KUNSZT

Zbigniew Libera: Legó koncentrációs tábor, 1996

A [csend] holokausztkiállítás nem akar sokkolni. Nem látunk szögesdrótot, hullákat, vért, csontokat. És szerencsére nem látunk sasokat, angyalokat és egyéb szimbolikus hóbelevancot sem. A Ludwig Múzeum kiállítása nem akar megerőszakolni, nem akarja a szánkba rágni, mit gondoljunk. Csak azt szeretné, ha gondolkodnánk, ha még képesek vagyunk rá, ha még van mivel.

Fotók: Sight Industries/LOFFICE

Aki ott volt június 3-án a bécsi Loffice közösségi iroda kiállításának megnyitóján, komoly egyveleggel találkozhatott. Oldalra biccentett fejjel koncentráló bécsiekkel és magyarokkal. Konrád Györggyel és Winkler Nórával. Kortárs képzőművészetet belengő köddel és egyáltalán nem ködös mennyiségű euróra becsült munkákkal. Vállalati felelősségvállalással (CSR) és művészetmenedzsmenttel. Kiwilével. Mindenekfelett viszont a kérdéssel: mit kezdjünk a múlttal?

Moritz Pankok

Mit csinál egy roma túlélő a háború után, ha az Auschwitzből való elbocsátásának igazolását kérik tőle? Moritz Pankok a berlini Kai Dikhas Galéria - a világon elsőként kizárólag roma művészekre specializálódott galéria - művészeti vezetője, képzőművész, színész, és nem mellesleg Otto Pankok expresszionista festő leszármazottja. A családból ő az, aki összefogja és gondozza a hagyatékot immár 20 éve. A budapesti Francia Intézet Rekviem Auschwitzért című kiállításán Ceija Stojka Ausztriában élő roma holokauszttúlélő, festő és költőnő műveit mutatja be, nagybátyja Otto Pankok szintén roma témákat felvonultató szénrajzai és grafikái társaságában. Moritzcal Berlinben, a Kai Dikhas Galériában beszélgettünk a haláltábor fölött köröző varjak pozitív jelentéséről, valamint a cigányság és az avantgárd kapcsolatáról.