Bretón a Budapestnek ajándékozott falfestménnyel. Fotó: Mudra László [origo]

Julio Carrasco Bretón festett murálokat Franciaországnak, Spanyolországnak, Costa Ricának, Kanadának és az USA-nak, most pedig Budapestnek is ajándékozott egyet: A mexikói textilkézművesek képzeletvilága című nagyméretű falfestménye a Baross téri metrómegálló feljáróját zökkentheti ki majd a hétköznapok melankóliájából. Bretón saját technikát fejlesztett ki szállítható falfestmények festésére, a 63 éves művész szuperszínes vagy a szürke ötven árnyalatával játszó geometrikus, absztrakt képekkel érkezett a Budapest Galériába. A művészet és az autó karosszériája közti kapcsolatról, a street artról és a mexikói muralizmus kliséiről mesélt.

Tud felgöngyölíthető és elszállítható falfestményt készíteni. Hogyan találta ki és mi a módszer lényege?

Tulajdonképpen annak az örömteli véletlennek köszönhető, hogy vegyészmérnöknek is tanultam. Az egyetemen segédtanárként húsz évig dolgoztam műanyagokkal és polimerekkel, előtte pedig a kémiával egy időben tanultam festészetet is. Az első murálon 1973-ban egy magánházban kezdtem dolgozni, a következő évre már kifejlesztettem az isoplasztikát. Egy nálam sokkal idősebb muralista barátom kérdezte akkoriban, hogy szerintem lehetséges-e feltekerni a falfestményeket. Vele később soha nem dolgoztam együtt, de így kezdtem el gondolkodni, próbálkozni, végül szabadalmaztattam a technikát. Először a Nemzeti Autonóm Egyetem egyik intézetének festettem ilyen képet, 1974-1975 körül. Azóta 55 murál készült el így.

Úgy tekeri össze a falképet, mint egy darab papírt?

Egy üvegszálas műanyagról van szó, amiben az egyik összetevő nem engedi, hogy a kép összetöredezzen – ezt kísérleteztem ki. Olyan erős felületről van szó, mint egy autó üvegszálból készült karosszériája. A jó arányokban összetett fémszerkezetes vegyi anyag teszi elég könnyűvé ahhoz, hogy tekerhető és szállítható legyen. Az alapot, amin dolgozom, többek között szilikon és nagyon finom márványpor keveréke adja. Az egész folyamatnak persze megvannak a maga titkai. A lényeg, hogy mindez lehetővé tette számomra, hogy a műhelyben készült muráljaimat Mexikóból akár Európába, onnan pedig különböző városokba vihessem.

Nem tartja fontosnak, hogy a kép és végül a konkrét helyszín, ahová kikerül, kapcsolatban álljanak?

De, természetesen. Viszont az nem fontos, hogy a festmény műhelyben készül és aztán más lesz a környezete. A párbeszédet maga a mű hozza létre, mikor már a helyén van. Ami a legkevésbé fontos a folyamatban, az a művész.

A street art is falakat használ közvetítő eszközként, itt sokszor hangsúlyos a helyszín. Lát kapcsolatot a két irányzat között?

A street artnak harminc évre visszamenőleg vannak gyökerei. Keresztezve a graffitivel először a tiltakozás eszközévé vált, később néhány országban a bandák területjelző szimbólumokat fújtak fel. Kétségtelen, hogy a graffitinek vannak nagyon érdekes területei – tavaly Mexikóban is volt egy nagy street art esemény, ahol a realizmus és a makroszimbolizmus is megjelent a munkákon. Nagyon érdekes volt látni, ahogyan bizonyos épületek homlokzata teljesen megváltozott a felfestett képektől. Szóval a muralizmus és a street art, ahogyan minden más urbánus, köztéri képzőművészeti irányzat – ha világos szándékkal és tematikával rendelkezik – szerintem ugyanabba az irányba mutat.

Frida Kahlóra, David Alfaro Siqueirosra és a nagy muralistára, Diego Riverára is hatott a mexikói ex-voto festészet hagyománya – ez a vonulat is ide illik?

Minden képzőművészeti forma végül egy térben találkozik össze – nem az az érdekes, hogy milyen eredet vagy szándék indította el őket. A votive painting (vallásos témájú képek, amelyekben megjelenhet egy szent vagy egy istenség számára tett fogadalom, köszönet egy csodáért) akkor született például, mikor valaki felépült egy súlyos betegségből és így mondott köszönetet. Ez a vonulat tehát inkább a naivokhoz köthető, de én nem gondolom, hogy a muralizmus jobb lenne ennél, vagy bármilyen irányzatnak a végét, eredményét jelentené. Én a muralisták követőjeként egy megújult hagyományt viszek tovább.

A húszas években elindult mexikói muralizmus leginkább társadalmi és politikai helyzetekre reflektált.

A muralizmus minden. Nem csak politikus vagy társadalmi témákkal foglalkozik, ez egy klisé. Vannak például a természettel foglalkozó vagy erotikus tematikájú falfestmények is. Még a keresztes hadjáratok idején is készültek olyan murálok, amelyeken a szerelem volt a téma. Egy olyan bolygón élünk, ahol a technológia túlzott jelenléte miatt egyre inkább távolodunk a humanizmustól, pedig éppen erre lenne minden embernek nagy szüksége.

Julio Carrasco Bretón: Képzeletem kaleidoszkópja, Budapest Galéria, nyitva március 10-ig

Köszönet Bencze Klaudia tolmácsnak az interjú elkészítésében nyújtott segítségért