerűek voltak, tevékenységét nem tekintették művészetnek, még a helyi újságok sem emlékeztek meg haláláról. Fia visszaköltözött Bejrutba és ott folytatta apja munkáját, ahol ő abbahagyta.

Felix Bonfils munkásságának értékét csak a századfordulón kezdték felismerni amerikai kutatók, mivel az ókori építészeti emlékekről készült képei fontos információkat szolgáltattak a régészettudomány, a néprajz és az építészettörténet számára. Tudtán kívül vált a közel-keleti régészeti fotózás úttörőjévé. Az akropoliszról, az egyiptomi piramisokról, Jeruzsálemről és a Levante római emlékeiről készült fotói a 19. század kultúrtörténetének szerves részeivé váltak. Ezekből mutatunk be most egy válogatást.