Fotó: Puklus Péter

A tavaly december óta működő Trapéz Galériát Földvári Zoltán és a korábban Virág Judittal dolgozó Sárvári Zita vezeti. Jó helyet választottak: a kiállítótér a Károlyi kertnél, a jogi és a bölcsészkar között fekszik. Októberben a Viennafairen is bemutatkoznak. Hogyan tud ma itthon sikeresen működni egy kortárs kereskedelmi galéria, és mi köze van az utca emberének a műalkotásokhoz? Sárvári Zita szerint nem kell a kortárs művészetet túlmisztifikálni.

Egy korábbi interjúban nyilatkoztátok, hogy a Trapéz indulásának most jött el az ideje. Mégsem egy könnyű időszakról van szó. Hogyan tud ma Magyarországon sikeresen működni egy kortárs kereskedelmi galéria?

A Trapéz földrajzilag ugyan Budapesten található, de nagy hangsúlyt fektetünk programunkban a nemzetköziségre. Több külföldi művésszel dolgozunk együtt és fontos számunkra a galéria és művészeinek rendszeres külföldi bemutatkozása. Nem feltétlenül csak a magyar gyűjtők érdeklődésére számítunk, nagyon fontos, hogy külföldi művészeti vásárokon mutatkozzunk be, hiszen az eladások nagy százaléka ott generálódik.

Nincs elmaradva a magyar piac általában a többiektől a régióban?

Ha csak Horvátországot nézzük, ott például nincsenek kereskedelmi galériák, és a gyűjteményépítésnek sincsen igazán tradíciója, így elmaradásról a magyar piac esetében korántsem beszélhetünk. Tény, hogy lehetne kicsit vitálisabb a kortárs képzőművészet hazai piaca, amihez nem csak az állam támogatására lenne szükség, de új gyűjtő generációk megszólítására is. Mi igyekszünk olyan képzőművészeket hozni Magyarországra, akiknek már van valamilyen nemzetközi reputációja és referenciája. A műveik olyan jó befektetésnek számítanak, ami a nemzetközi piaci trendeket nézve gyorsabb megtérülést eredményezhet, de még a magyar gyűjtők számára is megfizethető. Egyelőre inkább a hazai képzőművészek munkáit keresik a magyar gyűjtők.

Fotó: Trapéz Galéria

Mennyire jellemző itthon más kortárs kereskedelmi galériákra a tudatos külföldi kitekintés?

A Trapéz célja elsősorban, hogy ne csak hazai képzőművészetet mutasson be külföldön, hanem nemzetközi szinten is megállja a helyét. Ehhez nem kell országokban és nemzetekben gondolkodni. Az eddigi négy kiállításunkból három kötődött külföldhöz. Ulbert Ádám Amszterdamban él és nemzetközi színtéren mozog (Párbeszédes együttbomlás, 02.05. – 03.14.), meghívtuk a horvát származású Damir Očkót (Psst, 03.27. – 04.30) és a most véget ért, Somogyi Hajnalka-féle csoportos kiállításon (Papírhajók, 05.08. – 06.14.) is szerepel két külföldi művész, Vlatka Horvat és Andreas Werner - Klenyánszki Csilla mellett, aki pedig Rotterdamban él. Fontos számunkra a fiatal magyar képzőművészek támogatása, külföldi bemutatása, a legfontosabb viszont, hogy jó galéria legyünk, jó kiállítási programmal és jó művészekkel.

A művészkörötök most folyamatosan bővül?

Már öt képzőművészt képviselünk és tárgyalunk más művészekkel, de nem szeretnénk azonnal feldúsítani a galéria honlapját. Szépen fokozatosan építkezünk. Azért ez a stratégiánk, hogy jobban tudjunk fókuszálni egy-egy művészre, segíteni a pályáját és a kiállítását is jobban sikerre tudjuk vinni. Természetesen megvan előre 2014 tavaszáig a programtervünk, kizárólag olyan művészekkel, akikkel hosszú távú, kizárólagos együttműködést tervezünk. Nem csak a legfiatalabb generáció képviselteti majd magát.

Fontosnak tartjátok, hogy a művészeitek a jövő generációra is hassanak, illetve kiemeltek olyanokat, akikkel más galéria nem foglalkozik. Van ezeken a jellemzőkön kívül más szempont a művészek meghívásakor?

Nincs konkrét vizuális elképzelésünk arról, hogy milyen műfajban és stílusban alkotó képzőművészekkel szeretnénk együtt dolgozni. A későbbiekben a kiállítási programok fogják meghatározni a galéria arculatát. Természetesen van egy-két olyan fókuszpont, ami már most jól kirajzolódhat az avatott szemek előtt, de igyekszünk kerülni a kiszámíthatóságot is. Fontos a művészekkel való közös munka során a szimbiózis és a kölcsönös bizalom. Fontos, hogy értse és tudja, mi egy galéria szerepe és mi az ő szerepe egy galériával való együttműködés során.

Azt írjátok, mediális megkötések nélkül szeretnétek bemutatni a művészeiteket. Ez mit jelent pontosan, bármi belefér?

Nem szeretnénk mediálisan leszűkíteni a kereteinket és csak fotóval vagy festészettel foglalkozó galériaként bemutatkozni, mert szerintünk nem ez a kortárs képzőművészet útja és jövője. A Trapézba minden médium belefér, ez az eddigi programon is látszott és a jövőben is látszani fog. Lesznek nehezebben emészthető, installatívabb kiállítások es finom, esztétikus anyagokat is igyekszünk bemutatni.

Fotó: Puklus Péter

Áprilisban adtátok ki az első kiadványotokat Ulbert Ádám kiállításához kapcsolódva. Készül újabb?

Az első kiadványunk egyelőre pdf formátumban érhető el a weboldalunkon, de szeretnénk nyomtatott formában is megjelentetni hamarosan. Most éppen Damir Očko – stílusához hűen stancolt és itt-ott lyukasztott – limitált példányszámú művészkönyvét várjuk a nyomdából. Rendszeresen tervezzük főként limitált példányszámú, aláírt kiadványok kiadását.

A print anyagokat pályázatokból tudjátok finanszírozni?

Pályáztunk, de ezek a források csak a következő hónapokban konkretizálódnak. A galéria első félévének programja csak utófinanszírozással működhet a pályázati rendszer szerint.

A kiadványokkal közelebb szeretnétek hozni a hétköznapi emberekhez a kortárs képzőművészetet. Milyen más módszerekkel lehet még elérni ezt a célt?

Szerintem nem kell túlmisztifikálni a dolgot, egyszerűen meg kell engedni a szubjektív befogadás élményét az embereknek. Az összképhez fontos nagyon, hogy legyen a befogadónak előképe, ugyanakkor szerintem jó, ha egy-egy munka önmagában is működik. Ulbert Ádám például az esztétikumnak a képzőművészet számára való visszaszerzésével tesz erre kísérletet.