Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Aki lusta az iskolában, lelkes a múzeumban

Fotók: Hirling Bálint [origo]

A múzeumoktól még mindig félnek az emberek, mert azt hiszik, úgy kell odamenniük, hogy tudással rendelkeznek, és az adott tárlat csak illusztráció ehhez. A gyerekek esetében bár egyre inkább köztudott, hogy múzeumpedagógusok dolgoznak azon, hogy a kiállítások felkeltsék a fiatalabb korosztályok érdeklődését, sokak számára továbbra is a tárlatvezetés jelenti a múzeumi szolgáltatást, és nem tudják, mit fed egy-egy diák- vagy családi program, hogy mitől más ez. Gyerekmúzeumi körképünkből kiderül, hogy nincs lemaradásunk a nyugattal szemben, illetve hogy nem lehet elég korán kezdeni a múzeumba járást, mert a középiskolásokat sokkal nehezebb visszacsábítani.

0 Tovább

Gumibot lett a művészetből

Chuck Close: Nat (Fotó: Mudra László, további képekért kattints!)

"A Ludwig Múzeum új állandó tárlata - a legismertebb művek kiállításán túl - ezúttal a gyűjtemény egyik alapvető sajátosságára, az egykori "kelet" és "nyugat" párbeszédére hívja fel a figyelmet, különös tekintettel a rendszerváltás előtti időszakra, a hatvanas-nyolcvanas évekre" - áll a Szipőcs Krisztina által újragondolt - decemberben megnyílt - Az égbolt másik fele című gyűjteményi kiállítás ismertetőjében. A kurátor vezetésével ellenőriztük a koncepciót és persze a műveket is megnéztük.

0 Tovább
12
»

KUNSZT

blogavatar

Nem nagy kunszt.

Utolsó kommentek