Petra Cortright

A Phillips aukciós ház és partnere, a Tumbrl október 10-én, New Yorkban megrendezi az első aukciót, amelyen kizárólag digitális művészeti alkotásokra lehet majd licitálni. Az, hogy mi digitális művészeti alkotás, egyelőre nehezen behatárolható, így az aukción sokféle formájú és létmódú alkotás fog szerepelni, YouTube-videótól, weblapon, digitális printen és fájlon át Tumbrl-oldalig.

Digitális technológiával készült vagy azt részben felhasználó művek szerepeltek már szórványosan nagy aukciókon, de inkább kivételként, mint rendszeresen. A mostani aukció egy fontos jele annak, hogy a műtárgypiac megpróbálja behozni tetemes lemaradását a már régen a digitális korba (át)lépett művészeti élettel, műalkotásokkal szemben.

Az aukció relatív különlegessége vagy újdonsága lesz, hogy a műveket saját eszközökön is meg lehet majd nézni, tehát nemcsak a ház kivetítőin, hanem laptopokon, okostelefonokon stb. A vevők számára talán az is szokatlan lesz, hogy sok speciális digitális műtárgy úgy kerül a tulajdonukba, hogy továbbra is hozzáférhető kell, hogy legyen bárki számára. Pl. Rafaël Rozendaal egy-egy ötletre épülő, konceptuális minihonlapjait, illetve ezek linkjeit továbbra is a művész honlapján kell tartani, és a honlapokat elérhetővé tenni bárki számára, a tulajdonosnak kell majd viszont évente megújítania a domain regisztrációt. A YouTube-videók sem lesznek eltávolítva az oldalról, annak ellenére, hogy a vevő tulajdonába kerülnek.

Rafaël Rozendaal

Az árképzésben is találhatók érdekes momentumok, hiszen az aukciós háznak figyelembe kell vennie az alkotók elképzeléseit, pl. Petra Cortright a videói nézettsége alapján számolja ki az eladási árat.

Az aukció áttörést hozhat abban a tekintetben is, hogy a népszerű kép- vagy videómegosztók gyakran névtelen sztárjainak művei, vagy egy-egy műve betörhetnek a műtárgypiacra, így alkotójuk nemcsak online szerez gyakran kérészéletű hírnevet, hanem komolyabb és valós pénzt hozó művészeti karriert is befuthat, ha éppen akar.

Ilja Karilampi

Emellett érdekes elgondolkodni, mit is jelent a digitális korban a magán- vagy/és a köztulajdon? Mit birtokol majd, aki egy YouTube-videót vásárol vagy egy mindenki számára elérhető weblapot? Az árverés bizonyos értelemben megingathatja, illetve dekonstruálja a hagyományos magántulajdon-alapú műtárgypiacot, azt a kényelmes filozófiát, amelynek alapja, hogy ha van elég pénzem, megvásárolhatok egy jó esetben egy példányban létező műalkotást, és az mindörökre az enyém, kb. azt tehetek vele, amit akarok, széfbe zárhatom úgy, hogy 70 évig senki nem látja, senki nem élvezheti rajtam kívül stb.

Az aukció online kezdődik október 1-én, és az élő aukció kezdetéig tart, amikor is a hagyományos módon, személyesen és telefonon lehet majd licitálni.

Brenna Murphy