KUNSZT

Fotók: JPM Modern Magyar Képtár

Ha Leonardo da Vinci ma élne, kb. annyira lenne világszerte tisztelt kultikus figura, mint Steve Jobs volt. Mondjuk így, hogy már közel ötszáz éve nem él, izgalmas próbálkozás visszafejteni a zseniális lángelme gondolkodását. Két pécsi múzeum vállalkozott erre.

A pályázat második helyezettje

A 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának ötletpályázatának nyertese egy malom lett, de elvileg felépülhet egy óriási magtár vagy egy guruló kertre emlékeztető fura pavilon is.

175 ezer angol font (közel 63 millió forint) értékben állít ki ecstasy-tablettákat egy londoni galériában Chemical X. Nem a hatóságokkal akar packázni, társadalmi mondanivalója van.

Gerhes Gábor: A dolgok összekülönbözése - a kívülről várt, de belülről jött ellenség (részlet)
Kattintásra galéria nyílik!

Úgy tűnik, az utóbbi másfél évtizedben mágnesként vonzza a feszültséget a nemzeti fotográfia. A Nemzeti Galériában megnyílt Magyar fotóművészet az új évezredben című kiállítás fő hivatkozási pontja a Műcsarnokban 2001 május-júliusban megrendezett Országos Fotóművészeti Kiállítás, amely a "demokratikus" kiállításrendezés állatorvosi lovaként szöges ellentéte volt az itt megvalósult kurátori koncepciónak.

Steve Wood: Andy Warhol, 1981 (részlet)

Először állítják ki azokat a fotóportrékat Andy Warhol amerikai pop art legendáról, amelyek több mint harminc évig porosodtak készítőjük irattárában: a New York-i tárlat május 2-án nyílik.

Spencer Tunick: Düsseldorf (2006)

Sokat elmond a korról, amelyben élünk, hogy egy férfi aktot vizsgáló kiállítás csupán egy kiállítási egységet szentel - a nyolcból - a meztelen férfi testre vetett női tekintetnek. Ez nem a Ludwig Múzeum hibája, és nem is az eredeti linzi kiállításé. Egyszerűen olyan világban élünk, ahol a férfi akt még mindig abnormális, és ha létezik is - mert mindig is létezett -, annak megalkotására szinte kizárólag a férfiak jogosultak. A Meztelen férfi című kiállítás Linz és Bécs után Budapesten is látható, megnéztük.

Icko Dávid: There is Hopper in the Woods, 2012 (Fotó: Hajdú D. András)

A dioráma egy majd kétszáz éves műfaj, amely az utóbbi évtizedekben finoman szólva sem volt a képzőművészeti érdeklődés homlokterében. A dioráma műfaja ettől függetlenül él és virágzik, ahogy ezt a Chimera-Projekt Is This Real? című kiállítása is bizonyította.

Marjai Judit legújabb kiállításán nem híres embereket mutat meg szokatlan díszletek között, hanem a túlsúly szépségeit M.-en, az erotikus modellen, továbbá fregolira csipeszelt tárgyakat és maszkos embereket. A kiállítás vasárnapig látható az A38-on.

Roskó Gábor: Let's see the News in the World, 1989

Bár idén láthatjuk az objektívjét a pokolra irányító dél-afrikai fotóst, illetve a francia férfit, aki megszépítette Párizst, a múzeumok idei tervei alapján úgy tűnik, hogy elsősorban a magyar festészet és művészet éve lesz a 2013-as. Jön Egon Schiele, Caravaggio, Canaletto, Pieter Hugo, Alexandre Bigot, Bálint Endre, Szentjóby Tamás, Szántó Piroska és a hiénák. Dübörög a nézelődés.

Birgit Jürgenssen: El innen!, 1976 (Fotó: Pályi Zsófia, galériáért kattints a képre)

Az arc az ember legizgalmasabb testrésze. Ránézünk, kinézünk belőle, elrejtjük és büszkén vállaljuk, az emberi képmás - ezt bizonyítja a művészet néhány ezer éves története - megunhatatlan, sokszor beszédesebb mint a nyelv, összetettebb mint egy tájkép, kifejezőbb mint egy sóhaj. Az Ernst Múzeumban január 24-én nyílt Tükör által homályosan - Arcok tegnap és ma című kiállítás a portré hívószó apropóján ránt össze arcokat az utóbbi negyven év magyar és nemzetközi művészetéből.