A napokban nyílt meg az eastbournei Towner galériában a neves japán installációs művész Chiharu Shiota első önálló tárlata Angliában. A kiállítás egyetlen monumentális installáció fonalra és ajtókra. Az 1972-ben Osakában született, de 1996 óta Berlinben élő japán művésznek már szinte védjegye a fekete fonal, amelyből a kiállítás létrehozásához több ezer métert használt fel.

A munka 5 ajtóból és a körülöttük, mögöttük burjánzó, kaotikus formákba szerveződő, gubancolódó és átláthatatlan fekete fonalhálóból áll. Mindegyik ajtónak története van, mert egyiket sem az installáció céljára gyártatta le a művész, hanem berlini apartmanokból szerezte őket. Azt ajtók valós életek, sorsok kontextusában élték az életüket, mielőtt a művész szimbolikus terébe, alkotásába kerültek volna. Mivel azonban csak áthelyezték őket, de nem módosították, festették át, megőrizhették aurájukat, megőrizték az őket használó emberek létezésének lenyomatát.

Az ajtók azonban fekete, átláthatatlan és nyomasztó atmoszférájú fonalhálóra nyílnak, azzal vannak összekötve, gubancolva, mintha a rajtuk való belépés a homályba való belépést jelentené. Az installáció két ajtaja ráadásul egy szövevényes folyosón egy hatalmas fonalbábhoz vezet.

Chiharu Shiota fonalai a semmibe és a sehova vezetnek, az emlékezet, a múlt vagy a jövő sötétjébe, a jövendő sötét bábjához, amiből még bármi kibontakozhat, bár a munka atomszféráját tekintve, inkább csak a nyomasztó homály árad tovább. A munkának igen sokféle olvasata lehet, hiszen alapvetően kevés és egyszerű, szimbolikus elemet használ, és tág kontextust hagy az értelmezések számára.

Az installáció egésze felfogható akár egy lélek térképének, egy lélek házának, vagy az emlékezet működése leírásának, az emlékezet topográfiájának is. A fonalháló emellett az erek finom, bonyolult hálózatára, struktúrájára is utal, és az asszociációs körből nem hagyható el Ariadné és fonala sem és az egész mitológiai történet, vagy inkább szövevény, labirintus, amire a fonalháló szerkezete utal.