KUNSZT

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A Ludwig Múzeumban fél éve tartanak rendhagyó pszichológiai tárlatvezetéseket, részben azért, mert a kortárs művészet nehezen befogadható, nem tud kapcsolatot létrehozni a látogatóval. De még az is előfordulhat, hogy a művészet olyan otthoni problémákat segít megoldani, amelyekre korábban képtelenek voltunk.

„Ez nem egy művészettörténeti séta, azt a részt a többi vezetésen tudjátok meghallgatni” - kezdi Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna pszichológus tárlatvezetését a Ludwig Múzeumban. Hamar megtudjuk azt is, mi a cél: „Ez egy pszichológiai vezetés, önismerettel és személyiségfejlesztéssel.” A körülbelül egyórás program első öt percében azt is rögzíti bennünk, hogy nem páciensként hallgatjuk őt, hanem a kortárs művészet iránt érdeklődő egyénként. Ezt örömmel halljuk, jó hangulatban indulunk útnak a Zöld Kakas Líceum alapítványi szakközépiskola tanulóival a Ludwig Múzeum harmadik emeletén.

Utópia, de van hatása

A múzeumok megszűntek a művészetet egyszerűen bemutató, szép és nagy terek lenni. A komolyabb intézmények kiállításait fontos értelmező programok kísérik, nem (csak) az egyszerű Gift Shop vadászat vagy a hagyományos művészettörténeti tárlatvezetés. A Lumú pszichológiai tárlatvezetése nem a művészek pszichéjét vagy egy adott korszak társadalomlélektanát vizsgálja, de nem is a művészet terápiás hasznáról van szó. Más, ahhoz a Ludwigban már bevett gyakorlathoz képest is, amely során egy neves szakember, művész vagy ismert személy – aki történetesen pszichológus is lehet – vezeti körbe az embereket egy-egy kiállításon. „Ez valami új. Egy furcsa, kentaur ötvözet” – magyarázza Kirchner Zsuzsanna a vezetés után. A pszichológiai vezetés prevenciós céllal működik, kiinduló gondolata egyszerű.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

„A kortárs művészet hagyományait felrúgó, provokatív történet, megkérdőjelező hozzáállással. Ha ilyen környezetben kap valaki önismeretei impulzusokat, tanácsokat, hall történeteket vagy kísérleti eredményeket, akkor más nézőpontból tudja megközelíteni a felvetett kérdéseket és le tudja oldani magáról a régi bemerevedett kereteit, megszokásait, szerepeit.” A program tehát feltételezi a nyitott, önmagát értelmezni kívánó befogadót. „Ha eljön valaki, a vezetés után otthon talán egy új látásmódot kipróbálva meg tud majd oldani egy olyan helyzetet, ami korábban problémát okozott. Így nem kell elmennie pszichológushoz” – folytatja a tárlatvezető. „Ez persze illúzió és utópia, de úgy gondolom, van hatása az ilyen prevenciós munkának.”

Befogadhatatlan kortárs

Kirchner Zsuzsanna szerint mivel a kortárs művészet sokszor nehezen emészthető, az emberek nem tudnak kapcsolatot kialakítani egy-egy kiállított anyaggal. „Egy átlagember számára, aki nem művészközegben nőtt fel vagy nem vitték sokat kiállításokra, szokatlan lehet az, amivel itt találkozik. Nehezen tudja értelmezni azt, amit lát, ezért vissza is utasíthatja. A pszichológiai vezetés egy lehetséges megközelítés, amely során egy műalkotásban élő ezerféle tartalomból valamennyit kibontunk. Így megláthatják a látogatók, mennyi ismerős kérdést vet fel akár egy elsőre elvontnak tűnő installáció is.” A pszichológus szerint ennek a kulturális formának az egyik előnye az, hogy nem veszélyes. „A műalkotások folyamatosan projektív felületet biztosítanak. Ez azt jelenti, hogy a problémákat van hová kivetítenünk, hogy nem vagyunk velük egyedül. Senkit nem hozunk kínos helyzetbe, minden nehéz témát a műalkotáson keresztül beszélünk meg – viszont ott van az azonosulás, a ráébredés lehetősége is. A látogató így maga dönti el, belenéz-e a tükörbe.”

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A pszichológiai vezetés igénye akkor merült fel benne, mikor az Ernst Múzeumban Natlia LL erősen erotikus Opus Magnum című kiállításához kérték a szakmai segítségét. A középiskolásoknak tartott foglalkozások alatt abban látta meg a fantáziát, hogy a kortárs művészeti közegben ne a múzeumpedagógiával keverve, hanem önmagában legyen jelen egy pszichológus nézőpontja – a Ludwig Múzeum pedig biztosítja mindehhez az intézményi hátteret. Zsuzsanna a sétákat a Lumúban is múzeumpedagógusokkal közösen dolgozza ki és először szűk körben, demó vezetésen tesztelik is a tartalmat.

Rivalizálás és együttműködés

A vezetés első állomásán nem kapunk semmilyen tanácsot, játékkal oldódik a hangulat. Két csoportban, kör alakú szőnyegeken üldögélve szavakat kell kiraknunk egy kupac betűből. Ez a módszer már specifikusan annak az adott kiállításnak a témájához tartozik, melynek a terében a vezetés zajlik. Az égbolt másik fele. Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből tavaly decemberben nyílt meg (itt írtunk róla), egyik központi problémafelvetése Kirchner Zsuzsanna szerint a rivalizálás és a kooperáció: a kiállított anyag az egykori kelet és nyugat ellentétére és párbeszédére hívja fel a figyelmet olyan nagyágyúkon keresztül mint Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Chuck Close, Yoko Ono, Pablo Picasso, Bódy Gábor, Pauer Gyula, Erdély Miklós, Hajas Tibor vagy Jasper Johns.

Fotó: Mudra László [origo]

Ami ezután következik, az csak kívülről hasonlít egy turistacsoporthoz, amely összehúzott szemöldökkel, tátott szájjal vagy éppen a földet bambulva hallgatja az esernyővel felszerelt vezetőt. A felállás szerint néhány kiválasztott alkotásnál meg-megállva a pszichológus beszél, a csoport pedig figyel. Zsuzsanna saját történetekkel, adatokkal és téma felvetésekkel asszociál a kiállított anyagra. Leegyszerűsítve: Yoko Ono csupasz, fehér sakktáblájánál (Játssz bizalommal!) a „mindannyian egy csónakban evezünk” gondolat, Jiří David Peter Ludwigról készített, zseniálisan kettészelt és egymásra tükrözött portréjánál (Rejtett kép - Peter Ludwig) a mindenkiben megtalálható kettőség, Nádler István Erőszak című képénél pedig a tartozásaink elengedésének gesztusa merül fel.

Házi feladat

Mintha kommunikációs tréningen vennénk részt, a tárlatvezető a kiállítás tematikájának megfelelően konfliktusos helyzetekre asszociál. „Nem a tanács a lényeg, vagy az, hogy megmondjam, mit tegyél. A témáknak egy lehetséges változatáról beszélek, amivel aztán persze lehet vitatkozni. De ha valaki megfogalmazza magában akár az ellenvéleményét, akkor már elértem a célomat: van megoldása a felmerült problémára.” A szókirakós játék során Zsuzsanna még feltett nekünk kérdéseket, a továbbiakban viszont inkább csak magunkban reflektálunk.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

„Ötven percben nem lehet csoportkohéziót építeni és eljuttatni az embereket addig, hogy vadidegenek előtt beszéljenek a legmélyebb problémáikról” – magyarázza a folyamatot. „Ezért direkt nem is kezdeményezem, a felszínt kapargatni egyáltalán nincs értelme. Itt nem tudok terápiás munkát végezni, nem ez a cél. Ha egy önismereti csoporttal foglalkozom, az nem ennyire frontális. Ez egy tárlatvezetés. Az általános vezetéseken viszont az emberek nem ismerik egymást.” A megválaszolatlan kérdések, a felmerülő gondolatok nyitottsága a befejezetlen feladat pszichológiai jelenségével egyeznek meg: feltehetőleg nem hagyják nyugodni a résztvevőket, akik választ fognak majd keresni a későbbiekben.