Fotók: Pályi Zsófia [origo]

Valószínűleg két okból néz meg az ember egy plakátkiállítást: vagy nosztalgiázik vagy (művészet/társadalom)történész. Másrészt az Ellenkultúra a 80-as években című kiállítás lényegéből adódik, hogy közönsége csak speciális és szűk lehet. A plakát ugyanis, hogy a Wikipédia megfogalmazását idézzem: "…nagyméretű, nyomdailag sokszorosított kültéri hirdetmény, amely grafikai és tipográfiai elemek felhasználásával készül. A vizuális kommunikáció klasszikus formája." Egy plakát nem önálló vizuális alkotás, hanem egy konkrét esemény jelzője, meghirdetője, az esemény információinak vizuális formában való közlése, a célja pedig, többek között, az esemény iránti figyelem felkeltése. A plakát nem az örökkévalóságnak készül, a plakát használati cikk, akár egy fültisztító, használat után (elvben) eldobandó, funkcióját veszti. A plakátot kiragasztják, aztán az esemény elmúltával letépik, vagy újat ragasztanak rá. A plakát folyton múlik, hámlik, rétegeződik, jobbára sohasem marad meg, nem éli túl az eseményt, melyet hirdet.