Egon Schiele: Önarckép Lampionvirággal (fotó: Tuba Zoltán, Origo) 
Kattintásra galéria nyílik! 

Amikor Egon Schiele először állított ki Budapesten, a bécsiek közönye után meglepő volt a siker. Száz évvel később a rajongóknak szemérmesnek hathat a Szépművészetiben, a tárlatból azonban kiderül, mi teszi a 28 éves korában elhunyt és képeslapokon gyakran reprodukált Schielét többé jól ismert göcsörtös vonalainál. A Szépművészeti Múzeum Klimt és Hundertwasser után egy harmadik osztrák világsztárral vág neki az idei nyárnak.

Elég felidézni Haneke Fehér szalag című filmjét, hogy megértsük, milyen sokkolóan hathatott a monarchia elfojtásokkal teli, prűd világában a féktelen, zaklatott, tabukat nem ismerő Egon Schiele és művészete. Képein nyíltan kutatta az érzékiséget, a szexualitást, ahogy fiatalabb korában érdeklődéssel tanulmányozott mindent olyat is, ami eltért a megszokott akttémáktól, így a gyerekek, kamaszok, terhes nők pucér testét. De az ábrázolásmódban is kerülte a konvencionális beállításokat. Aktjait gyakran kitekeredve vagy torzóban – szándékos befejezetlenségben vagy a papír széle által megcsonkítva – láttatja, testüket nyugtalan körvonalak szabják, arcukon grimasz, fásultság, gyakran egy bábu üres tekintetével néznek ki ránk.

Schiele viselkedése folyamatosan gyanút keltett a környezetében. Gyerekkorában Gerti húga iránti intenzív ragaszkodása aggasztotta a családot, felnőttként pedofília vádjával citálták bíróság elé, amiért kiskorú lányokról készített aktrajzokat. Bár végül maga mögött tudhatta az incidenst 24 nap keservesen viselt elzárással, amit egy provinciális fogdában töltött.

Egon Schiele: Anya gyermekével II.
A képre kattintva galéria nyílik! 

Nyugtalanító személyiségének jellemző aspektusa volt még erőteljes zseni öntudata is. Szinte követelte magának az elismerést, amit szemrehányó sorai tanúsága szerint anyjától nem kapott meg teljesen. Egyes értelmezések szerint ennek az öntudatnak a lenyomata Anya gyermekével II című képe, amin a gyermek, tágra nyílt kék szemével és felemelt keze mozdulatával a bizánci ikonok Krisztus-ábrázolásait idézi.

Schiele zaklatottságát anyjához fűződő ellentmondásos viszonya mellett szokás az apa korai halálával is magyarázni, ami a halál gyakori tematizálásában is jelentkezik nála (Remeték). De ugyanígy a zaklatottság egyik nyilvánvaló oka, hogy alkotásai nagy része egy serdülő és egy fiatal felnőtt szorongásait tükrözik. Hiszen mindössze 10 év alatt hozta létre megdöbbentő mennyiségű, háromezer darabos életművét.

Egon Schiele: Szerelmeskedők
A párra kattintva fotógaléria nyílik! 

Ha 28 évesen nem végez vele a spanyolnátha, talán folytatódott volna az a lehiggadás a művészetében, aminek a megjelenését 1914-ben kötött házasságával szokták magyarázni.

Szemérmesnek hat

Művészetszemlélete is elutasította a kötöttségeket, a hagyományt. A merev akadémiai gyakorlatok helyett Klimt műtermében és barátságában talált magára. Akár a mester szabad, a szexualitást nem korlátozó életfelfogása, akár a nála látott erotikus kelet-ázsiai nyomatok, amiket később Schiele maga is gyűjteni kezdett, további inspirációt jelenthettek számára, hogy a kamaszkori traumatikus önfelfedezéstől az öntudatosan megélt, felszabadult nemiségig jutva kifejezze a téma teljes spektrumát.

Mivel Schielét elsősorban az ilyen erotikus, pornográf, nem ritkán groteszk aktjai kapcsán ismeri a világ, a Szépművészeti Schiele és kora című kiállítása már-már szemérmesnek hathat a rajongók számára. Nem mintha nem sorakozna a falakon rendes mennyiségű arcunkba tárt combú nő és szeretkező pár, csakhogy a kurátor, Bodor Kata nem az erotika témája köré építette fel a kiállítást. A higgadt feldolgozás a botrányok és legendák helyett inkább azzal a feladattal néz farkasszemet, hogy Schiele pályájának és kortársainak minél több árnyalatával, szeletével ismertessen meg. A művek különböző életszakaszok szerinti csoportosítását olyan tematikus blokkok színesítik, mint az Identitás, ahol az önarckép értelmezésének kimeríthetetlen lehetőségeivel találkozunk, egészen a halált tematizáló szimbolikus portrékig vagy az én lenyomataként felfogható csendéletig.

A Fekvő női akt jobbra (fotó: Tuba Zoltán, Origo)
A képre kattintva galéria nyílik! 

Az érett expresszionista művek egy részét az Emberábrázolás témája tömöríti, ahol összevethetjük Schiele érett rajzainak karcosabb esztétikáját Klimt hullámzó vonalaival. Monumentális Fekvő női aktja (1917) viszont pont úgy olvad bele a szertelenül hullámzó drapéria redőhálózatába, ahogy Klimt femme fatale-jai a színes mintákba.

A kép felrajzolása

A bécsi Leopold Múzeumtól kölcsön kapott hetven alkotás, amit a Szépművészeti a saját gyűjteményéből egészített ki, a sokoldalú Schiele-anyag és a számos Klimt, Kokoschka mellett a kevésbé ismert Max Oppenheimer, Koloman Moser, Albert Paris Gütersloh, Hans Boehler, Anton Faistauer, Richard Gerstl, Anton Kolig, Leopold Blauensteiner, Herbert Boeckl műveit is tartalmazza. A tizenkét tematikus blokk közül egy az első hullámmal, a Klimt-generáció szecessziós, impresszionista modernizmusával foglalkozik.

Itt a kép felrajzolásához pont Klimt hiányzik fájdalmasan, mivel a Vak férfi portréja egyáltalán nem hozza a mester jellegzetes stílusát, pedig az Örökség című rész látványosan mutatja ki a Klimt-hagyomány hatását Schiele korai munkáin, akit a kritikusok emiatt epigonizmussal vádoltak. A Schiele által alapított Neukunstguppe tagjai a modernizmus második generációját képviselték, ami kissé megkésve ugyan, de pedánsan hozta a posztipmresszionizmus és az expresszionizmus elemeit.

Egon Schiele: Anya két gyermekével II.
A múzeumlátogató csatjára kattintva galéria nyílik! 

A kiválogatott anyagban látható Faistauer Cézanne-t idéző tájképe, vagy a nagy előd jellegzetes almás csendéleteinek egy maszatosabb változata Koligtól. Náluk korábban és erőteljesebben bontakozott ki Oskar Kokoschka expresszionizmusa, és izgalmas összehasonlítást kínál Schiele műveivel, akárcsak Oppenheimer monumentális női portréja. Ugyanez a kissé vértelen Richard Gerstlről már nem mondható el, ráadásul korai öngyilkossága miatt életműve a kortársak számára ismeretlen is volt.

Több göcsörtös vonalaknál

1912 januárjában a felsorolt művészek nagy része már állított ki Budapesten, mikor a Művészház meghívta a Neukunstgruppét, 1913-ban pedig – mondhatni fordított sorrendben – a Klimt-féle csoport és a Wiener Werkstätte mutatkozott be ugyanitt, ami évfordulós aktualitást is ad a jelenlegi kiállításnak. Schiele mindkét tárlaton részt vett, és ugyan egyik alkalommal sem látogatott Budapestre, de 1912-ben olyan friss munkákat küldött, amiket itt állítottak ki először.

A szervezők nyitottságát bizonyítja, hogy a budapesti tárlat idején 22 éves Schiele mindössze három éve volt kiállító művész, a szintén kiállító Schönberg pedig a megnyitón zongoradarabjaiból is előadott néhányat, de az idelátogató Gütersloh nyilatkozata szerint a közönség fogadtatása is meglepte őket a bécsiek közönye után. Igaz ugyan, hogy a rövid életű Művészház pont azért jött létre, hogy ellensúlyozza a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok konzervatív szemléletét.

Egon Schiele: Önarckép ingben
Kattints a képre! 

Schiele nyers, kendőzetlen képeinek közvetlensége, frissessége ma is hat. Az egyik legtöbbet reprodukált festőt élőben kell látni, hogy ne csak göcsörtös, zaklatott körvonalainak mintázatában, a kompozíciók szokatlanságában gyönyörködhessünk, hanem a felületek alakításának változatosságában vagy kiváló kolorista képességeiben is. Hogy a korszakban továbbélő összművészeti szemléletnek megfelelően festményei és grafikái mindebben egy minőségűek, arról szeptember 29-ig győződhetünk meg a Szépművészeti Múzeum kiállításán.