1970. február 25-én, a szokott időben, reggel 9-kor Oliver Steindecker megjelent a munkahelyén, kinyitotta az ajtót, és egy hangos „Jó reggelt!”-tel köszöntötte munkaadóját, választ azonban nem kapott. Elkezdte keresni, de sem az ágyában, sem más helyiségben nem találta, végül odaérve a konyhához, a mosogató mellett a földön megtalálta átvágott, vérző csuklókkal, keze mellett a borotvával Mark Rothkót, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású amerikai festőjét.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy Rothko az erei felvágásával csak túlbiztosította magát, mivel a vérében nagy mennyiségű, önmagában is halálos altatót találtak. Akik a festőt ismerték, bizonyos értelemben nem csodálkoztak az öngyilkosságon. Rothko ugyanis évek óta mélyen depressziós volt, egészségügyi és családi gondokkal is küzdött.

Mark Rothko: No.5/No.22 (1949-50)

Rothkot 1968-ban súlyos aorta aneurizmával szállították kórházba. Az orvosok megállapították, hogy az aneurizmának a magas vérnyomás az oka. Diétát javasoltak, továbbá az alkohol és a cigaretta elhagyását. Az egyik orvos megtiltotta 90 cm-nél nagyobb (a méret a kép hosszú oldalára vonatkozik) képek festését. A betegség szövődményei következtében Rothko impotens lett, ezért amúgy is romló házassága még nagyobb válságba jutott, aminek vége egy év múlva a válás volt. Ekkor költözött be Rothko a műtermébe. Az orvosi tanács ellenére nem hagyta abba sem az ivást, sem a cigarettázást, és természetesen képei méretein sem változtatott.

Későn érő típus

Rothko 1903. szeptember 25-én született az orosz birodalomhoz tartozó Dvinszk (ma Daugavpils, Lettország) városában, Marcus Jakovlevics Rothkowitz néven, egy lett zsidó gyógyszerész családjában. A család már 1913-ban áttelepült az Egyesült Államokba, mert Rothko apja nem akarta, hogy a gyerekeit besorozzák az orosz hadseregbe. Amerikai életük küzdelmes volt, különösen, mivel az apa pár hónap múltán meghalt, így a gyerekeknek is dolgozniuk kellett a tanulás mellett.

Rothkot későn érő típusnak lehetne mondani, mivel 1923-ig, 20 éves koráig nem is gondolt arra, hogy festészettel foglalkozzon, jobban érdekelte, természetesen az olvasás mellett, a zene. Hallás után tanult zongorán és mandolinon játszani.

Mark Rothko: Cím nélkül (1946-47)

A fordulatot New Yorkba való áttelepülése és önálló életének megkezdése jelentette. Ekkor történt, hogy meglátogatta egyik barátját a híres Art Students League nevű művészeti iskolában, és látta, ahogy a diákok éppen egy meztelen modellt festenek. „Én tudtam, hogy ez lesz az életem” - mesélte később Rothko. Egy év múlva ugyanebben az iskolában kezdett anatómiát és rajzot tanulni, de egész életében autodidakta művésznek tartotta magát.

A történet azért is ironikus, mert amiért Rothkot az egyik legnagyobb festőnek tartjuk a huszadik században, az éppen nem a figuratív ábrázolás. A figurativitással, illetve a hagyományos festészeti műfajokkal, technikákkal egyébként is meggyűlt a baja pályája kezdetén a festőnek. Korai művei, korszakai alapján nehéz lenne kimagasló tehetségre következtetni. Rothko sokféle utat végigjárt, a mitológiai témájú ábrázolásokon keresztül a szürrealista hatásokig, amíg eljutott a multiformák stíluskorszakáig, amelyek már közvetlen előképei és előzményei érett, nagy művészetének.

Érett korszaka azonban lassan jött el, hiszen Rothko nagy műveit, stílusát csak 1948-49 körül alakította ki, azaz 45 évesen.

1949-ben Rothko először látta meg a MoMA-ban az akkor frissen beszerzett Matisse-képet, A vörös stúdiót (1911), ami döntő hatást gyakorolt rá. Az a Rothko, akit ismerünk, aki az absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb alakja lett, mindössze 20-21 év munkájából alakult ki.

Mark Rothko: Black On Maroon (1959)

A művészi és üzleti siker azonban még később érte el a művészt, aki úgy tűnik, soha nem tudta ezt feldolgozni, és depressziója részben innen is eredeztethető. Az áttörést számára a Dorothy C. Miller által kurált Fifteen Americans (1952) című kiállítást hozta meg, amelyen Jackson Pollock, Clyfford Still és William Baziotes munkái mellett Edward Corbett, Edwin Dickinson, Herbert Ferber, Joseph Glasco, Herbert Katzman, Frederick Kiesler, Irving Kriesberg, Richard Lippold,, Bradley Walker Tomlin, Herman Rose, Thomas Wilfred festményei szerepeltek.

Rothko-kápolna és a Seagram Murals

Rothko művészeti pályáján a szóló munkák mellett két nagy és meghatározó jelentőségű projekt, kép sorozat uralkodik. 1958-ban megrendelést kapott a Joseph Seagram and Sons vállalattól új The Four Seasons luxuséttermük dekorálására, az éttermet egy a Park Avenue-n lévő, Mies Van der Rohe és Philip Johsnon által tervezett épületben nyitották volna meg. Rothko elfogadta a felkérést és még ebben az évben megfestett harminc képet. 1959-ben azonban, amikor európai utazását követően megnézte a majdnem kész éttermet, meggondolta magát, visszafizette a pénzt a vállalatnak, és nem adta át a képeket, mert nem megfelelőnek ítélte a képei kontextusát, az étterem atmoszféráját. A Seagram Murals-sorozatot később a Tate-nek, a japán Kawamura Memorial Museumnak és a washingtoni National Gallery of Artnak ajándékozta. A munkák mindenhol külön szobában/teremben vannak kiállítva. A történetről 2009-ben színdarab is készült.

A Rothko-kápolna

1964-ben John és Dominique de Menil, lenyűgözve Rothko Seagram Murals-sorozatától, egy kápolnát szerettek volna Rothko képeivel. A kápolnát a houstoni St. Thomas Catholic University mellett építtették volna meg. Rothko elvállalta a feladatot, emellett a kápolna tervezésében is nagy szerepet játszott. A kápolnába, tőle szokatlanul, sötét tónusú, nagyrészt fekete, monokróm képeket festett. A kápolna végül Rothko Chapel néven 1971. január 21-én nyílt meg. Rothko akkor már halott volt, ahogy Barnett Newman is, akinek Broken Obelisk (1963) című szobra a kápolna előtt helyezkedik el. Ugyanebben az évben készítette barátja, Rothko emlékére Morton Feldman Rothko Chapel című zeneművét.

Misztikus élmény, folyamatos remegés

Rothkora mindvégig jellemző volt, hogy igen pontos elképzeléssel rendelkezett képei installálását illetően, mivel úgy gondolta, ez befolyásolja művei befogadását, hatását, és így jelentését. Képeit igen alacsonyra és közel egymáshoz kellett elhelyezni, és célszerűnek tartotta, ha a néző közelről, 40-50 cm-től szemléli a képet, ez természetesen képmérettől is függ. Rothko képei szemléléséhez a kevés és szórt fényt javasolta, semmiképp sem a képre irányított erős és direkt fényt.

Rothko műveinek formai jellemzői közé tartozik a nagy, általában 100-200 cm vagy ezen felüli képméret, a monokróm alapon elhelyezkedő, de inkább lebegő, általában fekvő téglalap, téglalap alakú formák, intenzív, szinte sugárzó színvilág. A formák és színek nem élesen határoltak, hanem néha finoman átoldódnak, néha átütnek, néha csak átderengenek, vagy átderengeni látszanak egymáson. Műveinek van valami erőteljesen érzéki, plasztikus jellege emiatt, mintha a színek, formák egymás mögött helyezkednének el vagy lebegnének, bizonytalan, nem rögzített a helyük, helyzetük, folyamatos remegés vagy pulzálás, sugárzás érzékelhető, amit a színhasználat, a színek intenzitásának fokozása, gyengítése is fokoz.

Mark Rothko: Earth & Green (1955)

Rothkót és művészetét, neveltetésénél, olvasmányainál, az őt ért hatásoknál és a munkái kapcsán kifejtett elképzeléseinél fogva misztikusnak kell tartanunk, gondolnunk. Bár közvetlenül és direkten nem értelmezte munkáit, semmilyen értelmező címet nem adott képeinek, mégis azt gondolta, hogy azoknak túl kell lépniük a művészeten és közvetlenül az emberi lélekhez kell szólniuk. Színei, formái érzelmeket, a lélek drámáit, fájdalmait, örömeit, sóvárgását vagy éppen kontemplációját sugározzák, jelenítik meg. Rothko képei elrendezésére vonatkozó elképzelései is a művek közvetlen hatását segítik elő, célozzák meg, ugyanis azt gondolta, hogy a képet nem távolról kell szemlélni, mintegy kívülről, hidegen, művészetként vagy egy tárgyként elemezve annak kvalitását, formáit, hanem közel kell menni a képhez, engedni kell, hogy a festmény, a festmény által sugallt érzés, dráma közvetlenül körülölelje, magába vonja a szemlélőt. Rothko képeinek ideális szemlélője átengedi magát a kép sugallatának, egyesül, egybeolvad a képpel valamiféle misztikus unióban.

Talán paradox, hogy Rothko mély, drámai, és alapvetően misztikus, meditatív, voltaképp az én eltűnését, megszűnését, feloldódását kívánó, sugalló, a dekorativitástól minden módon tartózkodó, elhatárolódni kívánó művei üzletileg sikertörténetek. 2012-ben a New York-i Christie's árverésén Rothko 1961-es Orange, Red, Yellow című képe rekordáron, 87 millió dollárért (kb. 19 millárd forint) kelt el.