Saul Bass előtt tiszteleg a mai napon a Google. Nélküle ma nem lenne ugyanaz sem a grafikus szakma, sem a mozi főcímeinek és posztereinek világa. Ma lenne 93 éves.

Minden filmre igaz lehet, hogy nem működne ugyanúgy, ha levágnánk a főcímet az elejéről és a végéről – viszont mint minden mást, ezt a műfajt is lehet átlagosan és mesterien művelni.

Nem kérdés, hogy a Psycho esetén az idegtépő hegedű sem éppen rossz hangulati elem, de az első percek csak a folyamatosan mozgó-húzó vonalakkal együtt szegeznek a székhez. Nem mintha eszünkbe jutna menekülni. Az Észak-Északnyugathoz szervesen hozzátartoznak a térhatást keltő keresztvonalak, a Casino hangulatához a zuhanó alakok és a neonfények, a Nagymenőkhöz a suhanó betűk, az Egy gyilkosság anatómiájához a bájosan széteső testrészek. A Vertigo sem szippantana be a hatalmas, pupillában kavargó színes spirálok és geometrikus tekervények nélkül, még akkor sem, ha ma első blikkre mindez kilencvenes évekbeli képernyőkímélőnek tűnhet. Ha viszont így látjuk, nem is tévedhetnénk nagyobbat. Az emlegetett filmek főcímeit elkövető Saul Bass grafikus zseni volt.

Negyven évig készített főcímeket, posztereket, részt vett filmek teljes képi világának kialakításában, maga is rendezett kisfilmeket és egy nagyjátékfilmet is (ez az 1974-es Negyedik fázis volt). Ismertté Otto Preminger (Frank Sinatra, Eleanor Parker és Kim Novak főszereplésével készült) filmjének, a heroinfüggőségről szóló The Man with the Golden Armnak a főcíme után vált (lásd fent). A korszakban tabunak számító témát Bass alkarrá formálódó, a vászonra bekúszó fehér vonalakkal vezette be.

Az ötvenes évek végére beindult a szekér: a grafikus a kor ünnepelt sztárrendezőjének filmjeiben gyárthatta a moziközönség számára korábban ismeretlen, szuggesztíven mozgó betűit: az 1958-as Vertigót egy évvel később már az emblematikus Észak-Északnyugat követte.

Az 1960-ban készült, abszolút csúcsnak számító Psycho (Marion Cotillard Vanity Fair-es fotózása miatt aztán tényleg mindenki számára ismert) zuhanyzós jelenete is Bass terveinek segítségével lett felvéve.

Az ötvenes években készült posztereinek hagyományát ma Minimalmovieposters-tumblr követi leginkább: Bass a korábbi, színészeket vagy fontos jeleneteket ábrázoló hagyományoktól eltérően poszterein a film kulcsfontosságú elemeit egyszerű, szimbolikus formákban rajzolta meg. A hatvanas évektől rendezői és produceri kérésekre kezdett „képszakértői” szerepben dolgozni, így alakította például a Spartacus, a Grand Prix vagy a West Side Story vizualitását. A kilencvenes években fedezte fel Bass zsenijét újra Martin Scorsese, akivel négy filmen dolgozott együtt.

Bass Bronxban született, egy manhattani művészeti iskolába járt és a Brooklyni egyetemen tanult a Moholy-Nagy László holdudvarába tartozó Kepes Györggyel. Szabadúszó grafikusként került a filmesek világába, végül 1946-ban Los Angelesbe költözött és megalakította saját cégét, a Saul Bass & Associates-t.

Hollywoodi munkái mellett egy generációnyi észak-amerikai fejébe mára beégett logókat kreált: dolgozott az egyik legnagyobb telekommunikációs cégnek, az AT&T-nek (American Telephone and Telegraph Company), a Continental és a United Airlinesnak is, de ő tervezte az 1984-ben Los Angelesben megrendezett olimpiai játékok plakátját is. Saul Basstől erednek azok a főcímeket, amelyek valamilyen módon feldolgozzák a film hangulatát, központi gondoltait (ld. Kapj el, ha tudsz, az X-Men: Az elsők vagy a Mad Men).

Ha valaki még nem látta a mai Google Doodle-t, pótolja be. Erős telitalálat.