Fotók: Balkányi Nóra

Októberben a New York-i Better Out Than In akción pörgött minden Banksy és street art rajongó, miközben a kontinens déli részének nagyvárosaiban naponta jelennek meg új falfestmények, sokszor legálisan. Alex Kaleb Romano tíz éve kezdett el fújni a street art világ egyik legkedveltebb helyszínén, São Paulóban. Egy hétvégén találkoztunk vele, miután a tűző napon festett órákon át – a fal tulajdonosának beleegyezésével. Szerinte az a jó Brazíliában, hogy vékony a vonal a legális és az illegális között, illetve a street art nem jobb attól, hogy színes és több időbe telik elkészíteni.

Két falra is festettetek ma, az egyiknél beszéltetek a tulajjal, a másiknál nem. Ez nem gond?

Ahol nem beszéltünk, az illegális volt. De a másik fal oké.

Egymás melletti felületekről van szó.

Pontosan. Lehet, hogy a másik tulaj az út túloldalán lakik – és nem tetszik neki, amit csináltunk.

Mit tehet? Kihívhatja a rendőrséget?

Lehet. De mikor festeni kezdtünk, épp nem tudtunk kit megkérdezni erről falról. Hát így megy ez.

Pontosan hogyan? Mit jelent a 2009 márciusában hozott, erre vonatkozó törvény?

Közterületre - például állami épületre, hidakra, sétányokra - nem lehet festeni. Magántulajdonban álló falra akkor lehet, ha a tulaj beleegyezik.

Mégis rengeteg közterületen látni graffitit.

Igen, sok művész választ illegális helyeket. Hiába festi át őket a hatóság, újra és újra visszamennek. Régebben én is többet fújtam így. Most éppen azért nem teszem, mert nagyon gyorsan eltüntetik a képeket. Miért töltenék el hosszú órákat és költenék nyolcvan reált (körülbelül nyolcezer forint) festékre, ha ez a vége?

Tehát ha magántulajdonban lévő területről van szó, akkor egyszerűen elég beszélni a tulajjal? Nem írtatok alá semmilyen papírt, nem volt tanú.

Igen, közvetlenül a tulajjal – és ez az igazán menő Brazíliában. Tipikus példáját láttad annak, mennyire vékony a vonal a legális és illegális graffiti között. Nem tudom, Magyarországon mi a helyzet, de Svájcban például a saját házad falát sem festheted például rózsaszínre, barnára, narancssárgára és sárgára, ha éppen azt szeretnéd. Beszélni kell előtte a helyi építészeti tanáccsal. Itt olyanra fested a falad, amilyenre akarod. Ezért látni ennyire különböző házakat mindenfelé. Néha csúnyák, néha színesek és érdekesek is. Minden ember a saját színét viheti fel a városra.

Amikor festeni kezdtél, miben volt a helyzet más?

Nem tudom, milyen volt általánosan, de én többet festettem éjszaka, stencillel. Talán mert féltem bekopogni valaki ajtaján. Ez normális, így kezdik az emberek. Visszahúzódva. Nem biztosak önmagukban, a művészetükben. Később elkezdenek kényelmesebben mozogni. Sokkal kellemesebb világosban dolgozni – sörözhetsz, lazíthatsz, jól láthatod a színeket, a vonalakat. A stencil nagyon gyors. Csak felrakod, lefújod és kész, már mehetsz is. De én maradni akartam. Élvezni a pillanatot, beszélgetni az emberekkel. Ha te kedves vagy, ők is azok lesznek – ez a filozófia változtatta meg a technikámat.

Mennyiben más galériában kiállítani?

Ezek a helyek hidat képeznek köztem és azok között, akiknek tetszenek a munkáim. Az emberek szeretnének vásárolni, birtokolni – és látni is, persze. Más egy kiállítás hangulata, de én ezt is kedvelem. Ha valaki így látja a képeimet, azt is megnézi, hogyan kommunikálok, milyen üzenetet szeretnék közvetíteni.

Ez fedezi a megélhetésedet?

Részben. Projektvadász lettem. Odamegyek, ahol valamilyen munka adódik. Zürichbe például két hónapot töltöttem egy nyári táborban. Résztvevő voltam, nem a projekt kitalálója, de nagyon élveztem. A gyerekek ott bármit csinálhattak, a felnőttek csak segítőként voltak jelen. Nagy házakat építettek fákra és graffitit is festettek. Ilyenkor kannákat vagy festékszórókat is tudok szerezni – ami egy projektekből megmaradt, felhasználom az utcán. Ezt sokan csinálják. A projektekből, az eladott képeimből és a kiállításokból meg tudok élni. Persze igyekszem nem sokat költeni.

Milyen projektekben veszel még rész?

Van például ez a srác, Thiago Mundano. Ő sok szociális akciót is szervez. Pár hónapja hívott, hogy fessek újrahasznosító kocsikra. (A brazil nagyvárosokban sokan élnek az újrahasznosítható szemét összegyűjtéséből. A Pimp My Carroça projekt amellett, hogy felhívja a figyelmet a problémára többek között orvosi segítséget is gyűjt a szemétszedő embereknek). Szeretem az ilyen munkákat, de mindenkinek megvan a maga útja. Például szeretek biológiát is tanulni, a régi európai művészek munkáját tanulmányozni. Tanulni kell, a pichaçãótól Picassóig.

A pichação egyáltalán nem tolerált. (Lásd a keretes írásunkat lejjebb.)

Ismerek srácokat, akik pichaçãót festenek, és szerintem szuper dolog. Megtanultam tisztelni őket. Társadalmi szinten fontos az üzenet, amit közvetítenek. Ez legtöbbször agresszió, düh, depresszió.

Ők szoktak rajzolni is?

Van, aki igen, van, aki nem. De inkább egy pichaçãóst kellene megkérdezned. Bátor srácok. Elképesztő helyekre tudnak felmászni egy-egy fújásért.

Előfordul, hogy egy graffitis ráfest a pichaçãóra?

Láttam már ilyet. Később vissza is írnak, hogy tartsák tiszteletben satöbbi. De ez nem jellemző. Nincs háború, mindenki teszi a maga dolgát. Szerintem a street art nem jobb attól, hogy színes és hosszabb ideig tart elkészíteni. Egy jó graffiti művész tudja, hogyan kell tiszteletben tartani másokat.

Milyen tapasztalataid vannak még Európából?

Svájcból ismerek egy kemény bandát. Hatalmas illegális képeket festenek, vonatokat bombáznak („bombing” kifejezést az általában éjszaka történő, törvénybe ütköző, gyors festésre használják). Azért csinálják így, mert másként nem lehet. Ha egyszer megérzed, milyen festeni, nem tudod abbahagyni. Ez tart mederben. Európában sokkal szabályozottabb, ellenőrzöttebb minden. Fejlettebb. Több a pénz, több a kamera, több a kontroll. Brazíliában kevésbé biztonságos az élet, de amíg a tulajdonos beleegyezik a festésbe, szabadabb vagy.

Vissza szoktál menni a falaidhoz?

Hogy lássam megvannak-e a képeim?

Például.

Néha, csak ha arra járok.

Mit gondolsz a plexivel védett street art munkákról?

Abszurd.

Miért?

Mert akik befednek egy képet, pontosan a művész akaratával mennek szembe. Ő azért festette a képét, hogy az mindenki számára elérhető és szabad legyen – és tiszteletben tartsák. Amikor plexit tesznek rá, attól félnek, valaki átfesti, eltünteti. Meg akarják őrizni örökre.

Épp mert nagyon szeretik, nem?

De, persze, részben ez kedves dolog – egy kisgyerek is tönkreteheti a képet. De ilyen az élet.

Mit gondolsz a street art sztárjairól? Banksy munkáit például többször helyezték már plexi alá.

Hát igen, ők a főnökök, Os Gemeos, Banksy. Fantasztikus srácok, de rengeteg sok jó művész van még São Paulóban és az egész világon. Az ötvenes-hatvanas években ott volt Presley, Dylan, de rajtuk kívül mindenki más is.

A fekete üzenetek

A pichação (lásd a fenti képet) a portugál "piche" – kátrány – szóból ered. Az egyedi graffiti São Paulóban és Rio de Janeiróban ismert, a stílusa (fekete, rejtjeles betűk) könnyen felismerhető az épületek sokszor nehezen elérhető falfelületein. A pichação a negyvenes és ötvenes években kátránnyal írt politikai üzeneteket jelentett, melyek sokszor ellenpontozták a pártok utcán megjelenő szövegeit. Ugyan a nyolcvanas évektől már nem politikával kapcsolatos szavak, hanem nevek kerülnek fel a falakra, a pichação ma is társadalmi jelentéssel bír: a szegények és gazdagok közötti hatalmas különbségre hívja fel a figyelmet.