Meg kell válogatni, hogy milyen húst veszünk, illetve mennyit hagyjuk állni a gyümölcskoponyákat, mert a művészet - hozzánk hasonlóan - rohad. Dimitri Tsykalov először katonák és túszok dokumentumfotóit kezdte gyűjtögetni újságokból és magazinokból, majd vásárolt a közértben 150 kiló húst és elkészítette a Meat-sorozatot, amelyben a barokk Arcimboldót ötvözi Cronenberg testi horrorjával - bár ők szerinte nem voltak rá hatással. Az élet és a művészet ellenállás, Oroszországban új rezsim uralkodik és jól elvan. Interjú a Moszkvában született, de 1991 óta Párizsban élő és alkotó Tsykalovval, aki nem hisz a művészet nemzeti címkézésében.

150 kiló húst használt fel a Meat-sorozathoz. Mely hústípusok voltak a legalkalmasabbak a munkához?

A megfelelő szín és állag elérése érdekében a húsnak a lehető legfrissebbnek kell lennie. A legjobb húsfegyverek T-Bone-ból, oldalasból, marhanyelvből, bárányszívből, bordából, felsőcombból, disznófülből és lábszárból készülnek. A lövedékeket különféle kolbászokból készítettem.

Hol szerezte be ezt a húsmennyiséget, egy közértben?

Az élelmiszer körbevesz mindannyiunkat. A hús, a gyümölcs és a zöldség a szupermarketekből jön, és elegáns műanyagdobozokban tárolják. Ez a temetőkre emlékeztet. Én azt teszem egy hússal vagy egy fej káposztával, amit egy szobrász a márvánnyal. A Hús-, a Test- és a Koponya-sorozatban „ellenanyaggal” dolgoztam: nem agyaggal vagy márvánnyal, hanem hússal, zöldséggel és gyümölccsel. Szeretem ezeket az anyagokat, mert élők, törékenyek és múlandók – akárcsak mi magunk.

A szupermarketeknek mintha egyre erősödő szakrális státusza lenne a nyugati társadalomban.

A szupermarketek még mindig az elsődleges ipari élelmiszerforrást jelentik az alacsonyabb társadalmi és gazdasági helyzetű emberek számára az egész világon - a globális élelmiszerstruktúra alapvető elemei.

A húsok és a gyümölcsök rohadnak. Mit csinált velük a szobrok elkészülte után? Meddig volt egy szobor abban az állapotban egyáltalán, amelyben lennie kellett?

A gyümölcskoponyák készítése három fázisból áll: faragás, oxidáció, fényképezés. Az oxidáció folyamata megváltoztatja az alakjukat az idő múlásával, épp úgy, ahogy az élő dolgok és teremtmények alakját is. Én lefotózom a folyamat egy adott pillanatát. A képek a testi átváltozás egy-egy fagyott pillanatát mutatják meg. A hússal dolgozni szintén összetett dolog. Éjjel készítem a húsfegyvereket, hogy a reggeli modellfotózásra készen álljanak. Néhány húst további fegyverek készítésére is fel lehet használni, tartósan nem maradnak meg.

A fogyasztói társadalmat kritizálja, úgy, hogy fogasztja és pazarolja az élelmiszert.

Az evés alapvető eleme az életnek, de azt nem tudja senki sem, hogy mennyi mérget fogyasztunk nap mint nap. Én esztétikai érteket adok mindannak, amit a társadalom porrá bont le. A munkámmal új életet adok az anyagnak, amellyel dolgozom.

Moszkvában született. A hetvenes és nyolcvanas években megesett, hogy hosszú sorok álltak az élelmiszerboltok előtt. Ez egy élő emlék az ön számára?

Fiatal koromban tele voltam romantikus gondolatokkal, nem foglalkoztam a mindennapi lét problémáival. A szüleim igen. Isten áldja meg őket!

1991-ben hagyta el Oroszországot. Gondolt valaha arra, hogy visszatér?

A nyolvanas évek végén, a peresztrojka után volt pár kiállításom Németországban, aztán Párizsba hívtak. Párizsban élek és dolgozom, mint egy német vagy mondjuk angol művész. Rendszeresen találkozom a szüleimmel, a barátaimmal és művészeti kritikusokkal Moszkvában. Sosem hagytam el Oroszországot.

De az orosz társadalmi változásokat kívülállóként élte meg.

Örök kívülálló vagyok. A távolságtartás segít tisztábban látni a történéseket. Ez alapvető fontosságú a művészeti alkotófolyamat szempontjából.

Egy éve beválogatták néhány művét egy Russian Turbulence (Orosz turbulencia) című, Brüsszelben nyílt kiállításra. Le lehet írni egyetlen mondattal az „orosz művészet” lényegét, mozgatórugóját? Változott ez a rezsim bukása óta?

A „Sensation” a brit művészek számára, a „Turbulence” az oroszoknak, az „Új kínai művészet” – ezek csupán piaci hívószavak. A régi orosz rezsim elbukott, új jött helyette: a Pénz rezsime.

A nemzetközi médiában az orosz művészet, vagy legalábbis a Vojna csoport és mondjuk a Pussy Riot az elmúlt időben egyet jelent az ellenállással, amely éppen a pénz ön által említett új rezsimjére adott radikális válasz. Mennyire mutatnak az orosz művészetről valós képet ezek az akciók?

Az orosz művészeti színtér éppen annyira széles, amennyire Oroszország maga. Minden művész folyamatos ellenállásban van. Az élet maga ellenállás. A tömegmédia korában a botrány mindig a leghatásosabb formája a nemzetközi elismertségnek minden művészeti generáció számára. És ez egyáltalán nem csupán művészet, sokkal többről szól.

Orosznak tartja a művészetét?

Nem hiszek a művészek nemzeti címkézésében. Mégha a háttér az egyik legfontosabb jellemformáló tényező is.

Az orosz piac hatalmas. Saját popsztárjai, saját közösségi oldalai, saját filmipara van. Nemrég láttam egy orosz videót orosz közúti balesetekről, amelyet egy nap alatt több millióan néztek meg. Néha az az érzésem, hogy az orosz popkultúra a nyugatinak a paródiája, de már nincs is rá szüksége.

Oroszország kitermelte a nyugati popkultúra helyi változatát, egy ún. oroszos ízzel. És nagyon jól elvan ebben az állapotban. Oroszországnak csupán magas nemzetközi benzin- és gázárakra van mindezek fenntartásához szüksége.

A Hús-sorozat az iraki háború után készült. Fontos az ön számára, hogy aktualitásokra reagáljon vagy jobban foglalkoztatják az univerzális kérdések?

A Hús-sorozat koncepciója egy mondatba sűrítve: a hús hússal lő a húsra. Irak a detonátora volt ennek a munkának, de általában véve szól az általános emberi erőszakról, minden fajú, nemű és korú embert beleértve.

Mit gondol a food designról?

Nem vagyok nagy rajongója.

Anatómiai ételszobrai Arcimboldót, Hús-sorozata pedig Cronenberget ("Long Live The New Flesh") juttathatja sokak eszébe. Hatással voltak önre?

Nem rossz inspirációforrás, bevallom, de nem gondoltam rájuk. A Test-sorozat a táplálásra és táplálkozásra reflektál a fogyasztó társadalom és plasztikai műtétek korában: rekonstruktív és kozmetikus. A csendéletek hagyományos jelentésével játszik, ami az élet átalakulására és a halál elkerülhetetlen mivoltára emlékeztet. A Hús-projektben olasz és spanyol barokk festmények inspiráltak. Sötét hangulatuk, megkínzott testiségük, mély erotikájuk és minimalista színhasználatuk lenyűgözött: fekete, vörös, fehér, okker. Dokumentarista képeket gyűjtöttem katonákról, túszokról és rendőrökről nemzetközi magazinokból és újságokból. Ezek adták az ötletet a Hús-sorozat kompozícióihoz. A művészet, a maga módján, a társadalom mozgatórugóinak kutatása volt számomra mindig is.

A kulturális kontextus és az idő múlása megváltoztatja ugyannak a műalkotásnak az értelmét?

Csak az árát.

Zavarja önt, ha – például a Mickey Mouse Meatmask esetében – valaki csak jól szórakozik a művein és nem látja mögötte az üzenetet?

Egyáltalán nem. A művészet több szinten értelmezhető: üzenetként és tapétaként egyaránt. Az vagy, amit látsz benne. A hús, mint szobrászati anyag az ellen dolgozik, amit Miki egér popkulturális szimbólumként jelképez. A Miki egér-maszkok utopisztikus álmaink tükrei, azt jelképezik, hogyan alakítunk át mindent kényelmi tényezővé.

A művészetből él?

Támogatjuk egymást, én és a művészet.


Puskár Krisztián


Dimitri Tsykalov 1963-ban született Moszkvában. 1982 és ’88 között vizuális művészetet tanult a Moszkvai Képzőművészeti Főiskolán, később Leonyid Lamm és Alekszandr Julikov műhelyeiben dolgozott. Első önálló kiállítása 1990-ben nyílt a németországi Aachenben, 1991 óta Párizsban él. Dolgozott a tévének, illetve színházi látványterveket is készített, rendszeresen állít ki Európában, leginkább Párizsban. Hús-sorozatáról 2008-ban jelent meg album. A párizsi Rabouan-Mouisson galériában állít ki, honlapján még több képe tekinthető meg.