Stark Attila, mint Kulo (Fotó: Kulocity)

"Én olyan címeket szoktam adni, ami nem tesz hozzá a képhez, egyszerűen csak könnyű beazonosítani róla" mondja egy interjúban a művész, egy másikban meg is magyarázza, honnan a Kulo név: "A "kaka, kulo, pedo, pis" egy csúnya szavakból álló spanyol mondóka: "kaka, segg, fing, pisi". Amikor kint jártam Valenciában, ezt mantrázta az egyik ismerősöm gyereke. A zenész-művész barátaim a korábbi munkám, a Kulo City miatt viccből Kulóként mutattak be a többieknek, és rajtam maradt a név." Hát így. Nincs nagy megfejtés. A 2010-ben megjelent Kulocity című film viszont decemberben három részben felkerült a Dazoo.com-ra.

Stark Attila a magyar street art fontos alakja lett az elmúlt tíz évben. Önálló, és az 1000% csoporttal készült munkái meghatározták a belváros arculatát. Az általa kifestett helyeken (Kultiplex, Mumus, Roham, stb.) szocializálódtak a mai huszonéves bölcsészek és művészeti egyetemisták, sokan nem is tudják, hogy például a város falain feltűnő jellegzetes majomfigura is az ő kéznyoma.

Az általa kreált karakter - Kulo bácsi úgy tűnik több, mint alterego - kalandjaiból készült 42 perces filmet először a Műcsarnokban mutatták be 2010 májusában, majd vetítették a Next Art galériában és a Toldi moziban, egy hétig az index.hu-n is látható volt, sőt kis példányszámban DVD-n is kiadták, most végre bárki számára elérhető.

Ácsorogni ezerrel

A film, ahogy Stark egész Kulo-univerzuma Stark Attila magán-Budapestjét, a kétezres évek belvárosi undergroundját festi meg - szó szerint és nem csak szó szerint. Nem lehetett egyszerű dolga Kostil Danilának, a 12 éves koráig a Krím-félszigeten élt orosz származású rendezőnek, sem a forgatókönyvért és a koncepcióért felelős Kiss-Kovács Tímeának, hiszen Stark fragmentális képi világa, amelyet először 2007-ben vehetett kézbe könyv alakban az érdeklődő (Kulo City, Roham, 2007) nem hagyományos képregény, inkább egy vázlatfüzet és egy jegyzetfüzet keveréke egy nagyjából lineáris, mégis töredezett történettel, ráadásul vizuális megoldásai is annyira sajátosak - rajz, festés, kollázs, szöveg, számjegyek együtt a festészet, a graffiti és a street art határán -, hogy kész csoda, amikor a néző azt látja, a film mégis működik.

Kostil "a többféle vizuális technikát ötvöző könyvből többféle vizuális technikát ötvöző filmet csinált. A Kulo City élőszereplős, de a szereplőkre időnként ráfirkálnak, rárajzolnak a filmesek, időnként kapunk egy-egy animációs betétet (természetesen főleg majmosat, ez az állat már a képregénynek is kulcsmotívuma volt), főhősünk pedig legtöbbször majomálarcban közlekedik, és majomszájából csöpög az animált majomnyál" - írta korábban az [origo], amit most csak annyival egészítenénk ki, hogy Stark Attila ragyogóan alakítja önmagát, a Bajáról Budapestre került fiatalt, aki ezerrel veti bele magát abba, amit szeret: a pultoslányt, ácsorogni, ücsörögni, gondozni a növényeket, inni, enni, utazni, ilyenek. És amikor a nyolcadik percben megszólal az Óperentzia Freak of Mother Nature című szerzeménye, a film is új lendületet vesz, sajátos budapesti Trainspottingban találjuk magunkat, megismerjük a Nagymező utcai albérletet, a haverokat (Tomi, Jaime, Max, Ervin, Káosz Csabi, Szike, Pali és néha Linda) és az éjszaka mélyrétegeit, valamint megtudjuk, hogy Stark törött farkú majma valójában Eadweard Muybridge (1830-1904) fotósorozatából származik.

Stark Attila, Kanada Káosz és Kostil Danila a forgatás szünetében (Fotó: Kulocity)

Tiszta szívás

Az I Like után az I Hate című második részben még sötétebbre vált Kulocity fölött az éjszaka. Szétszálazhatatlanul összekeveredik a külvilág és a főhős belső világa. A legkeményebb erotikus víziókat éli át, miután összeáll a fejében a képlet: "barátnő+legjobb barát". A megcsalt szerelmes itt már végletesen elidegenedik a "kibaszott Budapesttől", a vázlatokon megjelenő szövegek - "egyedül jó", "csöcsök", "emlők" - és a rajzok mind a földi poklot hivatottak bemutatni. Kulo a Stark által kifestett egykori Mumus előtt esik össze részegen, mert lógó fejjel, magányosan, bekészülve járja az éjszakát, céltalanul, pulttól pulttig, sörtől sörig. A majomálarc itt akár a zombilét maximumára is utalhat, a külvilág összemosódó zajai csak valamiféle szűrőn jutnak el a tudatáig. Ebben a fejezetben sincs igazán történet: szakítás van, magány van, alkotás van, éjszaka van, ivás van és szívás.

Bohémélet a VII. kerületben

A film I Want című utolsó részénél, ha nem is lélegezhetünk fel, de lagalább levegőt kapunk, jön fény a szobába, csajokról fantáziáliunk, kicsit be vagyunk feszülve a diploma miatt, meg úgy általában, idegesek vagyunk, de nagy baj már nem lehet. Ahogy a narrátor fogalmaz: "a harmadikban átugorva a másodikat, folytatódik az első rész". Valahol 2005 környékén járunk, - ekkor diplomázik Stark az Iparművészeti Egyetemen - és egy új szerelem tűnik fel a napfényben, aki megdobja a haját, és a polcok között állva válogat a könyvtárban. Zárásként home videókat látunk a film elején megismert baráti társaságról, ahogy erőteljesen elbutulva ünnepli a nyolc Pesten töltött szutykos, elcseszett évet.

A Kulocity nem dokumentumfilm, nem animációs film, nem egész estés mozi, nem semmi. Budapesti bohémélet az ezredforduló után Baja legcoolabb szülöttének szűrőjén keresztül, jó magyar zenékkel. Azt hiszem sokunknak ismerős.

Kulocity, 2010, 42 perc, rendezte: Kostil Danila