Annie Leibovitz: Francesco Vezzoli anyjával

Francesco Vezzoli az interneten talált rá és vásárolta meg egy pici olasz falu, Montegiordani kis tempomát, a Madonna del Carmine-t. A célja az volt, hogy a templomot Trinity művészeti projektje keretében New Yorkba, a MoMA PS1 kortárs művészeti központba juttassa és ott újra felépítse. A 11 konténerbe csomagolt komplett templom azonban Gioia Tauro kikötőjében rekedt. Kiderült, Vezzolinak nincs meg a szükséges engedélye az elszállításhoz. Templom vissza, Francesco legózhat újra.

Montegiordani kis temploma mai formáját a 20. században nyerte el, de eredete a 11-13. századra nyúlik vissza, akkor építették ugyanis az első templomot, ami bár később megsemmisült, de oltárának darabjai és egyes freskórészletek a mostani templomban is megmaradtak.

Nem tudni, Vezzoli mennyit fizetett a templomért, de a hatóságok mostani döntése miatt erőteljesen változtatnia kell nagyigényű művészi projektjén, a Trinityn, ami a művészetet, a vallást és a glamúrt/ragyogást hivatott összekapcsolni, és amely három helyszínen valósult volna meg, Rómában, Los Angelesben és New Yorkban. Korábbi tervei szerint 2013 őszén került volna sor a templom felépítésére a MoMA PS1-ben. Elképzelései szerint a templomban különböző videóinstallációi lettek volna elhelyezve.

A templom becsomagolását és elszállítását a lakosság heves ellenérzése és tiltakozása kísérte, bár Vezzoli ígéretet tett, hogy a projekt befejezése után a templom visszatér eredeti helyére. A templomra 2013 novemberében akadt az olasz rendsőrség Giuoia Tauro kikötőjében, a papírok átvizsgálása során derült fény a hiányosságokra, ami után a hatóság zár alá helyezte a konténereket. A mostani döntés szerint mindent vissza kell szállítani az eredeti helyére és kőről kőre újra felépíteni.