KUNSZT

Zbigniew Libera: Legó koncentrációs tábor, 1996

A [csend] holokausztkiállítás nem akar sokkolni. Nem látunk szögesdrótot, hullákat, vért, csontokat. És szerencsére nem látunk sasokat, angyalokat és egyéb szimbolikus hóbelevancot sem. A Ludwig Múzeum kiállítása nem akar megerőszakolni, nem akarja a szánkba rágni, mit gondoljunk. Csak azt szeretné, ha gondolkodnánk, ha még képesek vagyunk rá, ha még van mivel.

Páholy aranyozott maszkkal - A Théâtre Libre színlapja, 1893

Toulouse-Lautrecből szokatlanul jól teljesít Magyarország. A litográfiai életmű nagy része ugyanis a Szépművészeti Múzeumban található: 363 litográfiából, plakátból több mint 240. A meglepően gyors és jó szemű beszerzések nagyjából az 1910-es évekből származnak. Aki eddig még nem látta a kiállítást, augusztus 24-ig még megnézheti. Utána, ha hihetünk az eddigi sémának, újabb 50 évre eltűnnek a művek a raktárak mélyén. Érdemes ötösbe rakni a sebváltót, és tövig nyomni a gázt, ahogy Henri tette.

Berény Róbert: Palma kaucsuk sarok, 1928 (a plakátra kattintva galéria nyílik)

A két világháború közti időszak legjobb magyar reklámplakátjai láthatók július végéig az Iparművészeti Múzeumban. A polgári élet örömeitől a Tungsram-izzóig a legszebb grafikai megoldások, néhol az ábrázolt tárgyakkal kiegészülve. Az év egyik legjobb kiállítása lehet.

Gustave Courbet: A fekvő akt

Ha hihetünk a találgatásoknak, az állam megvásárolja Gustave Courbet 4,5 milliárd forint értékű erotikus képét a Szépművészeti Múzeum számára. Bár a hírt még nem erősítették meg, érdemes megismerkedni a festménnyel, amelyet 2007-ben azért kapott fel a világsajtó, mert több mint 60 év lappangás után került elő egy szlovákiai orvos lakásában.

Két hónapja tart az egyre véresebb, brutálisabb és egyelőre úgy tűnik, kilátástalan tüntetés- és összecsapássorozat Ukrajna fővárosában, Kijevben. A helyzet eszkalálódása ezen a héten már elérte Ukrajna Nemzeti Művészeti Múzeumát, amely a Grusevszkaja utcán a tüntetések epicentrumától karnyújtásnyira található. A múzeum január 21-én a közösségi oldalán bejelentette, hogy minden kiállítása ideiglenesen zárva és minden esemény elhalasztva.

Caravaggio: Keresztelő Szent János (fotó: Tuba Zoltán, Origo) - a képre kattintva galéria nyílik

Akik szerint ott romlott el minden a művészetben, amikor a dolgok már nem úgy néztek ki, mint az életben, azoknak kötelező a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig című kiállítása. De azért ne dőljünk be a felszínnek, hiszen kevés stílusra jellemzőbbek a különcségek, az illúzió és a látszatkeltés, mint épp a barokkra. A kiállításból megtudhatjuk, milyen is volt a vizuális trükk évszázadokkal a számítógép előtt, ahogyan azt is, miért szakosodik egy 18. századi festő farmert viselő emberek ábrázolására, és hogyan lehet erotikus a vallásos művészet.

Fotók: Pályi Zsófia, Origo (a képre kattintva galéria nyílik)

Lassan egy lépést sem tehetünk, hogy ne buknánk orra egy Capában. Ott van a metróban, ott van a Nemzeti Múzeumban, és ott van/lesz a Nagymező utcában. Itt van persze már 2009 januárja óta, amikor is a magyar állam egy emlékezetes huszárvágással bevásárolt az ICP-nél, és 300 millióért lett 1010 Capánk, 937 fotó, 48 vintázs, 5 gyűjteményen kívüli fénykép és 20 ajándékkép. A hatalmas anyag darabjai, a szerény koncepciótlanságáért kritikusan fogadott 2009-es Ludwig Múzeum-beli kiállítás óta szorgalmasan járják a kiállításokat, az országot, keresve helyüket és bemutatásuk méltó vagy egyszerűen csak értelmes és látogatóbarát módját. Most úgy tűnik, történt előrelépés.

Nagy Kriszta x-T Tetszélet tetszpornó tetszhalál kiállításának (amelyről nemrég írtunk) lényegében letiltott, a tárlaton csak hűlt helyükkel szereplő, közerkölcsre veszélyesnek ítélt képei egyetlen alkalommal láthatóak lesznek a helyszínen, mégpedig a finisszázs meghívójának szövege szerint, a Kiscelli Múzeum hozzájárulása nélkül. A gerillatárlat és az ugyanitt bemutatandó kiállítási katalógus tartalma érdekes intézmény- és kultúrpolitikai kérdéseket vet fel, pontosabban mondva: feldob pár magas labdát, melyeket nem lehetünk restek, ahogy azokat a művész sem volt rest: leütni.

Fotó: Hirling Bálint (Origo)

Augusztus elsején bezárt az Ernst Múzeum, a helyén néhány hónap múlva megnyílik a Robert Capa Központ, amelyet a magyar fotográfia hírnevének népszerűsítésére hoznak létre. A Múzeumban 28-án, vasárnap ért véget az utolsó kiállítás, Csurka Eszter A tengerpartra című tárlata. Az intézmény élére Kőrösi Orsolyát nevezik ki, aki öt éve igazgatja a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házat. Az Origónak elmondta, hogy nem szakít eddigi munkájával a Capa Központ miatt, hanem "ésszerű munkamegosztásra, együttműködésre" törekszik a két intézmény között. Szerinte félreértés, hogy az új központ múzeum lenne, a Nagymező utcában egy Mai Manó Ház - Capa Központ fotográfiai "tengelyt" szeretne kialakítani. Nem mindenki örül azonban.

Fotó: Tuba Zoltán (Origo), további képekért kattints a fotóra!

Nagy Kriszta kiállítása összművészeti, kollektív alkotássá és történetté változott, levált az alkotóról, még mielőtt valójában létrejött, mielőtt befogadható lett volna. Hiszen nem pusztán műalkotásokból áll, amelyek egy adott térben megtekinthetők, hanem a kiállítástól immár le- és különválaszthatatlan a cenzúra, a különböző levelek, interjúk, magyarázatok, hazugságok, tiltakozások, mint hozzáadott értékek. A történet egy részét bizonyos értelemben nem lehet komolyan venni ("ilyen nincs!?"), és nagyon komolyan kell venni, mert ez van. A hely, ahol most vagyunk (Esterházy Péter). Kínos/röhejes flashback. Fordított Vissza a jövőbe. Vagy épp, kicsit pontosabban: tetszszabadság.