Kína elsőszámú outsider művésze ezúttal az ország évek óta elhúzódó tejipari botrányaira hívta fel a figyelmet: legfrissebb munkája Kína 80 négyzetméteres térképét adja ki 1800 darab tejporos dobozból. Az alkotást május 17 óta lehet megnézni Hong Kongban, a Para Site kortárs művészeti központban.

Vejvej szerint rendkívül abszurd, hogy egy ország képes műholdat lőni az űrbe, de képtelen biztonságos élelmiszert biztosítani a gyerekei számára. A 2008-ban kirobbant botrány óta sok kínai anya külföldről szerzi be a tejport: akkor hat baba halt meg, 300 ezer pedig megbetegedett az ipari melamint tartalmazó tápszerektől. Egy 2008-as vizsgálat során kiderült, hogy a kínai tejtermékek 20 százalékában megtalálható az elsősorban a műanyagiparban hasznosított vegyület. Azért adhatták hozzá a termékekhez, hogy magasabbnak tűnjön a protein tartalmuk.

Az egyik legnépszerűbb tejipari lelőhellyé Hong Kong vált. A felvásárlások miatt komoly aggodalom alakult ki helyiekben, ezért március elsejétől megszigorították a tejpor kivitelt. Most maximum két dobozt lehet átvinni a határokon, aki pedig megszegi a tilalmat, kétévi börtönbüntetést vagy 64 ezer dolláros bírságot is kaphat. Vejvej szerint lesújtó, ha egy országban tejporcsempészetről lehet beszélni. A kínai kormány megpróbálta biztosítani az embereket arról, hogy ellenőrzöttek a helyi tejtermékek, de a hanyag szabályozás a mai napig problémákat okoz. 2011-ben három gyerek meghalt és további 35 ember megbetegedett Kína északkeleti országrészében, miután nitrittel fertőzött tejet ivott.