Gerhes Gábor: A dolgok összekülönbözése - a kívülről várt, de belülről jött ellenség (részlet)
Kattintásra galéria nyílik! 

Úgy tűnik, az utóbbi másfél évtizedben mágnesként vonzza a feszültséget a nemzeti fotográfia. A Nemzeti Galériában megnyílt Magyar fotóművészet az új évezredben című kiállítás fő hivatkozási pontja a Műcsarnokban 2001 május-júliusban megrendezett Országos Fotóművészeti Kiállítás, amely a „demokratikus” kiállításrendezés állatorvosi lovaként szöges ellentéte volt az itt megvalósult kurátori koncepciónak.

A Műcsarnokban 300 fotográfus 1-1 képét mutatták be, a fotók részben meghívásos, részben pályázati úton kerültek ki. Amellett, hogy olyan alkotóktól, mint például Kerekes Gábor, vagy Lugosi-Lugo László nem voltak láthatók munkák, a kurátorok (Módos Gábor, Szalay Zoltán) önmagukat is bezsűrizték a seregszemlére. Idén Szacsva y Pál felbontotta szerződését a Nemzeti Galériával, amikor kiderült, hogy a kiállítást Halász János kulturális államtitkár nyitja meg. Szacsva y döntése miatt egyrészt a kiállítást is át kellett rendezni, másrészt a már elkészült katalógusokat is be kellett zúzni.

Tóth György: Belső hang (kattintásra galéria nyílik)

A megnyitón az államtitkár külön kitért a 12 évvel ezelőtti kiállításra, kiemelve, hogy az „átfogó keresztmetszetet adott” a magyar fotográfia helyzetéről. Beke László, a Műcsarnok korábbi főigazgatója, akinek regnálása alatt a kiállítás szervezése megkezdődött, ezt másképp látja, szerinte a 2001-es tárlat „a dilettantizmus és az értelmetlenség hatalomra kerülésének története” volt. Ugyan pénteken a Magyar Nemzeti Galériában több kiállító művész és látogató a Király András tervezte „Halász Bástya elvtárs” feliratú matricával jelent meg a kultúrpolitika elleni tiltakozásul, azért a főszerep mégis a 21 kiállító művészé volt.

A kurátori koncepció szándéka szerint az alábbi kérdésekre keresi a választ: milyen folyamatok zajlottak le a magyar fotográfiában a 2001-es kiállítás óta? Milyen egyetemes fotográfiai folyamatok hatottak a magyar fotográfiára? Kit nevezhetünk fotóművésznek? Kit nevezhetünk a fotográfiát használó művésznek? Milyen hatása van a digitális technológiának a kortárs fotóművészetre?

Kattints és nézz még több képet a kiállításról! Fotók: Hirling Bálint [origo]

A kérdéseket a kiállítás kurátora, Baki Péter a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója fogalmazta meg, és 21 – eredetileg 22 – ajánlatot tett értelmezésükre. Valójában az alkotók mindegyike egy-egy külön kis kiállítást kapott, amelyekben többnyire 1-2 sorozattal szerepelnek. 

A legidősebb kiállítók Korniss Péter (1937) és Kerekes Gábor (1945) nemzetközileg is elismert fotóművészek, de az 1980-as években született legfiatalabb nemzedék tagjai is bemutatkoztak már külföldön. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a tematikus és a technikai kísérletezés kivétel nélkül mindegyik itt szereplő alkotónál elsőrendű fontossággal bír. Míg olyan klasszikus műfajok, mint a riportfotó, vagy az akt szinte teljesen hiányoznak a Nemzeti Galéria tereiből, jó választásnak tűnik, hogy a fotográfiát használó képzőművészek (Esterházy Marcell, Koronczi Endre, Gyenis Tibor, Gerhes Gábor) teljes jogú partnereiként vannak jelen a magyar fotográfia középnemzedékének (Barta Zsolt Péter, Dezső Tamás, Pecsics Mária) tagjai mellett.

De a fiatalabb fotós nemzedék markánsabb hangú alkotói is itt vannak: Kovalovszky Dániel, Magyar Ádám, Kudász Gábor Arion, Misetics Mátyás. Úgy tűnik közös bennük az urbánus terekhez való vonzódás. Kudász Gábor Arion és Misetics Mátyás egyaránt az éjszakai város elidegenedett oldalát találja meg optikájával. Míg Kudász itt szereplő, az éjszakai Budapestet bemutató 2004-es sorozatában teljesen hiányoznak az emberek, csupán tevékenységük nyomai láthatók, addig Misetics 2007-es Mesterséges fények című, szintén az éjszakai Budapesten készült sorozatában meg ott vannak a megrendezett képeken, de színészekként, bábokként, akiknek nincs kapcsolata egymással. Koronczi Endre Basic project (pszichotabló) sorozata is az éjszaka és a város hívószavak felől értelmezhető, ahogy Magyar Ádám saját építésű szkenner-kamerával Tokióban készített Urban flow sorozata is.

Korniss Péter: Angyal, háromkirályokkal (kattintásra galéria nyílik a kiállításról)

A természetfotózás – persze soha nem a klasszikus értelemben – szintén dominánsan van jelen a tárlaton. A műfaj egyik végpontja Gyenis Tibor – helyenként Andy Goldsworthyével rokonítható – land artja, a másik pedig Pecsics Mária Cultura (2011-2012) sorozata, amelyben a természet ritmusát rögzítette – ha szabad így mondani – a szántóföldek, búzatáblák bioritmusának segítségével. Valahol középen áll Kovalovszky Dániel szintén sallangmentes sorozata a Zöld csend (2011-2012), amelyben tudatosan mondott le a fotográfia nyújtotta technikai lehetőségek különösebb kiaknázásáról. Szemléletbeli minimalizmusa akár Czigány Ákos Egek (2012) című sorozatával, vagy Esterházy Marcell atelier_bp-jével (2007-2010) is párhuzamba állítható, míg Dezső Tamás rangos nemzetközi díjakkal is elismert egyszerre lírai és dokumentarista sorozatai (Itt, bárhol, 2009-, Románia, 2011-) éppen Korniss Péter hatvanas és hetvenes években Erdélyben és Moldvában készült képeihez állnak közel.

A kiállításnak éppen határozott választásaival sikerült elkerülnie a hivatkozási pontként szereplő 2001-es fotográfiai szalon csapdáját, amely se keresztmetszetet nem adott, se átfogó nem volt. A Magyar fotóművészet az új évezredben valójában 21 különböző kiállítás, amelyeket összeolvasva mégiscsak képet alkothatunk a jelenkori fotóművészet új irányairól.

Magyar fotóművészet az új évezredben, Magyar Nemzeti Galéria, 2013. május 11- július 28.

Barta Zsolt Péter, Czigány Ákos, Dezső Tamás, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, Fabricius Anna, Gábor Enikő, Gerhes Gábor, Gyenis Tibor, Kerekes Gábor, Korniss Péter, Koronczi Endre, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Magyar Ádám, Misetics Mátyás, Ősz Gábor, Pecsics Mária, Péter Ildikó, Szabó Dezső és Tóth György