Banksy nyoma a liverpooli Walker Art Galleryben 2011-ben

Soha nem voltak még ilyen sokan kíváncsiak egy 2 éve bemutatott, már a YouTube-on is teljes hosszában megtalálható filmre. A Facebookon több mint 12 ezren igazolták vissza a december 8-án, a Műcsarnok Mélycsarnokában vetítésre kerülő Kijárat az ajándékbolton át című Banksy-mozit. Pontosabban: egy "Banksy-kiállítást" igazoltak vissza, amit a Műcsarnok már idén januárban meghirdetett.

November 22-én nyílott volna, de "technikai okok miatt a Banksy kiállítás nyitása körül egy-két módosítást kell bejelentenünk: tovább csúszik a nyitónap, december 8-tól lesz megtekinthető a kiállítás, így a film is. További részletek hamarosan" - olvasható az esemény első Facebook oldalán. "Első", mivel ahogy azt a Műcsarnok Kommunikációs osztályától megtudtuk ehhez az "event" oldalhoz az intézménynek nincs köze, bár a szerkesztőivel kapcsolatban álltak. A Műcsarnok csak a megnyitó eredetlieg tervezett időpontja után négy nappal, 26-án hétfőn hozta létre a program hivatalos Facebook esemény-oldalát, addig megfelelt az éve elején létrehozott oldal. A új és egyben hivatalos esemény-oldalon az is olvasható, hogy "az idő előtti facebookos aktivitásnak köszönhetően sajnos több téves, illetve a szervezés során módosult információ él a köztudatban, ezért szeretnénk jelezni, hogy az esemény nem hagyományos értelemben vett kiállítás, hanem egy, a film köré épülő tárlat, egyéb háttéranyagokkal, a magyar street art világ megjelenésével és sok kísérőprogrammal." Csejdy Réka a Műcsarnok Kommunikációs Osztályának vezetője a Kunsztblognak azt mondta, hogy "sosem mondtuk, hogy lesz Banksy." Ez kétségtelen, hiszen az év elején kiadott éves kiállítási tervben csupán annyi szerepel, hogy "November 22. - január 20. Kijárat az ajándékbolton át. Banksy". Csakhogy azt sem mondták, hogy nem lesz Banksy. Nem is mondhatták, mivel a Műcsarnok szerette volna, hogy legyen. Nyilván ezért sem tiltakoztak a sajtóban megjelent hírek miatt, és ezért nem próbálták csitítani a hype-ot.

Ami biztos: Banksynek egyetlen eredeti munkája sem lesz látható a Műcsarnokban, helyette mozgóképes dokumentumanyagok, összeállítások lesznek Banksyről, illetve a magyar street art szcéna alakjai fognak készíteni Banksy inspirálta műveket egy különlegesen kialakított térben, tudtuk meg Készman Józseftől, a tárlat kurátorától. Készman azt is elmondta, hogy bár a nyár folyamán felvették a kapcsolatot a Banksy mögött álló Pest Controll Teammel és esély volt arra, hogy eredeti Banksy művek is lesznek a Műcsarnokban, ősszel mégis nemet mondtak, műveket nem adtak.

Banksy és a múzeumok

Hogy kemény dió Banksyt a Műcsarnokba csalni, már az elején tudható volt, hiszen ő általában nem állít ki múzeumokban. Tudomásunk szerint eddig egyszer tett kivételt, amikor szülővárosában a Bristol City Museum and Art Gallery állította ki 2009-ben. A Banksy vs Bristol Museum kiállításon több mint 100 munka volt látható, amelyből 78 új volt. Az ingyenes kiállítást néhány hét alatt több, mint 300 ezren látták. Ez előtt 2006 szeptemberében volt a legnagyobb megmozdulása, a háromnapos Barely Legal kiállítás egy Los Angeles-i egy raktárhelyiségben, ahol többek között egy elefántot is kiállított. Az eseményen megjelent Angelina Jolie és Brad Pitt is számos más híresség mellett. A Műcsarnokos kiállítás lett volna Banksy eddigi harmadik legfontosabb nyilvános bemutatkozása.

Azt is tudni lehetett, hogy Banksy általában akkor megy múzeumba, ha nem hívják. 2003-ban a Tate Britainben járt, majd 2005-ben miután meglátogatta a British Museumot New Yorkban turnézott, ahol a New York-i Természettudományi Múzeum, a Metropolitan Museum of Art, a Museum of Modern Art és a Brooklyn Museum voltak az állomásai. Egy-egy alkotást csempészett a falakra, mintha azok a gyűjtemény részét képeznék. A látogatóknak és a személyzetnek csak órákkal, napokkal később tűnt fel, hogy az alkotások nem a gyűjtemény részei.

Legutóbb 2011-ben volt egy múzeumi megmozdulása, amikor a liverpooli Walker Art Galleryben fedte le az ott kiállított papi mellszobor arcát pixelszerű lappal, így tiltakozva az egyházi pedofília ellen.

Banksy bevásárlókocsis ősembere a British Museum falán 2005-ben

Mindebből látható, hogy Banksy és az állami kiállítóhelyek viszonya finoman szólva sem szokványos - a bristoli kiállításon az igazgatón kívül a múzeum két munkatársa volt beavatva a projektbe, így mindenkinek meglepetés volt, amikor megnyílt a Banksy vs Bristol Museum kiállítás.

Nem Fekete György miatt

A napokban felmerült a pletyka, miszerint Fekete György, a Műcsarnokot 2013. január 1-től átvevő Magyar Művészeti Akadémia elnöke fúrta volna meg a Banksy-kiállítást, de ez nem állja meg a helyét. Úgy tűnik a Műcsarnok menti, ami menthető. A Kijárat az ajándékbolton át vetítése köré most megpróbálnak egy valamirevaló körítést csinálni, magyarországi street art alkotókat bevonni (1000%, Budha Tamás, Kétfarkú Kutya Párt) az esemény képének kialakításába, csakhogy ez már nem Banksy-kiállítás. Ráadásul a filmet 2011 januárjában már levetítették - magyar felirattal - a Tűzraktérben a Ragad Art street art rendezvényen.

Nem mindegy, hogy Banksyről vagy Banksyvel. Vagy a Műcsarnok, vagy a több mint 12 ezer érdeklődő értett félre valamit.