KUNSZT

"Hogyan fotózna ma Robert Capa? Nos (…) gyakorlatilag sehogyan se tudna szegény, mert lépten-nyomon beleütközne a személyiségi jogokat védő jogszabályokba" - Szőnyi István, a pályázat egyik nyertese.

Fotók: Pályi Zsófia, Origo - kattintson a képre!

Hétfő este megnyílt az Ernst Múzeumból kialakított Capa Központ első kiállítása Kortárs vetített képek címmel. A tumultusos megnyitó másnapján megnéztük.

Linda Fregni Nagler új könyvében, a The Hidden Motherben egy kifejezetten érdekes fotográfia trükköt fedezhetünk fel. A viktoriánus korban egy fénykép elkészülését fél percnyi expozíciós idő tette lehetővé, ezért ha valaki szeretett volna egy portrét izgő-mozgó gyerekéről, kénytelen volt magát fotelnek vagy függönynek álcázni, és így egy helyben tartani a kicsinyét, míg a kép készült.

Több bizarr kép a hajtás után.

Ha Witkinről azt írták, egy rész Bosch, egy rész A texasi láncfűrészes mészárlás, akkor Gregory Crewdson munkáiról elmondhatjuk, hogy egy rész David Lynch, egy rész Edward Hopper, egy kis Freud, egy csipetnyi Harmadik típusú találkozások, és némi zombifilm-hangulat. Meg természetesen a fotográfiái elkészüléséhez nélkülözhetetlen komoly stáb, díszletek, színészek és egy tekintélyes méretű, 8×10"-es síkfilmre (átszámítva: egy negatív/film mérete kb. 20×25cm) dolgozó Sinar fényképezőgép.

Melvin Burkhart: Human Oddity, 1985

Joel-Peter Witkinről egyszer azt írták, hogy művészete egy rész Hieronymus Bosch, egy rész A texasi láncfűrészes mészárlás.

Életének meghatározó élménye, hogy hat évesen szemtanúja egy autóbalesetnek, amikor is egy kislány levágott feje gurul a lábához. Fotográfiai nem egykönnyen befogadható és élvezhető művek, mert szinte mániákus következetességgel csak az élet sötét oldalával foglalkoznak, azt jelenítik meg különböző formákban. Életműve felfogható egyetlen hatalmas haláltáncként. Kábító részletességű panorámakép arról, amit nem szeretnénk tudni, nem szeretnénk látni, nem szeretnénk elfogadni.

Restaurálják, majd konzerválják Frida Kahlo felbecsülhetetlen értékű, 6500 képet tartalmazó fotógyűjteményének egy részét, 350 fotográfiát egy hat hónapos, a Bank of America Merrill Lynch által szponzorált projekt keretében. Frida Kahlo-projekt egyike annak a 25-nek, amelyet a bank finanszíroz a 2013-as évben műalkotások restaurálására, állaguk megóvására.

Fotó: Michel Comte

Az X6 Fotógaléria a LUMAS nemzetközi galérialánc hazai képviselőjeként nyílt meg egy éve, és újfajta gyűjtői szemléletet képvisel elsőként az országban. A nemzetközi portfólióban olyan nevek sorakoznak, mint a magyar származású Martin Munkácsi, Nan Goldin vagy Man Ray, de a galéria igyekszik egy hazai portfóliót is kiépíteni. Trembeczki Péter galériavezetővel arról beszélgettünk, vajon megértő szemekre találnak-e itthon a fényképeik, melyek a legkapósabbak és meg lehet-e élni itthon fotóművészet értékesítéséből?

Úgy tűnik, a művészeti kánon után a köztudatban, továbbá a médiában is egyre nagyobb súlyt és határozottabb körvonalat kap a nőművészet, de nemcsak a kortárs jelenségek, hanem története, előzményei. Ennek egyik jele a most zajló PHotoEspaña 2013, az egyik legrangosabb nemzetközi fotóművészeti és vizuális művészeti fesztivál kiállításainak összetétele, a fesztivál témája és kitapintható erővonalai, hangsúlyai.

A képre kattintva galéria nyílik

Luo Dan története egyszerű és szép. 1968-ban született, évekig fotóriporter volt egy ügynökségnél, majd 2006-ban, lappangó kétségeire mintegy válaszként megvilágosodott, miután belelapozott egy véletlenül a kezébe akadt Bibliába. A történet mégsem pusztán a hitről szól, hanem egy ember önmegvalósításáról és önmaga kereséséről. Még ugyanebben az évben otthagyja a fotóügynökséget és egyfajta zarándokként elkezdi járni, beutazni Kínát. Ezekből a nagy utazásokból születik három nagy fotósorozata, közöttük is a legszebb, legmélyebb munka a Simple Song (2010-2012).

Az Idegen pályán című kiállításon Szász Lilla és Barakonyi Szabolcs sok tekintetben egymásra rímelő, hasonló kontextusban gondolkodó munkái találkoztak össze a boncasztalon. A munkák történetközpontúak, Barakonyi videójában Párizsban élő magyar értelmiségiek portréit mutatja meg, villant fel történeteket és gondolatokat az idegenben való létről, az elszakadásról, otthonról, munkáról. Szász Lilla három sorozatában azonos történelmi múlt által összekötött kis közösségeket jár körül, amelyeket egy háború kapcsol össze, valamint az otthontalanság, idegenbe szakadtság. Péntekig látható a kiállítás.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Ujj Zsuzsi költő, képzőművész, rockénekes képzőművészeti pályája mindössze hét évet ölel fel (1985-1992), összes fotója ebben az időszakban keletkezett. 1992 után befejezi a fotózást, zenekart alapít, a Csókolomot, amelyben énekel és a dalszövegeket írja. Pályája mintha kicsit Rimbaud-é lenne, aki költői működése mindössze 5 éve után végleg abbahagyja a költészetet, katonának áll, később fegyverkereskedő lesz, becsavarogja a világot, majd meghal, valószínűleg rákban. Ujj Zsuzsi lezárult pályának leghíresebb, legismertebb munkáit láthatjuk ismét a Budapest Galériában.