A nyúlfej egyébként elég szigorú

Orr Máté: Szeptemberi teadélután, 2012

Orr Máté (1985) festőművész képei első ránézésre nem tűnnek könnyű feladványnak, talán másodikra sem. Annyi viszont bizonyos, hogy jó rájuk nézni. A reneszánsz és a barokk festészet formai jegyeit jelenkori témákkal keverő művész nem fél a szokatlan képzettársításoktól. Világa koherens, belső szabályai tiszták és egyértelműek. Az orri univerzumról beszélgettünk a művésszel, valamint nyulakról, hüllőkről és padlókról.

Hogyan született az a miniuniverzum, amelyet a képeiden látni?

Elég hosszú idő alatt. Már az általános és középiskolai rajzaimon és kis akvarelljeimen, amiket magamnak készítettem, előfordulnak a mostani témáim: ételek, evéssel, konyhával kapcsolatos eszközök, valamint állati és emberi részekből összeállított lények. Viszont a számomra megfelelő formát ezekhez a témákhoz csak 2010 tavaszán találtam meg. Ekkor már két éve jártam az MKE festő szakára három év képgrafika után, sokat foglalkoztam a realista ábrázolással. Az azt megelőző félévben pedig elég sokat utaztam, és nagyon nagy hatással voltak rám a Firenzében, Sienában és a londoni National Galleryben látott késő középkori festmények. A legmeghatározóbb élményem a Wilton-diptichon kevésbé híres oldala volt, ahol egy megláncolt fehér szarvasbikát láthatunk.

Ezeken a műveken nagyon gyakori, hogy a középkori, tulajdonképpen ideografikus ábrázolás mellett megjelennek a reneszánsz szellemében tett kísérletek a realista ábrázolásra. Ezek alapján kezdtem el kísérletezni, így alakítottam ki ezt a formai eszköztárat, amit azóta is használok.

Orr Máté: Gondoskodás, 2012

Milyen asszociációs folyamatok mentén alakul egy-egy kép?

Ez képenként nagyon különböző. Leggyakrabban valamilyen forma indítja el ezt a folyamatot. Például a Gondoskodás című képemen látható egy műanyag nyúl, amely egy mézes maciflakonhoz hasonlít, csak nyúl feje van, méghozzá zöld színű. Nem tudom, milyen céllal készült, valószínűleg a gyerekek voltak a célközönség. A nyúlfej egyébként elég szigorú, sőt, ijesztő. Ebben a tárgyban elég sok minden volt, hogy jó kiindulási pont legyen egy képhez. De például az Elephant&Castle című képem egy londoni metróállomás nevéből indult. Többször átmentünk rajta, de végül sosem néztük meg, hogy tényleg van-e a felszínen egy elefánt és egy kastély.

Szintén a forma volt a kiindulási pontja Az első csók című munkámnak is. A kezdeti felismerés az volt, hogy egy nyúlfej sziluettje a két hosszú füllel nagyon emlékeztet egy hüllő fejére, ami épp kitátja a száját. Ráadásul ezek fogalmilag is összekapcsolhatók, hiszen a nyulak és kisebb rágcsálók gyakran esnek áldozatul nagyobb hüllőknek. A képen két ember szerepel, kávéznak, még egy bársony függöny is van a háttérben, tehát ez mindenképpen egy társadalmilag elfogadott, harmonikus élethelyzet. Viszont a fejeik és a ruháik közti különbség megmutatja, hogy a kapcsolatuk nem harmonikus, hanem az egyikőjük ki van szolgáltatva a másiknak. Ilyen helyzeteket sokszor láthatunk a mindennapokban. A kép egyébként nem kifejezetten csak a párkapcsolatokra vonatkozik, hanem mindenféle emberi viszonyra.

Orr Máté: Az első csók, 2012

Úgy tudom egy-egy új képen először beállítod a tárgyakat, utána vázlatokat készítesz, majd színvázlatot. Nem tartasz attól, hogy túl mechanikussá válik ez a folyamat?

Ettől nem félek. Ez a módszer rengeteg lehetőséget hagy a kísérletezésnek. Szigorúan véve ez csak annyit jelent, hogy nem egyből a vásznon kezdem a munkát, hanem előtte tervezek. Úgy látom, hogy ez a művészeten kívüli területeken is működik.

Lehet, hogy ez nem nagyon feltűnő, de az eddigi néhány év alatt is sokat változtattam a festői megoldásaimon. Folyamatosan próbálkozom új anyagokkal, és új technikákkal, a magam által szabott határokon belül.

Címadásban és tematikában is vegyíted a reneszánsz és a barokk festészeti elemeket a jelenkor témáival. Hogyan kerül a géppisztoly-sablon a nyúlfejű fiatalember kezébe?

Szerintem ez egy nagyon kiváltságos helyzet, amelyben vagyunk. Nemrég olvastam, hogy Géricault A medúza tutaja című festményéhez körülbelül egy éven át csak előkészítő tanulmányokat csinált. Azokat az információkat, amiket ezalatt összegyűjtött, ma pár nap vagy hét alatt elérhetné. Nagyon sok információ áll a rendelkezésünkre, és ez azt is jelenti, hogy nagyon sok kulturális réteg van jelen egyszerre az életünkben. Amikor az Éjjeli őrjárat című képemet terveztem, nem akartam egy dokumentum értékű csataképet készíteni. Ez a kép nyilván nem egy valós ütközetet ábrázol. Számomra festői és tartalmi szempontból is nagyon sok minden kapcsolódik a harc fogalmához. Így kerülhetnek egy kompozícióba a régi és kortárs eszközök, a valós és nem létező lények.

A reneszánsz és a barokk festészet olyan meghatározó anyag, ami a ma születő festményeknek mindenképpen viszonyítási pontja. Ez az adottság felhasználható arra, hogy a kép olvashatóságát segítsék.

Orr Máté: Éjjeli őrjárat, 2012

Miért társulnak a realista festésmóddal a monokróm (fél)állati sablonfejek?

A képeimen az állatfejek mellett általában a háttér és a padló, sőt néha más elem is monokróm. Az, hogy ezeket a realisztikusan megoldott részekkel keverem, több forrásból származik. Egyrészt amit már korábban említettem, a gótika és a reneszánsz határán a festők hasonlóan keverték ezeket a megoldásokat. Szerintem ennek az volt az oka, hogy nem tudtak teljesen realista képet festeni, mert még nem alakultak ki azok az eszközeik amikkel ezt meg lehetett oldani.

Szerintem ezzel a keverékkel realistább hatást tudok létrehozni, mintha egy simán fotószerűen végigfestett képet készítenék. A vizuális élményeinket két dolog határozza meg. Az egyik az optika: az a folyamat, ahogy a szemünkbe vetődő fénysugarakat a lencse összegyűjti, a szemünk belsejébe vetíti, és innen az idegeken keresztül eljut a kép az agyunkba. A másik az, hogy az agyunk mit kezd ezzel az információval. Ez az utóbbi az élmény kialakításában legalább olyan mértékben vesz részt, mint az előző.

A képeimen lévő állati sablonfejek és a realisztikusan megoldott ruháik szemlélése különböző mértékben veszik igénybe ennek az összetett látási folyamatnak a részeit. Így tulajdonképpen hasonló módon alakítom ki a képi elemek hierarchiáját, mint ahogy a látásunk amúgy is működik. Szerintem ez egy nagyon jól használható módszer, ami ugyanakkor nagyon sok helyet hagy a kísérletezésre.

Képeiden fontos szerepe van a padlózatnak. Szerinted ki volt a legjobb padlófestő?

Három éves koromig laktunk Veszprémben. Ebből az időszakból nem sok mindenre emlékszem, de arra például igen, hogy a konyhánk fehér hatszögletű csempével volt burkolva. Az óriás-sakk nagy fekete-fehér kockái is tetszettek a vidámparkban. Gyerekkoromban sokszor megnéztük az 1951-es Alice Csodaországban című rajzfilmet. Ebben nagyon szép padlókockákat lehet látni, amikor Alice a nyúlüregen át leérkezik. A középiskola elején a kedvenceim Escher felületkitöltő munkái voltak. A Lorenzettik fantasztikusan használták a padlómintában rejlő kompozíciós lehetőséget. Nagyon szeretem az Aatoth Franyó képeken látható fekete-fehér kockás felületeket. Nehéz lenne eldönteni ki a legjobb.

Egy interjúban arról meséltél, hogy sokat jársz a Szépművészetibe a régi mesterek munkáit tanulmányozni. Milyen ott megfigyelt technikai fogás vitt közelebb egy-egy képed megoldásához?

A legutóbb Jan van den Hecke Gyümölcsfüzér kődombormű körül című művét néztem meg. Az egyik munkámon szerepel szőlő, és ezen a képen mindig tetszett, ahogy a gyümölcsök és zöldségek festve vannak. Azelőtt azokról a képekről készítettem egy kutatást, amiken szőrös állatok láthatóak, a nyulas képeimhez. Természetesen jó és rossz példákat egyaránt lehet itt találni, és ez jó, mert mindkettőből sokat lehet tanulni.

A Szépművészeti szerintem fontos, mert élőben meg tudom nézni a képeket, ami nagyon hasznos. De természetesen nem lehet csak erre az anyagra támaszkodni, úgyhogy az ilyen kutatásaimnak ez mindig csak egy részét jelenti.

Válogatás Orr Máté festményeiből: