KUNSZT

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Ujj Zsuzsi költő, képzőművész, rockénekes képzőművészeti pályája mindössze hét évet ölel fel (1985-1992), összes fotója ebben az időszakban keletkezett. 1992 után befejezi a fotózást, zenekart alapít, a Csókolomot, amelyben énekel és a dalszövegeket írja. Pályája mintha kicsit Rimbaud-é lenne, aki költői működése mindössze 5 éve után végleg abbahagyja a költészetet, katonának áll, később fegyverkereskedő lesz, becsavarogja a világot, majd meghal, valószínűleg rákban. Ujj Zsuzsi lezárult pályának leghíresebb, legismertebb munkáit láthatjuk ismét a Budapest Galériában.

Escort Kama, © Pieter Hugo

"Az csak egy rohadt fénykép" - mondta Pieter Hugo 2008-ban, hajnali kettőkor egy üveg sörrel a kezében Sean O'Hagannak, a The Observer riporterének egy szálloda bárjában, egy héttel az Arles-i Nemzetközi Fotófesztivál vége után. A mondat lezárása volt Hugo eszmefuttatásának, amely a fotó, a fotográfia haláláról szólt: "Ha szeretnél tudni valamiről valamit - egy háborúról, egy helyről, egy személyről - elolvasol egy könyvet, igaz? Nem egy képet nézel meg. Az csak egy pillanat, egy futó pillantás."

Két nappal később, miután megkapta az arles-i fesztivál Discovery-díját, többek között a Hiéna és egyéb emberekért, Sean O'Hagan emlékeztette őt kirohanására, mire Hugo így folytatta: "Bizalmatlan vagyok a fotográfiával szemben, néha azt gondolom, semmit sem lehet pontosan ábrázolni. Különösen bizalmatlan vagyok a portréfotózással kapcsolatban. Úgy értem, azt hiszed, egy portré bármit is el tud mondani az alanyáról? (…) Tudatosítanom kell, ha úgy tetszik, a fotográfia lehetetlenségét."

Nobuyoshi Arakiról az juthat eszünkbe elsőre, hogy eszméletlenül sok. 2006-ban Japánban egy 575 oldalas kötet kellett ahhoz, hogy felsorolja Araki 1970 és 2005 között megjelent 357 fotóalbumának fontosabb adatait. Egy négy évvel ezelőtti interjúban szóba került, hogy könyveinek száma már 450 körül jár. Araki május 25-én, ma 73 éves és mindennap fotózik. Nőket, gyerekeket, virágokat, de főleg nőket, de nem akárhogy. Kiállításai, albumai legtöbbször botrányt okoznak, és a műértelmezők kedvelt témája, hogy pornográfia-e Araki fotográfiája vagy művészet? Mégis, ha Helmut Newtonnál erős kétségeink voltak, átlendül-e a művészet térfelére a mester, illetve labdája, Arakinál egy szemernyi kétség sincsen: ő eleve ott van, volt, lesz.

Nici Jost: Waiting fot Wonderland, 2011

Ha közel lépünk Nici Jost pink csészéjéhez, életre kel, szivárogni kezd belőle egy hangfolyam, a zaj. Ha belenézünk, mintha egy barna folyadék lenne benne, de nem folyadék, hanem valami műanyag, részben átlátszó plasztik, és lent, a legalján egy embert, illetve a feje búbját látjuk. Valaki van a csészében és járkál, sétálgat. A mű címe Waiting for Wonderland (Csodaországra várva). Mintha erre felelne, válaszolna ironikusan Tom Fellner Porno Bunny (Pornó Nyuszi) című nagyméretű képe, amelyen egy gigantikusra növesztett, némileg Godzillára hasonlító, rózsaszín japán játékfigura közeledik fenyegetően hátulról egy a kép előterében ülő nyuszi felé. Hát, a Csodaország ezek szerint olyan, mint Godot, hiába várjuk.

273 anyag érkezett be a Müpa Ki vagyok én? címmel meghirdetett pályázatára. A Korniss Péter fotográfus vezette zsűri fotósorozatokat várt, idén először pedig videókat is, a kiválasztott műveket a Művészetek Palotájában állították ki. "Az embernek, amikor rossz képeket lát, az élettől is elmegy a kedve" - mondta Korniss, de szerinte ebben az esetben a pályázóknak sikerült egy másfajta gondolkodást kifejezniük képekben. Sokszorosítható vagy-e? Mi köze a 19. századi romantikus dán festőnek a gyorséttermi kajához? Mi a trükk, ha nincs trükk? Mindig te vagy, vagy nem te vagy? - teszi fel a kérdést Réz András is.

Porszemüvegeket és házilag készített pormaszkot viselő gyermekek készülnek elhagyni az iskolát, Lakin, Kansas, 1935

Az 1930-as évek a porviharok évtizede volt az Egyesült Államok területének mintegy kétharmadán. A termőföld felelőtlen használata miatt kialakult jelenséget, a több száz méter magas vörös és fekete porviharokat - amelyek milliók életét tették tönkre - Amerika legjobb fotósai dokumentálták. A cikk végén egy galériában gyűjtöttünk össze néhány kiemelkedő fotót.

Fotók: Illyés Tibor/MTI

Ugyan még nincs megírva a magyar fotográfia története, de néha, itt-ott látunk, látni vélünk belőle szeleteket. Kisebb-nagyobb, finom és kevésbé finom, erőtől duzzadó vagy kicsit már beszáradt, töppedt szeleteket a nagy tortából. Az Analóg - 21 magyar fotográfus a 20. századból című kiállítás egy mértéktartó és visszafogott, vagy inkább: konzervatív válogatás a 20. század második fele nagyrészt legjelentősebb fotósainak sokszor ikonikus munkáiból. Kis gyorstalpaló fotótöri. Az ember úgy megy az ilyen kiállításra, hogy ismeri a neveket, ismeri a munkákat, és lecsekkolja, minden oké-e azóta, amióta legutóbb látta őket. És nagyjából oké.

Gerhes Gábor: A dolgok összekülönbözése - a kívülről várt, de belülről jött ellenség (részlet)
Kattintásra galéria nyílik!

Úgy tűnik, az utóbbi másfél évtizedben mágnesként vonzza a feszültséget a nemzeti fotográfia. A Nemzeti Galériában megnyílt Magyar fotóművészet az új évezredben című kiállítás fő hivatkozási pontja a Műcsarnokban 2001 május-júliusban megrendezett Országos Fotóművészeti Kiállítás, amely a "demokratikus" kiállításrendezés állatorvosi lovaként szöges ellentéte volt az itt megvalósult kurátori koncepciónak.

Steve Wood: Andy Warhol, 1981 (részlet)

Először állítják ki azokat a fotóportrékat Andy Warhol amerikai pop art legendáról, amelyek több mint harminc évig porosodtak készítőjük irattárában: a New York-i tárlat május 2-án nyílik.

The Eyes, The Ears (2005)

Tojások, egy páva farktollai, kihúzott, véres fog, gyerek állán egy csepp tej, gyöngybagoly arca, szempilla, kicsi hal horgon, furcsa formájú felhő, elütött őz, napfogyatkozás, virágok, macskafej, dinnyehéj. Közös bennük, hogy Rinko Kawauchi fotóinak tárgyai, témái. Közös bennük még a szépség, egy egészen gátlástalan, minden korszellemre, divatra, trendre fittyet hányó, titokzatos, megfoghatatlan és nehezen leírható, inkább csak körülírható szépség.