Melvin Burkhart: Human Oddity, 1985

Joel-Peter Witkinről egyszer azt írták, hogy művészete egy rész Hieronymus Bosch, egy rész A texasi láncfűrészes mészárlás.

Életének meghatározó élménye, hogy hat évesen szemtanúja egy autóbalesetnek, amikor is egy kislány levágott feje gurul a lábához. Fotográfiai nem egykönnyen befogadható és élvezhető művek, mert szinte mániákus következetességgel csak az élet sötét oldalával foglalkoznak, azt jelenítik meg különböző formákban. Életműve felfogható egyetlen hatalmas haláltáncként. Kábító részletességű panorámakép arról, amit nem szeretnénk tudni, nem szeretnénk látni, nem szeretnénk elfogadni.

Witkin élete, ellentétben képeivel, nem bővelkedik izgalmas részletekben. Orosz zsidó apa és olasz, római katolikus anya gyermekeként jön világra 1939-ben. 1954-ben vásárolja meg első fényképezőgépét, egy Kodak Ponyt, 1955-ben, testvére tanácsára elviszi képeit Edward Steichennek a MoMA-ba, aki egy képét beválogatja egy kiállításra, és a múzeum gyűjteményében is elhelyezi. 1961 és 1964 között az amerikai hadsereg fotósa Vietnamban. 1976-ban egyetemi végzettséget szerez a University of New Mexicón. Jelenleg is az egyetemen tanít és Új-Mexikóban, Albuquerque-ben él.

The Kiss, 1982

Witkin képeinek világa jellegzetes, könnyen felismerhető. Minden fotója beállított fotó, rendszerint műteremben készült. A képeken legtöbbször élő vagy halott emberek, vagy halott emberek testrészei vannak egy gazdag, több elemből, tárgyból álló enteriőrben, díszletben. A képeken szereplő élő emberek majdnem kivétel nélkül sérült, valamilyen módon a normalitástól eltérő alakok: törpék, hermafroditák, nyomorékok, csonkák, homoszexuálisok, kövérek, kórosan soványak stb. Majdnem minden fotó fekete-fehér, és jelentős utómunkát, különböző beavatkozást, szinte kizárólag analóg alapú, archaizáló manipulációt tartalmaz. Witkinre erősen hatottak a 19. századi fotográfiai technikák, mint a dagerrotípia, ambrotípia stb., és fennmaradt fotográfiák fizikai jellemzői, a különböző sérülések és vegyszerek nyomai.

Eunuch, 1983

Képei elkészítése több fázisból áll, a műterem berendezése, díszletezése, az alany kiválasztása, a tárgyi elemek összeválogatása, elhelyezése, majd az exponálás és a negatív hívása után a művész kontaktmásolatot készít a negatívról, ezt a másolatot manipulálja céljainak megfelelően, karcolja, satírozza, dörzsöli, ha eléri a kívánt eredményt, magára a negatívra viszi rá változtatásait, így minden manipuláció visszavonhatatlanná válik. A negatívról maga készít papírképet a saját maga által kikísérletezett vegyszerekben, majd, ha szükségesnek tartja, magát a papírképet is megdolgozza a kívánt hatás érdekében. Egy-egy kép elkészültének folyamata akár hetekig is tarthat.

Amint látható, Witkin is azokhoz a fotográfusokhoz tartozik, aki teljesen egyenrangúnak tartja médiumát a képzőművészettel, festészettel, művei nem valamilyen elkapott pillanat lenyomatai, hanem egy komplex gondolati és technikai tevékenység magas színvonalú, gazdag jelentéstartalmú produktumai.

The Raft of George W. Bush, 2006

Witkin művészete azonban sokkal mélyebb szinteken is belefonódik, szövődik a művészet, jellemzően a festészet történetébe. Fotográfiái ugyanis az egyik fontos festészeti műfajba, a csendéletbe sorolhatók. Emellett majd minden munka művészettörténeti párhuzamokkal, motívumokkal él, a festészettörténet kontextusrendszerébe illeszkedik. Witkin képein gyakorta szerepelnek festmények, de képei gyakran festmények parafrázisai. Legjelentősebb, legkomplexebb munkái között van Velázquez: Az udvarhölgyek, Géricault: A medúza tutaja című festményeinek (utóbbi fent, előbbi a cikk végén) a parafrázisa. Fontos képein idézi meg Poussint, Tizianót, Jacques-Louis Davidet, Picassót, Manet-t, de Chiricót, Seurat-t stb.

Halott élet

Művészetére talán legnagyobb hatással mégis Bosch lehetett, illetve a szürrealisták. Képei világa művészettörténeti utalásokkal, szimbólumokkal, allegóriákkal terhes, és (rém)álomszerű. Kompozíciói, csendéletei a műfajon belül is egy speciális műfajhoz, a vanitas csendélethez (a műfaj neve a „Vanitas vanitatum et omnia vanitas! Hiúságok hiúsága minden hiúság! (Prédikátor Könyve)” idézetből ered) tartoznak, illetve, voltaképp szó szerint veszik a csendélet műfaj francia nevét (nature morte), azt, hogy amit látunk, amit bemutat, nem pusztán csend, csendes, mozdulatlan, nyugodt (ahogy az angol név is mutatja: still life), hanem halott élet. Witkin előszeretettel használ fel hullákat vagy hullák testrészeit csendéletei megalkotásához. Képei fontos kelléke a koponya, a csontváz, ahogy a klasszikus vanitas csendéleteken is.

Portrait as a Vanity, NM, 1994

Witkin minden műve arról beszél, amiről az ember hallgatni szeretne, amit az ember nem akar látni: a halálról, az élet megszűnéséről és az életben lévő tökéletlenségről, hibáról, karcról, sebről, a nem normalitásról, a megszokottól eltérő életekről, testekről, illetve arról a területről, amiről ugyancsak nem szeretünk beszélni, nem szeretünk látni, a szexről, a nemi szervekről, a perverziókról. Witkin minden munkája egy gazdagon összeállított kollázs arról, hogy a halál, a sérülés, a szenvedés, a fájdalom, a kín, a nem normalitás az életben is jelen van, az élet része, hogy átszövi az életet, betör az életbe. Fotográfiai technikai megvalósításukban is magukon viselik a sérülések, sebek, karcok, tépések nyomait. Képei ugyanúgy meggyötörtek, sebesültek, ahogy gyakran képei alanyai.

Witkin egy másik, excentrikus és sokak számára rémületes valóságot, víziót épít fel és mutat meg, mást (vagy a Mást), mint amit megszoktunk, ismerünk, ismerni vélünk. Művészete arról beszél, hogy a szépséget, egészséget csak egy alig észrevehető és vékony határ választja el a csúftól, rémületestől, betegtől. Hogy az élet és halál közötti határ gyakran illuzórikus, és attól függ, honnan nézzük. Hogy mindannak, ami van, ami jó, szép, egészséges és boldog, ára van és másik oldala van, ami nem tagadható el.

Las Meninas, 1987

Witkin brutális erejű művészete mintha mindig arra kényszerítené a nézőjét, szorosan tartva a fejét és nyitva a szemét, hogy ne forduljon el, hogy lásson, lássa, hogy a menny nem választható el a pokoltól, sőt összeér vele, egybefonódik és a kettő egymásban tükröződik, egymáson dereng át. Witkin művészete ez a derengő, sötét fény.