Christian Petzold: Ghosts, 2005.

Az osztrák fotográfus, Reiner Riedler új fotósorozatában a lehetetlenre vállalkozik. Egyetlen felvételen, képkockán jelenít meg egy egész filmet, mégpedig jellemzően egy filmtörténeti klasszikust, mint A Keresztapa, a Kék angyal, Ginger és Fred vagy épp a Bambi. Riedler projekjéhez nem kellett más, csak egy jóbarát Berlinben, a Deutsche Kinemathekben.

Michael Curtiz: Casablanca,1942.


Riedler egy ott dolgozó barátja útján szabad bejárást kapott a berlini Deutsche Kinemathek filmarchívum- és múzeumba, és az egyik moziteremben berendezett egy kis fotóműtermet. A műteremben készítette el fotóit, persze nem magáról a teljes filmről, minden filmkockájáról, hanem a hordozóról, a jobbára híres, emblematikus filmet rejtő filmtekercsről. Mindegyik tekercset ugyanolyan módon és körülmények között, hátulról (is) megvilágítva, semleges, fehét háttér előtt fotózott le.

Fellini: Ginger és Fred, 1985.


A létrejött sorozat, a The Unseen Seen, ami most Hamburgban tekinthető meg, absztrakt és konceptualista mű. Színes és fekete-fehér köröket, korongokat látunk fehét háttér előtt, filmszalagokat különböző típusú, fajtájú spulnikon. A mű a fejünkben jön létre, a képcím, a képhez adott információ indítja be a mű befogadását, amikor megtudjuk, milyen film is van a filmtekercsen.

Walt Disney: bambi, 1942.

Riedler képi memóriánkat hozza mozgásba munkájával. Az érzékelt absztrakt kép ugyanis, ha láttuk a filmet, megtelik, de inkább szinte szétrobban a kép-és emléközöntől, ami elönt, ha felidézzük a filmet. Az egyetlen fotó kitágul, szétterjed és szétterül az időben, képek ezreit, jeleneteket, történeteket, arcokat, hangokat hív elő emlékezetünkből.

Kieslowski: Kék, 1993.

Az emlékek pedig visszahatnak magára az érzékelt látványra, összefüggést keresünk a filmtekercs fizikai valója és az általa hordozott film között. Ha a tekercsre nézünk, szinte érzékelni kezdjük az adott film auráját, sugárzását.

Coppola: A Keresztapa, 1972.