KUNSZT

Escort Kama, © Pieter Hugo

"Az csak egy rohadt fénykép" - mondta Pieter Hugo 2008-ban, hajnali kettőkor egy üveg sörrel a kezében Sean O'Hagannak, a The Observer riporterének egy szálloda bárjában, egy héttel az Arles-i Nemzetközi Fotófesztivál vége után. A mondat lezárása volt Hugo eszmefuttatásának, amely a fotó, a fotográfia haláláról szólt: "Ha szeretnél tudni valamiről valamit - egy háborúról, egy helyről, egy személyről - elolvasol egy könyvet, igaz? Nem egy képet nézel meg. Az csak egy pillanat, egy futó pillantás."

Két nappal később, miután megkapta az arles-i fesztivál Discovery-díját, többek között a Hiéna és egyéb emberekért, Sean O'Hagan emlékeztette őt kirohanására, mire Hugo így folytatta: "Bizalmatlan vagyok a fotográfiával szemben, néha azt gondolom, semmit sem lehet pontosan ábrázolni. Különösen bizalmatlan vagyok a portréfotózással kapcsolatban. Úgy értem, azt hiszed, egy portré bármit is el tud mondani az alanyáról? (…) Tudatosítanom kell, ha úgy tetszik, a fotográfia lehetetlenségét."

Nobuyoshi Arakiról az juthat eszünkbe elsőre, hogy eszméletlenül sok. 2006-ban Japánban egy 575 oldalas kötet kellett ahhoz, hogy felsorolja Araki 1970 és 2005 között megjelent 357 fotóalbumának fontosabb adatait. Egy négy évvel ezelőtti interjúban szóba került, hogy könyveinek száma már 450 körül jár. Araki május 25-én, ma 73 éves és mindennap fotózik. Nőket, gyerekeket, virágokat, de főleg nőket, de nem akárhogy. Kiállításai, albumai legtöbbször botrányt okoznak, és a műértelmezők kedvelt témája, hogy pornográfia-e Araki fotográfiája vagy művészet? Mégis, ha Helmut Newtonnál erős kétségeink voltak, átlendül-e a művészet térfelére a mester, illetve labdája, Arakinál egy szemernyi kétség sincsen: ő eleve ott van, volt, lesz.

273 anyag érkezett be a Müpa Ki vagyok én? címmel meghirdetett pályázatára. A Korniss Péter fotográfus vezette zsűri fotósorozatokat várt, idén először pedig videókat is, a kiválasztott műveket a Művészetek Palotájában állították ki. "Az embernek, amikor rossz képeket lát, az élettől is elmegy a kedve" - mondta Korniss, de szerinte ebben az esetben a pályázóknak sikerült egy másfajta gondolkodást kifejezniük képekben. Sokszorosítható vagy-e? Mi köze a 19. századi romantikus dán festőnek a gyorséttermi kajához? Mi a trükk, ha nincs trükk? Mindig te vagy, vagy nem te vagy? - teszi fel a kérdést Réz András is.

Porszemüvegeket és házilag készített pormaszkot viselő gyermekek készülnek elhagyni az iskolát, Lakin, Kansas, 1935

Az 1930-as évek a porviharok évtizede volt az Egyesült Államok területének mintegy kétharmadán. A termőföld felelőtlen használata miatt kialakult jelenséget, a több száz méter magas vörös és fekete porviharokat - amelyek milliók életét tették tönkre - Amerika legjobb fotósai dokumentálták. A cikk végén egy galériában gyűjtöttünk össze néhány kiemelkedő fotót.

Fotók: Illyés Tibor/MTI

Ugyan még nincs megírva a magyar fotográfia története, de néha, itt-ott látunk, látni vélünk belőle szeleteket. Kisebb-nagyobb, finom és kevésbé finom, erőtől duzzadó vagy kicsit már beszáradt, töppedt szeleteket a nagy tortából. Az Analóg - 21 magyar fotográfus a 20. századból című kiállítás egy mértéktartó és visszafogott, vagy inkább: konzervatív válogatás a 20. század második fele nagyrészt legjelentősebb fotósainak sokszor ikonikus munkáiból. Kis gyorstalpaló fotótöri. Az ember úgy megy az ilyen kiállításra, hogy ismeri a neveket, ismeri a munkákat, és lecsekkolja, minden oké-e azóta, amióta legutóbb látta őket. És nagyjából oké.

Steve Wood: Andy Warhol, 1981 (részlet)

Először állítják ki azokat a fotóportrékat Andy Warhol amerikai pop art legendáról, amelyek több mint harminc évig porosodtak készítőjük irattárában: a New York-i tárlat május 2-án nyílik.

The Eyes, The Ears (2005)

Tojások, egy páva farktollai, kihúzott, véres fog, gyerek állán egy csepp tej, gyöngybagoly arca, szempilla, kicsi hal horgon, furcsa formájú felhő, elütött őz, napfogyatkozás, virágok, macskafej, dinnyehéj. Közös bennük, hogy Rinko Kawauchi fotóinak tárgyai, témái. Közös bennük még a szépség, egy egészen gátlástalan, minden korszellemre, divatra, trendre fittyet hányó, titokzatos, megfoghatatlan és nehezen leírható, inkább csak körülírható szépség.

Felix Bonfils: Szundító múmiaárus, Egyiptom, 1875

1878-ban kiadott Egyiptom és Núbia című fotóalbumát azoknak ajánlotta, akik betegség, az anyagi források hiánya, vagy országuk politikai helyzete miatt korlátozva voltak az utazásban. Felix Bonfils (1831-1885) a Földközi-tenger és a Közel-Kelet vidékeinek népszerű, elfeledett, majd újra felfedezett nagy fotográfusa sokak szemében irigylésre méltó helyzetben volt, hiszen élete nagy részében nem csinált mást, mint a kor első számú turistacélpontjait fényképezte Athéntól Alexandriáig, Jeruzsálemtől Konstantinápolyig. Életéről keveset tudunk, fényképei viszont nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a 19. század második felének embere valamivel hitelesebb képet kapjon az addig csak irodalmi alkotásokból, festményekről, metszetekről ismert bibliai tájakról, antik építészeti emlékekről és az iszlám világról.

"A világ ellenáll/szembeszegül a fotográfiának". Igor Szavcsenko, egy jelentős és izgalmas kortárs, de nálunk kevésbé ismert belorusz származású fotóművész írta ezt 1997-es esszéjében, amellyel tíz évre szakított mindenfajta fotográfiai tevékenységgel. A szakítás évei alatt többek között képzett mélytengeri búvár lett belőle. Fényképészként Szavcsenko eljutott a fotográfia végpontjaira, ahonnan nehéz volt a visszatérés.

Kelet-Európából nézve New York még mindig a világ közepének tűnik, alig harminc kilométerre Manhattantől mégis posztapokaliptikus világ fogadja az embert. Szatmári Gergely fotós 2009-ben Meadowlandsben, New Jersey oszlófélben lévő, észak-keleti csücskében járt, és a pusztulás szuperrealista képeivel tért haza. A jéghideg sorozatból 2011-ben album is készült, de most újra előkerült, a PH21 fotógaléria rendezett belőle kamarakiállítást.