Az akasztófahumorista: José Guadalupe Posada (1852-1913)

José Guadalupe Posada: La Calavera Catrina

José Guadalupe Posada a mexikói illusztrációművészet kalapácsöklű mestere, a Calavera Catrina atyja; százéves metszetei az ország vizuális kultúrájának alapegységei lettek, a két háború között a mexikói népművészetbe is beépült a csontvázúrinő figurája. A kép azóta a halottak napi (Día de los Muertos) ünneplések része, de egész Dél-Amerikában népszerűek Posada metszetei, és az ő felfogásában készült grafikák. Mexikói festők és néprajzkutatók fedezték fel művészetének nagyságát. Diego Rivera a mexikóvárosi Hotel del Prado falán látható festményének központi alakja a Calavera Catrina, akinek férje, vagy kísérője maga Posada, a csontváznő a gyermek Rivera kezét fogja. A vasárnap délutáni álom az Alameda parkban (1947) egyfajta tisztelet is a választott mesternek. Így élt José Guadalupe Posada.

Posada mexikóvárosi műterme előtt, 1900 körül

Posada 1852. február 2-án született a mexikói Aguascalientesben, ahol bátyja Cirilo, a helyi iskola tanára nyitotta fel szemét a világra, írni, olvasni és rajzolni tanította, majd Trinidad Pedroso műhelyében tanulta a litográfia és a fametszés fortélyait. 19 évesen az aguascalientesi El Jicote (A darázs) című lap politikai karikaturistája lett, de a lap 11 szám megjelenése után megszűnt, mivel 1871-ben Posada egyik célpontja, a helyi főnök, Jesús Gómez Portugal olyannyira megharagudott az egyik róla szóló karikatúrán, hogy Posada és Pedroso jobbnak látta, ha elköltözik a városból. Leónban kezdtek új életet, nyitottak új üzletet: reklámgrafikával, könyvillusztrációkkal, plakátok, történelmi és a vallási témájú lapok nyomásával foglalkoztak.

1875-ben feleségül vette Maria de Jesús Velát, 1883-ban a helyi előkészítő iskola litográfia tanára lesz. A 17 esztendős leóni aranykornak egy mindent elsöprő áradás vetett véget 1888 júniusában. Posada szinte mindenét elveszítette, másodjára is új életet kezdett, ezúttal a fővárosban, Mexikóvárosban. A neves liberális újságíró Ireneo Paz - mellesleg a Nobel-díjas Octavio Paz nagyapja - kiadóvállalatánál talál munkát, neves fővárosi lapoknak (La Patria Ilustrada, Revista de Mexico, El Padre Cobos, Los Almanaques de Padre Cobos, El Ahuizote and Nuevo Siglo) rajzol politikai karikatúrákat és rajzokat a külvárosi lakosság mindennapi életéről, napi hírekről. Paz megrendelései mellett Antonio Vanegas Arroyo és fiának könyvkiadója számára készít illusztrációkat népszerű történetekhez, komédiákhoz. Hamarosan a Venegas-féle cég de facto irányítója lesz, ahol többek között Manuel Manilla illusztrátorral dolgozik együtt, aki nagy hatással volt Posada munkáira. A cég küldetése volt, hogy népszerű, ellenzéki üzeneteket juttassanak el a tömegekhez, akik Porfirio Díaz elnyomó rendszerében sínylődtek.

Az 1893-ban elhunyt Manilla és Posada metszetei pontosan tolmácsolták a mexikói emberek mindennapjait, gyorsan népszerűek lettek az 1890-es években megjelent kocsmázó, táncoló, kerékpározó, verekedő csontváz figurák, a calaverák, hiszen a halálban eltűnnek a társadalmi különbségek, minden halandó ugyanolyan nevetséges, ahogy végig csetlik-botlik az életen, űzi kisded játékait. Posada egyszerű fekete humora könnyen kódolható volt az iskolázatlan tömegek számára is. Posada calaverái népszerűségüknek köszönhetően gyorsan összekötődtek a halottak napjával, de a mester mégis szegényen - igen szegényen - halt meg 1913. január 20-án. Életrajzírói kiemelik, hogy egy hatodosztályú sírban temették el a mexikóvárosi Dolores temetőben, majd néhány év múlva exhumálták, mivel újabb halottaknak volt szüksége a sírhelyre, amit csak rövid ideig bérelt a 20. századi mexikói grafika egyik legnagyobb alakja.

Igazi reneszánsza csak haláta után kezdődött, amikor a nagy muralista José Clemente Orozco - aki személyesen ismerte Posadát - és Diego Rivera is elismerte jelentőségét, valamint a Jean Charlot francia művész is, akinek Rivera hívta fel rá a figyelmét. A húszas és a harmincas években már tudományos munkák elemezték a munkásságát, eredeti rajzai a mexikói nemzeti gyűjtemények részei lettek. Szülővárosában 1972-ben nyílt meg a Museo José Guadalupe Posada. Halottak napja körül érdemes emlékezni rá is. Viva Posada!