Fehérvári Géza 2007 szeptemberében (Fotó: www.transylvanianrugs.com )

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Fehérvári Géza Londonban élő művészettörténész, régész és orientalista, az iszlámkori iráni művészet híres magyar kutatója - értesült szerdán a Magyar Nemzet Online.

Fehérvári Géza 1926-ban született Egerben; 1953-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum segédkurátoraként kezdett dolgozni, de az 1956-os forradalom bukása után kénytelen volt elhagyni az országot, ugyanis letartóztatás fenyegette, mivel ő volt az intézménynél a Forradalmi Bizottság elnöke.
Bécsben posztgraduális tanulmányokat folytatott a Kunsthistorisches Institutban. Később, Londonban beiratkozott a Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézetébe, ahol 1961-ben doktori címet szerzett, majd professzora halála után az iszlám művészet és a régészet oktatását vezette az intézménynél. Tanított Oxfordban is, és közben számos kutatást, illetve ásatást vezetett egyebek mellett Iránban, Egyiptomban és Törökországban.
Az egyetemi munkát 1987-ben abbahagyta, de azután is számtalan tudományos értekezése jelent meg magyarul, angolul és németül. Fehérvári Géza 1992-től 1995-ig Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben és Ománban volt nagykövet. 1995-ben nyugdíjba vonulása után visszatért Londonba, ahol a kuvaiti Tarek Radzsab Múzeum kurátora lett. Közreműködött az Iparművészeti Múzeum tavalyi, a Qádzsár-kori perzsa művészetet bemutató kiállításának megrendezésében.
2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes tudományos munkásságáért, az iszlám művészetek hazai megismertetéséért és népszerűsítéséért, valamint a magyar-arab kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett tevekénységéért. A Három nemzet szolgálatában címet viselő önéletrajza 2008-ban magyarul is megjelent.

MTI