Gustave Courbet: A fekvő akt

Ha hihetünk a találgatásoknak, az állam megvásárolja Gustave Courbet 4,5 milliárd forint értékű erotikus képét a Szépművészeti Múzeum számára. Bár a hírt még nem erősítették meg, érdemes megismerkedni a festménnyel, amelyet 2007-ben azért kapott fel a világsajtó, mert több mint 60 év lappangás után került elő egy szlovákiai orvos lakásában.

Amint arról hétfőn beszámoltunk, Courbet Fekvő akt című alkotásának (amelyre Fehér harisnyás aktként hivatkoztak, de a cím megtévesztő, mert Courbet-nak van egy másik fehér harisnyás aktja is) a második világháború végén veszett nyoma. A Vörös Hadsereg feltörte a Magyar Kereskedelmi Bank páncéltermét, és magával vitte a képet, a hatalmas Hatvany-gyűjtemény jelentős részével együtt. A 75 x 95 cm-es olajkép egészen 2005-ig rejtve maradt egy pozsonyi orvos otthonában, akinek egy átvonuló szovjet katona adta el 1945-ben. A Hatvany-örökösök a restitúciós ügyekre szakosodott Comission for Art Recovery nevű szervezet segítségével szerezték vissza.

A Fekvő nő utoljára 1940-ben szerepelt kiállításon, amikor a francia festészet magyar tulajdonban lévő alkotásait mutatták be Budapesten. A 2007-es párizsi és New York-i Courbet-kiállítás egyik szenzációjának számított, hogy újra a közönség elé került, és ekkoriban a két legnevesebb francia múzeum, a Louvre és a Musée d’Orsay vásárlási szándékáról is felröppentek hírek. Bár a Hatvanyak megváltak tőle, mindeddig magántulajdonban maradt.

A hét elején a Napi.hu hívta fel a figyelmet a költségvetésről szóló minisztériumi beszámolóban szereplő egyik tételre, amely a megfogalmazás szerint "4,5 milliárd forint egy külföldi személy kártalanítására egy ügyvédi irodában letétbe helyezett összeg a Szépművészeti Múzeumnál". Bár azt sem a Szépművészeti Múzeum, sem a nemzetgazdasági tárca nem mondta meg, hogy az összeg mire vonatkozik, az oldal a műkereskedelmi és muzeológus szakma több forrására hivatkozva írja, hogy az pontosan megegyezik a közelmúltban megvételre felajánlott Courbet-aktkép árával.

Húsos, stramm asszonyok

Courbet-ban a kortársak sokáig csak a botrányhőst látták, akinek előtérbe tolt, harcos szocialista nézetei legalább akkora felháborodást keltettek, mint a szerelmi életét övező túlzó legendák. Lételeme volt a provokáció, amit jól mutat, hogy 1973-as könyvében Jack Lindsey, Courbet témáira utalva, a Részeg papok és leszbikusok címet adta az egyik fejezetnek. De a 19. század közepének közgondolkodása miatt a megbotránkoztatás gyakran inkább csak következménye, mint célja volt Courbet azon meggyőződésének, hogy a valóságot minden kozmetikázás nélkül kell bemutatni, megszabadítva a múltba révedő vagy az idealizáló szemlélettől.

Gustave Courbet: Temetés Ornans-ban (1850)

A művészettörténet legnépszerűbb, több évszázados hagyományra visszatekintő témáihoz fordult. A csoportkép nemes tradícióihoz nyúlt például, hogy monumentális méretben mutasson be egy falusi temetést (lásd fent, illetve ide kattintva nagyobb méretben). A közönség méltatlannak érezte a hétköznapi tartalmat a klasszikus formához. Ráadásul az egyedi, konkrét és kortárs elemek vegyítése a jól ismert kompozíciókkal és beállításokkal összezavarta a nézőket, akik nem tudták értelmezni ezt az újonnan létrejött képi nyelvet.

Courbet életművében kiemelkedő az akt témája, amelyet egyfajta próbakőnek is tekintett. Mint mindig, gyakran indult ki a mitológiai vagy vallásos festészet klasszikus, közismert mintáiból. Ám az akadémiák gyakorlatával szembehelyezkedve nem tüntette el a modell szépséghibáit, korát, egyéniségét annak érdekében, hogy az ideális szépséget ábrázolja. Megtermett, húsos fenekű, stramm asszonyok foglalták el a bájos és eszményi reneszánsz Vénuszok helyét.

Tiziano és Goya az előkép

A Fekvő akt esetében egy igen gazdag, több száz éves kompozíciós hagyományt választott: az akt belső térben fekszik, mögötte félig elhúzott bordó bársony függöny, amely látni engedi az ablakon keresztül feltáruló tájat.

Tiziano: Pardo Venus (1546-52)

A kortársak jól ismerték ezeket az ábrázolásokat, így a kép láttán több tucat klasszikus emléke villanhatott fel bennük, például Tiziano Urbinói Venusa, Giorgione Alvó Venusa vagy Goyától a Meztelen Maja. Mivel Courbet képen a nőalak a feje fölé emelt karral alszik, a kutatók feltételezik, hogy a mű konkrét előképe Tiziano Pardo Venusa lehetett (lásd fent), amelynek beállítását a festő tükörfordításban vette át. A felsorolt alkotások egy minden korszakban megújuló tradíció elemei, amelyet Courbet úgy értelmezett át, hogy sikeresen teremtette meg a hagyomány és az újítás egyensúlyát.

Nem Courbet volt persze az egyetlen ekkoriban, aki a klasszikusokhoz nyúlt, hogy megfesse saját kora képét. Manet Raffaello Paris ítélete című kompozíciójáról (helyesebben az annak nyomán készült Marcantonio Raimondi-metszetről) vette kölcsön az előtér három alakját a Reggeli a szabadban című művén, ugyancsak tükörfordításban. A meztelen test bemutatását nem „igazolta” mitológia vagy bibliai „körítéssel”, hanem szinte tüntetett azzal, hogy egy átlagos polgári piknik jeleneteként állította be. 1863-ban pedig Manet is elkészítette a saját variációját Tiziano Urbinói Venusára, amelyről kihívóan néz a szemünk közé egy prostituált. A két Manet elutasító fogadtatásához hozzátartozik, hogy elnagyolt, a részleteket nélkülöző megfestésükkel is fittyet hánytak az elvárásoknak.

Manet Folies Bergére című képe is Hatvany tulajdonában volt

A Fekvő akt keletkezését 1862 májusa és szeptembere közé teszi a kutatás. Ez egy háborítatlan időszak volt Courbet életében, amikor egy éven keresztül Saintonges-ban élt közeli barátjával, Étienne Baudryval, aki később a Fekvő akt első tulajdonosa lett, és évekkel később is segítette vásárlásokkal a festőt. Hogy mennyire termékeny volt ez az időszak Courbet életében, az kitűnik egyik leveléből: alig néhány hónap után már majdnem 50 befejezett és félkész festményről számolt be egy barátjának. Ekkor már 7 év telt el 1855-ös botrányt keltő kiállítása óta, amikor a „Realizmus pavilonja” felirattal ellátott bódéjában mutatta be munkáit a párizsi világkiállítás tőszomszédságában, hogy így szerezzen ismertséget művészeti forradalmának.

A másik Courbet a fürdőszobában volt

A képet 1913-ban vásárolta meg Hatvany Ferenc báró, aki nemcsak gyáros, de egyben festő és fanatikus műgyűjtő is volt. Sem a művészet, sem a műpártolás terén nem maradt el mellette testvére, Hatvany Lajos, aki évtizedekig a Nyugat folyóirat és a körébe tartozó írók mecénása volt, emellett pedig maga is írt. Urak és emberek című terjedelmes regényében számos zsidó család tipikus magyarországi asszimilációját mutatta be, melynek során négy generáción alatt szegény sorból dúsgazdaggá küzdik fel magukat, sőt nemesi rangot is szereznek.

Érdemes megjegyezni, hogy Hatvany Ferenc személyében a Fekvő akt azon kevés magyar gyűjtők egyikéhez került, aki a legújabb klasszikusok műveivel vette körül magát. Lélegzetelállító gyűjteményének leghíresebb darabja Manet Folies Bergère című festménye volt (lásd fent), amelyet 1916-17 körül vásárolt meg 60 ezer márkáért, és amely napjainkban a londoni Courtauld Galéria egyik legfontosabb képe. Molnos Péter néhány éve számba vette a legértékesebb, valaha magyar tulajdonban lévő festményeket, és a Folies Bergère mai árát 11 milliárd 750 millió forintra becsülte.

Gustave Courbet: A világ eredete

Ugyancsak a cukorgyáros arisztokrata birtokában volt egy ideig Paul Cézanne 1893-94-es Csendélet almákkal című műve, amelyet 1996-ban a Los Angeles-i Getty múzeum vett meg 25 millió dollárért. De több száz művet számláló gyűjteményében szép számmal akadtak még olyan első vonalbeli francia festők művei, mint Ingres, Manet, Daumier, Millet vagy Corot.

1913-ban összesen két Courbet-festményre is szert tett, amelyek közül a másik, A világ eredete még bátrabb választásnak tekinthető. A fent látható híres terpesz eredetileg is magáncélra készült, egy ottomán diplomata megrendelésére, és nem meglepő módon Hatvany szintén a látogatóktól elzártan, a fürdőszobájában tartotta. Következő tulajdonosa, a neves pszichoanalitikus és gondolkodó, Jacques Lacan egy fedőkép alá rejtette, és csak a kiválasztottaknak mutatta meg. Jóllehet a Fekvő akt ennél jóval kevésbé direkt, ugyancsak provokatív képnek számított a maga idejében, ezt azonban Hatvany a Hunyadi János utca 26. alatti háza szalonjában tartotta.

Az akt azonban nem ekkor díszítette először hazai gyűjtő otthonát. Wagram hercegétől Herczog Mór Lipót báró vásárolta meg, majd továbbadta a korszak egyik legnagyobb étvágyú gyűjtőjének, Nemes Marcellnek. Vagyis Hatvany már a harmadik magyar tulajdonosa volt.