Lady Gagáról egy ideig úgy tűnt, egy sima Madonna-remake, illetve a legjobb Madonna-tanítvány, ha ambícióit, azok megvalósítását, sikerét és szerteágazó művészeti hatását tekintjük. Legújabb húzása, illetve nemrég ismertetett tervei azonban még ennél is tovább mennek. Gaga novemberben - kicsit Björk 2011-es Bipohilia című projektjéhez hasonlóan, ami már nem puszta album volt, hanem egyfajta interaktív vizuális alkotás, album, számtalan applikációval - saját, új, 2012 óta várt, számtalanszor elhalasztott premierű albumát az Artpopot is többé kívánja tenni puszta lemeznél.

Lady Gagáról nem könnyű szuperlatívuszok, hosszas felsorolások és szédítő statisztikai adatok nélkül beszélni. Úgy tűnik, lassan Übermensch-sé, kozmikus női pop- és összművészeti, társadalmi Supermanné válik, vagy legalábbis efelé röpítik határtalan ambíciói. Gagát meghatározni is egyre nehezebb, a wiki szerint: énekesnő, dalszerző, táncos, üzletasszony, színésznő, zenei producer, divatdiktátor, filantrópus és meleg-jogi aktivista. Eddigi három lemeze öt Grammyt, két Guinnes-rekordot, több mint tizenöt millió eladott albumot, és ötvenegy millió kislemez és megszámlálhatatlan pénzt hozott a konyhájára. Természetesen Gaga folyamatosan előkelő helyet foglal el A világ 100 legbefolyásosabb nője nevű Forbes-listán.

A pár nappal ezelőtti bejelentés szerint Gaga az albummal egy időben egyfajta interaktív közösségi-média alkalmazást is piacra dob, amellyel szándékai szerint egyesítené a zenét és a művészetet.

Az album és alkalmazások megjelenése előtti estére Gaga egy valószínűleg minden képzeletet felülmúló művészeti show-t tervez, amelyben valamilyen módon részt vesz a művészeti színtér jó pár nagyágyúja: Robert Wilson, Marina Abramovic, Jeff Koons, Inez & Vinoodh.

Kíváncsian várjuk, valóban egy izgalmas, a populáris- és a magas művészetet egyesítő innováció, valami Gaga-féle pop art születik-e, vagy csak újabb pompás statisztikai adatok, rekordok és listahelyezések.