Rihannát bizony megkoreografálták (és valószínűleg megphotoshoppolták). Mégpedig nem kisebb sztár, mint Damien Hirst követte el, fényképezőgéppel a kezében a brit GQ magazin 25. évfordulós számába. Lett is belőle gubanc, illetve nem lett, mert valószínűleg Jim Starr sem gondolja komolyan, amit mond, azaz hogy Hirst az ő egyik művét plagizálta. Csak részesedni akar kicsit a hájpból és megmerítkezni a glamúrban.
Hirst megszórta pár kígyóval Rihannát és elkészített egy tisztes, mérsékelten erotikus iparosmunkát a művésznőről. Starr Rihanna teljesen nyilvánvaló Medúza-fején akadt ki, és a saját 2010-es festményét emlegeti, mint a Hirst-termék előzményét. A helyzet több mint vicces. Ha Starr komolyan gondolja, amit mond, akkor ebből az következik, hogy művészettörténeti műveltségében brutális hiányosságok vannak. Hirstről meg hihetetlen tájékozottságot feltételez, azt, hogy annyira up to date, hogy komoly ismerője Starr munkásságának.
Jim Starr: Medusa I, 2010
Nem kell ugyanis hihetetlen mélyfúrásokat végeznünk a festészet vagy a szobrászat történetében, hogy kapásból eszünkbe jusson a Medúza-ábrázolások jó pár világhírű remekműve. Nemcsak az irodalomra, hanem a művészetre is igen nagy hatást gyakorolt ugyanis a mitológiai történet. Legerőteljesebb, legkoncentráltabb megfogalmazása Caravaggioé, Rubensé a szinte naturalista részletességgel és bőséggel ábrázolt borzalom mesterműve, Bernini mellszobrának arcán pedig valamiféle fájdalom, szenvedés honol, az ábrázolás érzéki tökélye mellett.
Kicsit bonyolult lenne tehát eldönteni, ki kit plagizált. Hasonló fogas és értelmes kérdés lehetne talán, ki kit plagizál, amikor pl. egy a Krisztus a kereszten témát ábrázol valaki.
Caravaggio: Medusa, 1597
De kétségtelen, hogy a plágium-cirkusz kapcsán megismertük Jim Starr művészetét. Az még eldöntendő kérdés, érdemes volt-e.
Rubens: Medúza feje, 1617-1618
Bernini: Medusa, 1630
Utolsó kommentek