Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Aki lefotózta az alvó múmiaárust

Felix Bonfils: Szundító múmiaárus, Egyiptom, 1875

1878-ban kiadott Egyiptom és Núbia című fotóalbumát azoknak ajánlotta, akik betegség, az anyagi források hiánya, vagy országuk politikai helyzete miatt korlátozva voltak az utazásban. Felix Bonfils (1831-1885) a Földközi-tenger és a Közel-Kelet vidékeinek népszerű, elfeledett, majd újra felfedezett nagy fotográfusa sokak szemében irigylésre méltó helyzetben volt, hiszen élete nagy részében nem csinált mást, mint a kor első számú turistacélpontjait fényképezte Athéntól Alexandriáig, Jeruzsálemtől Konstantinápolyig. Életéről keveset tudunk, fényképei viszont nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a 19. század második felének embere valamivel hitelesebb képet kapjon az addig csak irodalmi alkotásokból, festményekről, metszetekről ismert bibliai tájakról, antik építészeti emlékekről és az iszlám világról.

1 Tovább

A világ negatívja

"A világ ellenáll/szembeszegül a fotográfiának". Igor Szavcsenko, egy jelentős és izgalmas kortárs, de nálunk kevésbé ismert belorusz származású fotóművész írta ezt 1997-es esszéjében, amellyel tíz évre szakított mindenfajta fotográfiai tevékenységgel. A szakítás évei alatt többek között képzett mélytengeri búvár lett belőle. Fényképészként Szavcsenko eljutott a fotográfia végpontjaira, ahonnan nehéz volt a visszatérés.

0 Tovább

Átlendül-e Helmut?

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Helmut Newtonnak, amikor Berlinben megvette élete első fényképezőgépét, egy rollfilmes Zeiss Box Tengort, majd elkezdett fényképezni, az első tekercs filmből csak egyetlen kép sikerült. A későbbiekben már egyre több. Bár ezt sokan vitatják. Életművéért nevezték és nevezik őt a divat-és aktfotózás megújítójának, az egyik legnagyobb 20. századi fotóművésznek, az utolsó playboynak, továbbá hímsovinisztának, szexistának, feministának és fetisisztának. A Szépművészeti Múzeumban csütörtöktől közel 250 képe látható, de az sajnos nem derül ki a kiállításból, hogy van-e valami a hájp mögött.

0 Tovább

Túlsúly közelről

Marjai Judit legújabb kiállításán nem híres embereket mutat meg szokatlan díszletek között, hanem a túlsúly szépségeit M.-en, az erotikus modellen, továbbá fregolira csipeszelt tárgyakat és maszkos embereket. A kiállítás vasárnapig látható az A38-on.

3 Tovább

Végítélet a büfében

Kelet-Európából nézve New York még mindig a világ közepének tűnik, alig harminc kilométerre Manhattantől mégis posztapokaliptikus világ fogadja az embert. Szatmári Gergely fotós 2009-ben Meadowlandsben, New Jersey oszlófélben lévő, észak-keleti csücskében járt, és a pusztulás szuperrealista képeivel tért haza. A jéghideg sorozatból 2011-ben album is készült, de most újra előkerült, a PH21 fotógaléria rendezett belőle kamarakiállítást.

0 Tovább

Buborék, ó, buborék

Melvin Sokolsky: Buborék a Szajnán, 1963

Melvin Sokolsky azok közé a fotósok közé tarozik, akik művészi szintre emelték a divatfotót a hatvanas években. Lenyűgöző, tökéletesen komponált képei gyorsan népszerűvé váltak nem csak a divatlapok szerkesztői, de a közönség körében is. 50 éve - 25 éves korában - készített Buborék című sorozatában a fotómodell egy üveggömbnek látszó tárgyban lebeg Párizs utcái fölött.

0 Tovább

Tomboló közönség helyett robotok

Fotó: Peter Boettcher

Düsseldorfban januárban teljes gőzzel üzemel az Erőmű. A Kraftwerk naponta lép fel szülővárosában, ahol január végéig Peter Boettcher zenei fotós képeiből is látható egy tárlat az NRW-Forumban Kraftwerk: Roboter címen, amely az utóbbi két évtized képeiből mutat be harminc nagyméretűt. Gesamtkunstwerk a négyzeten, tomboló monumentalitás.

1 Tovább

Moholy-Nagyé a világ 10. legdrágább fotója

Moholy-Nagy László: Fotogram, 1925

1 482 500 dollárért, mintegy 320 millió forintért kelt el pénteken Moholy-Nagy László Fotogram című képe a Sotheby's New York-i árverésén, ezzel minden idők 10. legdrágább fotója lett, holtversenyben Herbert Bayer Lonely Metropolitan című, 1932-es fotómontázsával. A két kép Alfred Stiglitz 1919-ben feleségéről Georgia O'Keefe festőművészről készült kézportréját ütötte ki a top 10-ből. A Moholy-Nagy 12 500 dollárral ér többet, mint a Stieglitz, amely a Sotheby's New York-i aukcióján 1 470 000 dollárért kelt el 2006 februárjában.

0 Tovább

Az információ megvan, az üzenet nincs: Pixelszag

Martinkó Márk: City Noise (dokumentáció), 2012

A Pixelszag-műhely nem hajlandó a tartalmat a technikához igazítani: olyan témákat keres, amelyeket csak a fényképészettel lehet kibontani, ezáltal pedig arra keresi a választ, hogy mitől válik műalkotás a fotóból. A Pixelszag kiállítása december 9-ig nézhető meg a Mai Manó Házban.

0 Tovább

Szellemek a polgárvárosban

Pete Gyula: A városház téri Zichy és Bierbauer féle házak, Székesfehérvár, 1930 körül (A Székesfehérvári Szent István Király Múzeum tulajdona)

A székesfehérvári Városi Képtár - Deák Gyűjteményben most látható Székesfehérvár fotótörténetét a kezdetektől 1945-ig feldolgozó kiállítás fontos esemény, és akár más városok számára is például szolgálhat.

0 Tovább

KUNSZT

blogavatar

Nem nagy kunszt.

Utolsó kommentek