Szelfi Gameboy Camerával


Körülbelül a tetszőleges könyökünkön jön ki a 2013-as év szava, amelyről persze mi is értekeztünk korábban, a szelfi. Ennek következtében saját magunk szelfkönyökén jövünk ki ebben a pillanatban is, mert egy szelfikiállításról írunk. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Átlátás 2. projektje keretében az ArtBázison látható Horváth János és Rácmolnár Milán kiállítása az In Case of photography c. azonban egészen nagyszerű szelfikiállítás. Ha egyetlen szóban kívánnám összefoglalni e nagyszerűség okát, önmagában csak a szelfibot is elég lenne. De ez pusztán egy a számtalan szelfi és szelfihez köthető izé közül, ami az ArtBázison látható.

Be kell valljam, a kiállításra az előzetes információk begyűjtése után, kizárólag a szelfibot miatt mentem el. Persze, vannak más, nem publikus okok is, de ezekre most hulljon a hallgatás nehéz kurblija. A szelfibot ugyanis tökéletesen kifejezi a kiállítás egész megrázó mélységét, magasságát, szellemességét, iróniáját.

Szelfibot


A szelfibot csodálatos. Mert tökéletesen értelmetlen, hiszen nincs olyan rövid kar, amellyel magunktól eltartva az immár szinte végtagprotézisül szolgáló képkészítő eszközünket, ne készíthetnénk önarcképet. Természetesen lehetséges extrém rövid karú és ezzel antagonisztikus ellentétben, gigantikusan nagy búrájú (értsd: fejű) szelfikészítő, aki emellett csak és kizárólag teleobjektívvel rendelkező képkészítő gépet fog önkezébe, így búrája sehogy sem fér a képmezőbe, ami pedig belefér, full életlen lesz. Ekkor hangzik fel a Heuréka! kiáltás a szelfibot mint olyan láttán.

Mars szelfi


A szelfibot csodálatos. Mert olyan, mint Miroslav Tichy valamelyik fényképezőgépe. Brutálisan low tech, csodálatosan béna brikolázs. Semmi technikai perfekcionizmus, extravagancia vagy gigantikus előállítási költségek. Egyszerű, népi eszköz. Bárkinek lehet és kell is legyen szelfibotja, sugallja Horváth János és Rácmolnár Milán.

A szelfimaraton képei

A szelfibot mellett, után szinten kikerülhetetlenül adódik a kurblis mobiltöltő ötlete. És lőn. Adódik az illetéktelen szelfiheck kizárására az Ultimate Webcam Cover kifinomult módszere laptopokhoz, de bármilyen PC-hez: a lakat! Ez is lőn.

Kurblis mobiltöltő


A kiállítás úgyszólván természettudományos alapossággal, extenzitással és intenzitással kutatja fel és állítja ki a szelfiző magatartás teljes eszköztárát ámuló szemünk előtt. A kiállítást nézve minden magára valamit is adó emberi lényre szinte szökőárként támad a szelfizhetnék hulláma, amely emellett ujjainkat is megbizsergeti, ujjaink pedig a szelfzsebünkben lapuló mobil eszköz után kezdenek el kutatni már-már megható automatizmussal.

A profilszelfifal előtt


A kiállítás egy humoros, ám szociológiai mélységében kimerítő és hihetetlenül elgondolkodtató panorámája, ha szabad ezt a szelfiidegen kifejezést, műfajt itt szóba hoznom, korunk emblematikus tevékenységének. Amely tevékenységre nézve a kiállításhoz mellékelt koncepcióleírás kábító részletességgel ontja a statisztikai adatokat. Kimerítő statisztikai elemzésemmel most senkit nem revolvereznék, csak összefoglalásul: mindenki szelfizik, szelfizett vagy szelfizni fog valamikor. A világ lakossága ennek következtében milliárdos nagyságrendben ont szelfit, konokon.

Gameboy Camera és Printer


Aminek épp annyi értelme és jelentése van, mint a szelfibotnak. Amellyel korunk embere saját nyomát üti, de inkább mutatja fel önmagának és embertársainak, mindenki legnagyobb örömére.

A kiállításon, mondanom sem kell, e teljes szelfieszközpark mellett, amely parkban, többek között említhetnénk a szelfiző pólót, fotóalbumot, zsinóros távkioldót stb., és a misztikus Zenit fotópuskát, amely a szovjet ipar egyik fotóműszaki remekeként vált a kukkolók és természetfotósok kedvencévé, mivel egy valóban puskaalakú foglalatban ül a nemes fényképezőgép és rajta egy 300mm-es teleobjektív, amellyel semmilyen körülmények között sem készíthetnénk szelfit, hacsak nincsenek több méteres karjaink, többes számban, mert ez nem egy félkarú történet lenne, mint a klasszikus szelfié, bár az eszköz, alkalmatlansága ellenére igen csábító új kifejezések bevezetésére, mint: szelfit lőni (pl. valakinek), vagy szelfin lőlek (pl. ne arcoskodj, mert szelfin/szelfen lőlek!) stb., így nyelvújítási potenciája szinte végtelen lehetőségeket rejt, szóval az eszközpark mellett a kiállításon számtalan szelfit láthatunk. Netről letöltött profilképszelfiktől kezdve egy megrázó mélységű szelfimaraton képeiig.

Ultimate Webcam Cover


Írásom végén, mintegy konklúzióként pedig magasodjon a Gertrude Stein-parafrázis: a szelfi az szelfi az szelfi az szelfi.
És lőn.

In Case of Photography

2014.03.27-04.30.

ArtBázis