Képünk illusztráció

Különleges, de nem ritka jelenségnek adtak nevet a kétezres évek elején olasz pszichológusok. A Rubens-szindróma a múzeumok, illetve a műalkotások által kiváltott szexuális vágyat jelöli. Akárcsak a majd húsz évvel korábban megfigyelt Stendhal-szindróma, ez a tünetegyüttes is inkább a turisták körében figyelhető meg. 

Itália földjén a múzeumok ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolnak a polgárokra. A Római Pszichológiai Intézet 2000 júniusában végzett vizsgálata szerint, amely 2000 múzeumlátogatóra terjedt ki, a múzeumba járók 20 százaléka kezdett "erotikus kalandba" valamely múzeumban. A vizsgálatnak azt is sikerült kimutatnia, hogy egy Caravaggio-festmény vagy egy görög szobor szexuális szempontból nagyobb hatást gyakorol a közönségre, mint mondjuk egy Tiepolo- vagy Veronese-mű. A szakértők összeállították azon olasz múzeumok listáját, amelyek a leginkább képesek látogatóikban felébreszteni a szunnyadó Éroszt. Ezt az emelkedett érzelmi állapotot Rubens-szindrómának keresztelték el a flamand mester érzéki, buja aktjai után.

"A művészet hatalma érzékeink felett az ókor óta közismert" - szögezi le Willy Pasini pszichológus. "A művészet mindig is képes volt heves erotikus késztetést kiváltani. Különben is, milyen művészet az, amely erre képtelen?!"

Serenella Salomoni szexológus szerint egyébként a Rubens-szindróma elsősorban a külföldieket fertőzte meg. A szexológusnő ezt azzal magyarázza, hogy az olaszok természettől fogva nyitottabbak, és kevésbé nyomják el vágyaikat. Az érzelmeik visszafogásához szokott külföldiekből egy gyönyörű festmény könnyebben kirobbantja az erőteljes szexuális vágyat.

Peter Paul Rubens: Leucippus lányainak elrablása, 1618

A statisztikák szerint a hódítás lehetséges helyszínei között a múzeumok előkelőbb helyet foglalnak el, mint az éjszakai szórakozóhelyek, ahol a megkérdezettek mindössze 18 százaléka számolt be erotikus kalandról. A képzőművészet szentélyeit csak a vonatok (22 százalék) és a strandok (43 százalék) előzik meg.

A jelentés közzététele rövid idő alatt heves reakciókat váltott ki. Az olasz Il Gazzettino című napilap újságírója a hír hallatán így fakadt ki: "Ki gondolta volna, hogy a firenzei Accademia Múzeumnak erősebb az erotikus atmoszférája, mint egy éjszakai lokálnak, hogy Botticelli Tavasza pajzán gondolatokat ébreszt és vad kalandokra buzdít; vagy hogy a velencei Guggenheim Múzeum termei legalább annyi életerőt adnak, mint a Viagra?"

A kutatók állítják: a Rubens-szindróma spontán reakció, melyet a művészi szépség vált ki bennünk. Nem azért kerülünk a hatása alá, mert amikor megváltottuk a múzeumi belépőt, már eleve a szexről ábrándoztunk, hanem sokkal inkább azért, mert a műalkotás csendes befogadása különös nyitottsággal ruházza fel a művészet rajongóját, aki úgyszólván arra van diszponálva, hogy bizonyos erotikus szuggesztió hatása alá kerüljön. (Talán nem meglepő, hogy a mitologikus istenek pajzán ábrázolása könnyebben kibillent valakit egyensúlyából, mint mondjuk egy absztrakt mű.)

Tihno Segal Csók című művészeti projektje, Guggenheim Museum, New York, 2010 (Fotó: Tihno Segal)

Stendhal-szindróma

A művészet hazájában nem ez az első vizsgálódás, amely a művészetek felkavaró, heves érzelmi hatásait vizsgálta. 1989-ben Graziella Magherini professzor, a Firenzei Egyetem pszichoanalitikusa nem kis ismertségre tett szert, amikor közzétette A Stendhal-szindróma című tanulmányát. A szédülésnek, irányvesztésnek, fokozott érzékenységnek és esetenként pániknak ezt az orvosilag sem jelentéktelen állapotát, melyet a nagy képzőművészeti vagy építészeti alkotások időnként kiváltanak. Persze egyes szkeptikusok a Stendhal-szindrómát sokkal inkább a tömegturizmussal járó kimerültséggel, semmint az alkotások frenetikus hatásával magyarázzák.

A hasonlóság ellenére van egy nagy különbség a Rubens- és a Stendhal-szindróma között: nevezetesen, hogy míg az utóbbi elszédíti az embert, az előbbi arra készteti, hogy eredjen érzései nyomába, és cselekedjen.

Angie Dickinson a Metropolitan Museumban a Gyilkossághoz öltözve egyik jelenetében

2007-ben az avignoni Lambert Gyűjteményben Rindy Sam francia-kambodzsai művész egyenesen egy Cy Twombly képet csókolt meg, és hagyta rajta a szájnyomát. Tettét azzal indokolta, hogy a kép láttán legyőzte őt a szenvedély. A bíróság 2000 forunttal büntette akciójáért és a művésznek is kellett fizetni 1 eurót.

A slágerlista

A stimuláló múzeumok olaszországi listáján első helyen a genovai Palazzo Doria áll, amelyet a milánói Pinacoteca di Brera és a torinói Modern Művészeti Galéria követi, majd a firenzei Accademia, a varesei Villa Panza, a velencei Guggenheim Múzeum, de nem áll rosszul a nápolyi Capodimonte Múzeum sem.

Miért pont ezek a legkedveltebb múzeumok? Massimo Cicogna pszichológus szerint az ideális múzeum nem túlzsúfolt, így lehetőség nyílik, hogy kényelmesen megfigyeljük a látogatókat.

A Palazzo Doria bársony terme (Fotó: Palazzo Doria)

Természetesen Róma a nyertes város az erotikus művészeti "kegyhelyek" befutóján: az első tíz között szerepel a Galleria Borghese és a Vittoriano Múzeum. Külön említést érdemel a Capitoliumi Múzeum (Capitoline Museum) Herkules és a Haldokló gall szobraiért.

Az utóbbi helyen dolgozó egyik biztonsági őr mondta: "Gyakran látok heves, szenvedélyes gesztusokat ezekben a termekben; sőt ennél jóval többet is... De ez egyáltalán nem lep meg. Csak gondoljunk a Haldokló gall hihetetlen erotikájára. Könnyű megérteni, miért nem képesek az emberek közömbösek maradni."