Jean-Michel Basquiat a nyolcvanas évek New York-i művészvilágának egyik legkülönlegesebb figurája volt. A Puerto-Ricó-i anyától és haiti apától született Basquiat graffitisként kezdte, SAMO (Same Old Shit) néven írkálta teli New York utcáit, de pár éven belül már Andy Warhollal haverkodott és az 1982-es kasseli Documentán is kiállított. A drogtúladagolásban 1988-ban elhunyt Basquiat népszerűsége és elismertsége a mai napig töretlen, a műveiből nemrég Párizsban tartott kiállításon naponta majd' 4000 ember fordult meg, és hatalmas siker a napokban zajló retrospektív New York-i tárlat is, mi erre írtunk róla korábban.

A legfrissebb hírek szerint Amerika első színesbőrű festősztárja 25 évvel a halála után is tartogat meglepetést, egykori barátnője lakásában ugyanis temérdek munkája rejtve maradt a nyilvánosság előtt, de most nemcsak katalógusba rendezik és bemutatják, hanem aukcióra is bocsájthatják ezeket.

A hetvenes évek végén a művészvilágban akkor még ismeretlen Basquiat barátnőjével, Alexis Adlerrel egy East Village-i lakásban lakott, és nagy vásznak vagy műterem híján ebben a térben élte ki magát. Basquiat és Adler kapcsolata nem tartott sokáig, de szakításuk után a lány megvette a lakást és bölcs döntést hozva sosem nyúlt hozzá az alkotásokhoz.

Adler, aki ma már kétgyermekes anya és a New York Egyetem embriológusa, most mégis úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, valójában milyen értékes ingatlan van a tulajdonában. Basquiat egykori asszisztense mellett egyéb szakemberekből álló csapata (részletek az Art Info híradásában) már megkezdte a munkát, egyelőre egy könyv összeállításán dolgoznak. Basquiat, aki megszállotja volt barátnője biológia tankönyveinek, ugyanúgy festett a falakra, az ajtókra és a fűtőtestekre is, továbbá jegyzetfüzetek, képeslapok, ruhák is őrzik keze nyomát - a lakásban eddig több mint 65 alkotását katalogizálták.

Legalább ennyire érdekes része az anyagnak az az ötven 35 mm-es filmtekercs, amely Basquiat életét örökíti meg, természetesen munka közben is, abban a korszakban, amikor a művész még kísérletezgetett későbbi visszatérő motívumaival, és amikor még csak a jövő volt a jellegzetes hajkorona. A kollekció további különlegessége egy színdarab, amit maga Basquiat jegyez.

via

Arról egyelőre nincs hír, hogy Adler mit tervez pontosan, csak annyi biztos, hogy valamilyen formában szeretné elérhetővé tenni a tárgyakat. Anyagilag mindenesetre jól járna, ha az eladás mellett dönt, hiszen Basquiat árverésre került művei 2012-ben összesen több mint 140 millió dollárért keltek el. (A Basquait-munkák aukciós eredményeiről itt olvashattok részletesen.)

Basquiat élete 1996-ban egy filmet is ihletett, Jeffrey Wright játszotta benne a művészt, David Bowie pedig Andy Warholt, de A graffiti királyában feltűnt Dennis Hopper, Parker Posey, Cristopher Walken és Willem Dafoe is.

Ez pedig az igazi Jean-Michel Basquiat a Blondie Rapture című számának klipjében, amiben ő a dj, és azért szerepelhetett csak, mert Grandmaster Flash nem jelent meg a forgatáson: