Űrhajós "munka közben" a Holdon egy Hasselblad géppel

Nemsokára aukcióra kerül Bécsben a világ egyik legérdekesebb, de mindenképpen unikális fényképezőgépe. A WestLicht Photographica Auction március 22-i árverésén kalapács alá kerül a világ egyetlen fényképezőgépe, amely megjárta a Holdat és visszatért onnan.

A NASA  az 1969-1972 közötti Apollo programja keretében 14 darab Hasselblad fényképezőgépet küldött a Holdra. A fényképezőgépeket azonban soha nem hozták vissza a Földre, ugyanis cserélhető volt a filmkazettájuk, így az elfényképezett filmet kazettástól leválasztották a fényképezőgépről és csak a kazettákat hozták vissza a Holdról. Így a Hold porában most elvben 13 Hasselblad fényképezőgép (is) található.

Az egyetlen gép, amely megjárta a Holdat


Az egyetlen gép, mégpedig Jim Irwin űrhajós fényképezőgépe azért tette meg mégis a hazautat, mivel elromlott, nem lehetett róla leválasztani a filmet tartalmazó kazettát. A fényképezőgéppel egészen pontosan 299 fényképet készítettek. Mivel a fényképezőgép a sorozatszámát és természetesen a dátumot is a filmre nyomta, így egzaktul beazonosítható, mely képek készültek vele.

Jim Irwine

Az aukcióra kerülő Hasselblad EL DATA CAMERA HEDC típusú, motoros filmtovábbítású és Carl Zeiss Biogon 60mm/f3.5 objektívvel felszerelt fényképezőgép kikiáltási ára 80.000 euró, óvatos becslések 200.000 euró leütési árat jósolnak, de valószínűleg jóval magasabb rekordár fog születni. Bár nem valószínű, hogy a Hasselblad utoléri majd a legendásan horribilis áron elkelő ritka Leicákat, amelyek közül 2012-ben egy 1923-as Leica-prototípus 2,16 millió euróért kelt el, természetesen a piacvezető bécsi WestLicht Photographica Auction-nál.