Fotók: Pályi Zsófia [origo]

Valószínűleg két okból néz meg az ember egy plakátkiállítást: vagy nosztalgiázik vagy (művészet/társadalom)történész. Másrészt az Ellenkultúra a 80-as években című kiállítás lényegéből adódik, hogy közönsége csak speciális és szűk lehet. A plakát ugyanis, hogy a Wikipédia megfogalmazását idézzem: "…nagyméretű, nyomdailag sokszorosított kültéri hirdetmény, amely grafikai és tipográfiai elemek felhasználásával készül. A vizuális kommunikáció klasszikus formája." Egy plakát nem önálló vizuális alkotás, hanem egy konkrét esemény jelzője, meghirdetője, az esemény információinak vizuális formában való közlése, a célja pedig, többek között, az esemény iránti figyelem felkeltése. A plakát nem az örökkévalóságnak készül, a plakát használati cikk, akár egy fültisztító, használat után (elvben) eldobandó, funkcióját veszti. A plakátot kiragasztják, aztán az esemény elmúltával letépik, vagy újat ragasztanak rá. A plakát folyton múlik, hámlik, rétegeződik, jobbára sohasem marad meg, nem éli túl az eseményt, melyet hirdet.

Az ember azonban gyűjtöget. Szalvétát, képeslapot, gombostűt, plüsskutyát, bélyeget, hajcsatot, sörös dobozt, macskát, fanszőrzetet (Lord Byron). Miért ne gyűjtenénk plakátot is? Különösen akkor, ha a plakát vizuális megformálása túlmutat a pillanatnyi alkalmon, eseményen, túlmutat az illusztráló szándékon és önmagában is élvezhető, eredeti, invenciózus, izgalmas. De ha nem mutat túl, a plakát akkor is, minden mulandósága, pillanathoz kötöttsége ellenére vagy éppen ezért, történeti dokumentum, azé a koré (és eseményeké), amelyben kiragasztották, majd letépték. Az ember alapvetően archiváló lénye megmenti a plakátot is az elmúlástól.

Az ember jelen esetben Bp. Szabó György grafikus, akinek plakátgyűjteményéből láthatunk mintegy 400 darabból álló válogatást. Az összeállítás vállaltan szubjektív, a gyűjtő zenei ízlését tükrözi, és természetesen személyes érintettségét, hiszen kezdetben saját zenekara, a Bp. Service plakátjait tette el, és csak később kezdte el gyűjteni más zenekarokét. A kiállított anyag minősége egyébként példaszerű, nagyon szép, hibátlan állapotban maradtak meg a plakátok és installálásuk is kitűnő.

Amiről pedig szólnak ezek a plakátok, az a 80-as évek ellenkultúrája, ugyanis a 80-as évek hivatalossága, rendszere által legnagyobbrészt tiltott és megfigyelt, zaklatott, ellehetetlenített, elnyomott zenekarai fellépéseinek, és performanszoknak, kiállításoknak a plakátjaiból látunk válogatást. Majdnem minden korabeli csapattól szerepel plakát, aki akkor valamilyen módon fontos volt, a teljesség igénye nélkül pár név: 2-es Műsor, Aktus, Apropó, Art Deco, Ági és a fiúk, Balaton, Bizottság, Csokonai Vitéz Műhely, Európa Kiadó, Kampec Dolores, Kontroll Csoport, Luna Orchestra, Matuska Silver Sound, Neurotic, Sexepil, Spenót, Spions, Sziámi, Szkárosi konnektor, Trabant, Tudósok, Ugatha Christie, URH, VHK.

A tökéletes bemutatása az lett volna ennek az anyagnak, ha a termekben folyamatosan szólna az adott zenekarok zenéje, hiszen amit látunk, azok nagyrészt zenei eseményekre felhívó vizuális dokumentumok, és a zenék ismerete nélkül meglehetős kevés információ szűrhető le a plakátokról. Ugyanakkor a földalatti, tiltott kultúra, zene sajátossága, hogy nem feltétlenül marad meg az utókorra, a legtöbb eseményről, és sok zenekartól nem vagy rossz minőségben maradtak fenn felvételek, hiszen sem lehetőségük, sem alkalmuk, sem technikájuk nem volt koncertjeik, dalaik megfelelő színvonalú, sőt egyáltalán: rögzítésére.

Amit a galéria falain látunk tehát, az a jéghegy csúcsa, képzeletben kell rekonstruálni egy jobbára elsüllyedt, eltűnt kor („szűrt”) levegőjét, a fejben kell megpróbálni hallani a zenét, látni a koncerteken történteket, ami azért többé-kevésbé sikerülhet. A fontosabb zenekarok munkái (Balaton, Trabant, Bizottság, Európa Kiadó, Kontroll Csoport, VHK stb.) szerencsére fennmaradtak és hozzáférhetők. A plakátok legjobbjai ma is élvezhetők. Innovatív, szabad, szubverzív, színvonalukkal és abszurd humorukkal, iróniájukkal ("A.E. Bizottság katasztrófazenekar", "Az A.E. Bizottság még mindig Afrikában. Magyar versenycukrászok a trópusokon.", "Az év legrosszabb koncertje"), parodisztikusságukkal kiemelkednek az anyagból a Bizottság plakátjai, de ez talán látatlanban is borítékolható volt, ismerve a képzőművész tagok (Bernáth(y) Sándor, feLugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András) munkásságát.

A hangzó anyag odaképzelése mellett és után a legfontosabb és leghasznosabb felidézni, mi ellen is lázadt ez a kultúra, zene - párhuzamba állítani a kiállított anyag vizualitását a kor hivatalosan támogatott, futtatott, propagált popkultúrájának termékeivel, pl. Neoton Família, Hungária, Dolly Roll, a Bergendy Zenekar, Máté Péter, Korda György fellépéseinek plakátjaival, lemezeik borítójával.

Nehéz megmondani (persze, nem is nehéz), mi a szürreálisabb, abszurdabb ma: a hivatalos korszellembe beilleszkedő, azt kiszolgáló, már a maga korában is idejétmúlt, bornírt vizualitás, vagy a tiltott, ellenállni kényszerülő, szubverzív, gyakran anarchisztikus és szándékoltan abszurd, néhol dadaista lázadás sokszor tökéletesen amatőr eszközökkel, szellemiséggel, tudással létrehozott képisége, plakátjai.

Ellenkultúra a 80-as években. Válogatás Bp. Szabó György plakátgyűjteményéből. Budapest Galéria Kiállítóháza. 2013. április 16. - május 26.