Lynch a Várfokban

Hodosy Enikő első önálló kiállítása a Bleu/Kék , olyan, amilyen a címe, tömör, enigmatikus, erős atmoszféjárú munka. Nem különálló képek puszta halmaza, hanem egységes egész. Egyetlen titokzatos hang. Hogy mit mond pontosan, nem értjük, érezzük. Egy tekintet egy hatalmas vörös függöny mögül, egy néma és mégis fenyegető táj. Mintha Lynch egy még el nem készült filmjéből látnánk kockákat.

0 Tovább

Négy animáció teszi szebbé a csütörtököt

Burcu & Geoffrey még csak három hete van fönt a Vimeón négy rövid animációval, de már ettől sokkal gazdagabb lett az internet. Pedig van, amelyik csak trailer.

0 Tovább

Veszíthetek-e, ha nyilvánosságra hozom a naplómat?

Neogrády-Kiss Barnabás: A Naplóm című sorozatból

Mire késztet egy fiatal művészt, ha rájön, hogy a világ legtávolabbi pontjainak legkülönfélébb fotósai egymáshoz megszólalásig hasonlító képeket készítenek? Az Átlátás programja fiatal fotósokat helyez piaci környezetbe: pályakezdő kurátorokkal ereszti őket össze, hogy közösen helyezzék más megvilágításba a jelenünket, illetve adjanak választ a kérdéseinkre, de közben a világ is felfigyeljen rájuk. A kurátorok és fotóművészek féléves műhelymunkáját 11 alkotó 7 kiállítása zárja Budapest különböző galériáiban. Bemutatjuk őket. Bartha Máté kisfilmje.

További részletek az Átlátás-projektről és a kiállításokról erre. A megújult Origo videót itt követheted, a Kunsztot a jobb felső sarokban.

0 Tovább

Politikai művészet piros dobozokban

A szabadság felhasználása, fotó: Eperjesi Ágnes

Úgy tűnhet, Eperjesi Ágnes egynapos kiállítása pusztán a legfrissebb és leggyorsabb reakció az országgyűlési választásokra, hiszen a választások másnapján nyílt és zárult. A szabadság felhasználása azonban több mint aktuálpolitikai reflexió. A kicsi konceptualista kiállítás, vagy inkább tűszúrás a rendszerváltás óta eltelt időt méri fel, pontosabban: megfogalmaz pár kérdést.

0 Tovább

Nemzetközi díjat nyert a BMC épülete

A BMC épülete, fotók: Bujonovszky Tamás

A Budapest Music Center épülete a szakmai zsűri döntése alapján 1. Díjat nyert a relatíve fiatal, mindössze második éve létező, de meglehetősen komoly szakmai háttérrel rendelkező The Architizer A+ Awards Építészet és hang kategóriájában. Emellett a Színházak és előadótermek kategóriában elvitte a különdíjat, úgy, hogy a fődíj Zaha Hadidé lett.

0 Tovább

Rekordméretű mozaik szemétből, a reményért

Egy szíriai művész, Moaffak Makhoul és csapata 2013 októberében kezdte el és idén, januárban fejezte be a most Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült freskóját, mozaikját Damaszkuszban. A munka 720 négyzetméter nagyságú és kizárólag újrahasznosított anyagokból készült, vagyis szemétből.

0 Tovább

Vezzolinak újra össze kell raknia a templomot


Annie Leibovitz: Francesco Vezzoli anyjával

Francesco Vezzoli az interneten talált rá és vásárolta meg egy pici olasz falu, Montegiordani kis tempomát, a Madonna del Carmine-t. A célja az volt, hogy a templomot Trinity művészeti projektje keretében New Yorkba, a MoMA PS1 kortárs művészeti központba juttassa és ott újra felépítse. A 11 konténerbe csomagolt komplett templom azonban Gioia Tauro kikötőjében rekedt. Kiderült, Vezzolinak nincs meg a szükséges engedélye az elszállításhoz. Templom vissza, Francesco legózhat újra.

0 Tovább

Illusztrálni, amit nem lehet: képekben a Finnegans Wake


James Joyce

James Joyce Finnegans Wake c. regénye nemcsak az író munkásságának, hanem sokak szerint a 20. századi irodalomnak is abszolút csúcsa, utolérhetetlen és felfejthetetlen komplexitású, kimeríthetetlen, rejtélyes, továbbá majdnem fordíthatatlan nyelvmű. Ha további jelzőt keresnénk a Finnegans Wake-re, akkor mint illusztrálhatatlan, illusztrációellenes, minden illusztrációval szöges ellentétben álló műként jellemezhetnénk. John Vernon Lord megpróbálta a lehetetlent.

0 Tovább

1500 kötet a világ felfedezéséről 2 milliárdért

Egyedülálló és valószínűleg jó pár évtizedig vagy akár soha nem megismétlődő esemény, aukcósorozat veszi kezdetét március 27-én a Sotheby'snál. A ház aukcióra bocsátja Franklin Brooke-Hitching teljes könyvgyűjteményét. A gyűjtemény egyedülálló volta nem nagyságában, mindössze 1500 mű, hanem témájában és a könyvek ritkaságában áll. Értéke több, mint 2 milliárd forint.

0 Tovább

227 méteres, böngésző alapú szobor

A TED konferencia 30. évfordulójára alkotta meg Janet Echelman and Aaron Koblin Unnumberes Sparks nevű 227 méteres, interaktív és a Google Chrome böngészőre alapozott szobrát, vagy inkább lebegő felhőjét, alkalmazását, amely Vancouver belvárosában látható még egy napig. Az innovatív munkát március 22. után más városokban is felépítik majd, a tervek szerint világkörüli útra indul.

0 Tovább

KUNSZT

blogavatar

Nem nagy kunszt.

Utolsó kommentek