A toscanai kikötővárosban, Porto Ercole temetőjében pár éve megtalált és 2010-ben az olasz tudósok által 85%-ra biztosan Caravaggio csontjaiként azonosított maradványokat július 18-án, a festő halálának 404. évfordulóján egy emlékparkban fogják eltemetni. Giuseppe Conte szobrász monumentális alkotása, boltíve alatt helyezik immár végső nyugvóhelyére azt, ami a hányatott sorsú, vad zseniből, Caravaggiobol megmaradt.

Caravaggio életét verekedések, botrányok, becsületsértés, emberölés, börtönök és menekülések kísérték. Különös vagy talán éppen ellenkezőleg, hogy ilyen élet mellett hozta létre káprázatos, mély és ma is élő, izgalmas életművét. Halála is éppoly titokzatos és botrányos volt, mint élete, évszázadokig találgatták, hogyan halt meg és hol.

Persze ismert volt, hogy Porto Ercoléban halhatott meg, csak a tetem pontos helyét nem tudták, amíg Silvano Vinceti a Caravaggio Foundation elnöke és csapata meg nem találta és be nem azonosította, többek között DNS mintákból Caravaggio maradványait.

Caravaggio csontjait a Porto Ercole melletti Parc Monumental Funeraire emlékparkban helyezik majd nyugalomra. Az emlékpark teljes költsége 64.000 Euró volt.

Aki nem látta nemrég a Szépművészetiben Caravaggio remekműveit, sajnálhatja. Annyit azonban megtehet, hogy megnézi az egyik legjobb, legmélyebb filmet, értelmezést Caravaggioról, Derek Jarman 1986-os alkotását.

Fellengzősnek tűnhet, de Caravaggio talán valóban annak a mottónak a jegyében élt és alkotott, amit Jarman rávésetett filmje főszereplőjének késpengéjére: Nec spe nec metu (Sem remény, sem félelem).