KUNSZT

Letagadjuk a meztelen férfit

Spencer Tunick: Düsseldorf (2006)

Sokat elmond a korról, amelyben élünk, hogy egy férfi aktot vizsgáló kiállítás csupán egy kiállítási egységet szentel – a nyolcból - a meztelen férfi testre vetett női tekintetnek. Ez nem a Ludwig Múzeum hibája, és nem is az eredeti linzi kiállításé. Egyszerűen olyan világban élünk, ahol a férfi akt még mindig abnormális, és ha létezik is – mert mindig is létezett –, annak megalkotására szinte kizárólag a férfiak jogosultak. A Meztelen férfi című kiállítás Linz és Bécs után Budapesten is látható, megnéztük.

A művészetet, és a művészettörténetet ma éppúgy a férfi tekintet uralja, mint száz évvel ezelőtt, amikor az európai művészek elindultak felfedezni a férfi testet, mint művészeti és társadalmi problémát. Mondjuk úgy 80-20 százalékos arányban. A Meztelen férfi innen nézve tudománytörténeti visszatekintés is, amely azt vizsgálja, hogy az utóbbi száz évben mire jutottak az olyan kutatók, mint például Egon Schiele, Ferenczy Károly, David Hockney vagy Robert Mapplethorpe.

Az ember nem születik férfinak, hanem azzá válik, mondhatnánk Simon de Beauvoirt parafrazálva, aki 1949-ben megjelent könyvében, A második nemben tett korszakos jelentőségű megállapításokat a biológiai és a társadalmi nem közötti különbségekre vonatkozóan. Alaptétele, miszerint a társadalom szerepeket tulajdonít, illetve vár el a nemektől, sokaknál kiverte a biztosítékot. Éppen az ilyen reakciók miatt járt és jár most is stigmatizációval egyes társadalmakban a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezése. Stigmatizációval, vagy hallgatással.

Oskar Kokoschka: Li és én (1908)

Kérdés, hogy egy a férfi meztelenséget témájául választó kiállítás milyen hatást tud kiváltani ma Magyarországon. Az utóbbi hetek tapasztalatai alapján úgy tűnik, a magyar közönség mérsékelt érdeklődést mutat a téma iránt. 

Pedig ez egy kiállítás a sematikus gondolkodás ellen jött létre. Állításokat helyez szembe a tagadásokkal, hiszen tagadni csak azt lehet, ami van. Mit tagadunk? Tagadjuk, hogy a férfiak vetkőznek és modellt állnak. Tagadjuk, hogy a férfiak sírnak. Tagadjuk, hogy a férfiak a férfiak iránt is vonzódhatnak. Tagadjuk, hogy a férfi test a férfiak számára is lehet szép, akár anélkül is, hogy a néző feladná heteroszexuális pozícióját. Miért tagadunk? Mert tagadni könnyű.

Sokkal könnyebb egy szó – a „férfi” – jelentését megváltoztatni, mint elfogadni a valóságot. Inkább állítjuk azt, hogy az az ember, aki sír, aki szerint lehet szép egy férfi test, az nem férfi. Ez az attitűd a férfi hagyományos szerepének foggal-körömmel való őrzése, a főnév megtisztítása. Mert a férfi fogalmának tisztaságra van szüksége, hogy létezhessen. Minen bizonnyal sokan gondolkodnak így 2013 áprilisában is Magyarországon.

Sylvia Sleigh: Császári akt (1975)

Pedig elég lenne elmenni a Meztelen férfi kiállításra és ott elidőzni egy kicsit Sylvia Sleigh Császári akt című festménye előtt és felfogni, hogy az 1975-ben festett vászon illesztési hézagok nélkül illusztrálja a fenti tételt. A vénuszi pózban heverő fiatal férfit nézve könnyen beláthatjuk, hogy a hagyományosan női testtartásban ábrázolt férfi, illetve férfi test maga is passzívvá, nőiessé, felkínálkozóvá válik. A szerepek hatalma itt nagyon egyszerűen és humorosan mutat rá a sematikus gondolkodás hatalmára. A női tekintet a walesi festő művén nem csak a vágy tárgyát látja a férfiban, hanem nagyon okosan játszik egy évezredes hagyománnyal amelyből vétetett. A női tekintetnek szentelt terem egyben az egyik legizgalmasabb kiállítási egység a nyolcból. Míg a többi szekcióban főleg férfiak munkáival találkozunk, itt végre szerephez jut a nő. Nem is akármilyen nők. A walesi művészen kívül Valie Export, Elke Silvia Krystufek, Louis Bourgeois és Marlene Dumas.

A heroikus férfi képének megkérdőjelezése jellemzi a huszadik század második felének férfiábrázolását – jellemzően a szexuális forradalom után. Richard Avedon, Robert Mapplethorpe, David Hockney sokat tettek azért, hogy kiszakítsák a férfit a hős kategóriájából.

Pierre et Gilles: Adonisz halála (1999) 

A Ludwig Múzeum – a linzi Lentos Múzeummal közösen létrejött - tárlata nyolc kiállítási egységben mutatja be a férfikép változásának utóbbi száz, százötven évét, jellemzően európai fókusszal. A kiállítás egységei (Új Ádám, Akt mint modell és önkép, A vágy tárgya, Hős, anti-hős, Fájdalom, Női tekintet, Tabu, Metamorfózisok) olyan értelmezési kereteket kínálnak, amelyek mentén pontosan végigkövethető az az út, amely a biológiai nem és a társadalmi nem közötti világos, egyértelmű különbségtétel kilométerköveivel van kirakva a 19. század végi bécsi kezdeményezésektől kiindulva Szőny, Ferenczy, Vaszary képeinek ilyetén kontextusban való értelmezésén át Rudolf Schwarzkoglerig és tovább Tomas Gotovacig, vagy a Blue Noises csoportig.

A három fent említett kiállítás közül a budapesti a legkisebb, de ez is képviseli leginkább a kelet-európai alkotókat.

Ludwig Muzeum, kiállítás, akt, nemi szerepek, férfi akt, Meztelen férfi, Sylvia Sleigh, Oskar Kokoschka

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Nem nagy kunszt.

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

fotográfia fotó kiállítás Szépművészeti Múzeum Damien Hirst Műcsarnok fotóművészet Sothebys Aj Vejvej Christies képzőművészet múzeum Mark Rothko Andy Warhol Ludwig Múzeum Ludwig Muzeum Caravaggio Pablo Picasso street art Jean-Michel Basquiat árverés Banksy Robert Capa Magyar Nemzeti Galéria műgyűjtés interjú David Lynch Rembrandt Harmensz. van Rijn Rembrandt Leonardo da Vinci Salvador Dalí aukció Oroszország plakát műkincsrablás Francis Bacon banksy London Vincent Van Gogh Győrffy László életrajz plakátművészet Cy Twombly Virág Judit Galéria Bonhams holokauszt Kína design karikatura Paul Cezanne Jeff Koons film Louvre Vincent van Gogh Lady Gaga Párizs Marcel Duchamp Nemzeti Múzeum New York Vivian Maier Tate Modern Csontvary Kosztka Tivadar Iparművészeti Múzeum Michelangelo Nagy Kriszta x-T Ludwig Muzeum Kortars Muveszeti Muzeum akt Phillips aukciósház MODEM REÖK Várfok Galéria Fabényi Júlia Gulyás Gábor Kis Róka Csaba Edvard Munch Velencei Biennale Joel-Peter Witkin animáció pussy riot Konsztantyin Altunyin graffiti Tatjana Titova kArton Galéria MoMa indián művészet Oltai Kata portré Paul Gauguin Paul Klee Los Angeles festészet Csillagok háborúja Mai Manó Ház vandalizmus selfie régészet René Magritte Marina Abramovic Bécs Batman művészettörténet Bencsik Barnabás Vermeer Manet festeszet Claude Monet Mednyánszky László Kiscelli Muzeum Helényi Tibor műtárgylopás Gerhes Gábor Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé Capa Központ MoMA Julio Carrasco Bretón restitucio Young British Artists Frida Kahlo képregény Szentpétervár Ernst Múzeum építészet Hieronymus Bosch kijev Rubik-kocka Sandro Botticelli Mexikó Picasso illusztráció Björk Művészetek Palotája dioráma Renard mandrill rozmár orrszarvú gömbhal Daniel fejlábú lajhár Seba Canaletto eBay Nancy Kominsky Roman Abramovics Viktor Tilson Tahir Salakhov Hejdar Alijev Ilham Alijev William S. Burroughs Allen Ginsberg Ai Weiwei Olafur Eliasson Falling Walls Berlin Peter Orlovsky John Giorno Jack Kerouac Jean-Jacques Lebel Zaha Hadid Courbet Brazília Sao Paolo Alex Kaleb Romano Leonardo Da Vinci Ford T-Modell Henry Ford Patric J. Culhane Delacroix Santa Barbara Museum of Art rokokó Marc Dennis Kanye West barokk Domenico Remps Erik Kahng Guido Reni Jim Dine La Tour Ermitázs I. Péter Nagy Katalin cárnő James Meyer Jasper Johns vam design center digitális restaurálás Breaking Bad Elgar Zakirov Téli Palota Thomas Hobbes térkép Miley Cyrus Freight+Volume Jade Townsend Leningrad Jan Hinrik Drevs William Powhida Emberi Erőforrások Minisztériuma Alekos Fassianos magyar plakát filmplakát alkalmazott grafika szobor Szőke Gábor Miklós Pierre-Auguste Renoir Mészöly Géza műtárgyhamisítás Alien Nyolcadik utas: a halál Michael Lin Sophie Calle Nabil Nahas Bernardeau Excalibur Hegylakó Robotzsaru Grant Wood Johannes Vermeer Lucian Freud Bizen Nagamitsu szamuráj Budapest Galéria Vető János Petra Cortrigth Tumbrl stencil Gregory Crewdson fényképezés Gessner Baione Historia Animalum ifjabb Brueghel pin-up lány Katar Chiharu Shiota Valerij Barikin Brenna Murphy Ilja Karilampi Blue Noses Putyin fenykepeszet William Faulkner fortepan Böröcz András FUGA vécépumpa homoerotika Jean Cocteau Trafo Kortars Muveszetek Haza streetart Rafaël Rozendaal Martin Parr Tony Ray Jones Artyom Loszkutov Maria Kiszeljova Darwin Carel Fabritius Pantone könyv vízfesték Oleg Mitaszov szín Budapest Berény Róbert beton köztéri beavatkozás Harkov IKEA National Holocaust Monument Barnett Newmann The Webby Awards Daniel Liebeskind AICA Antony Gormley White Cube H. R. Giger Bortnyik Sándor FFS The Architizer A+Awards Eperjesi Ágnes Labor BMC Moaffak Makhoul Finnegans Wake Francesco Vezzoli Damaszkusz Átlátás-projekt tehetséggondozás Paolo Ulian Moreno Ratti Introverso Christina Rinaldi Google + Hodosy Enikő Kerekes Gábor Staachi Gallery Vlagyimir Majakovszkij Alexander Rodcsenko leica putyin British Council Lengyelország Jevgenyij Haldej Dobos Tamas Henri Matisse Derek Jarman AES+F skócia Rene Magritte Piggyback 1997 pedofilszobor ef.Zámbó István Chapman fivérek Tímár Katalin Ország Lili Erdely Miklos Toulouse-Lautrec Unfathomable Ruination Joao Onofre Georg Muehlamm biophilia Horthy Miklós Luca Martorano Glenn Brown Reiner Riedler Scribble Sarah Lucas Poussin finn művész Arca Swiss Pécs Bayeuxi kárpit Ansel Adams bob dylan Hunger King hajléktalanság egycentes magenta James Joyce Franklin Brooke-Hitching Szilágyi Lenke Ottlik Géza Kiscsoportos Játékok Vaszilij Maszlov Jodorowsky Dune Alejandro Jodorowsky jurányi produkciós közösségi inkubátorház drMáriás A nap műtárgya Dzerzsinszkij Robert Löbel Pókember Szecska mester Expo Milano 2015 Josh Lane Donna Tartt Szinyei Merse Pal Frans Hals Tracy Chevalier Jurányi Közösségi Ház Medve Zsuzsa Tetsumi Kudo Esterházy Művészeti Díj rihanna Isteni színjáték Alíz Csodaországban robert wilson Artpop Macbeth Jim Starr Rubens Casey Jenkins Kochi-Muziris Biennale Google Art Project Clint Eastwood Alcatraz Bernini viktoriánus Okwui Enwezor világkiállítás Szőcs Géza Gustave Courbet VOLTA NY Art Basel Harmadik Birodalom Majdan Pjotr Pavlenszkij Jurij Norstejn kínai művészet Debrecen Roger Ballen Thames&Hudson Jason DeCaires Taylor TED konferencia google chrome szoborpark Thibault Brevet Sipho Mabona Herman Melville amerikai alkotmány Peggy Guggenheim Collection Fernand Leger Richard Dadd Gustave Flaubert Niizeki Hiromi Ukrajna Nemzeti Művészeti Múzeuma Vaszary János Christian Frederick Martin Paige Powell Canon International Center of Photography Hasselblad Arsenal 2014 Kijevi biennále Gerhard Richter Larry Clark Napoleon Apollo expediciok NASA Star Wars Finzi Pasca Társulat Amerikai Egyesült Államok Steve Lazarides art world Bristol Günther Uecker jelmezek művészeti oktatás Walter Gropius Johannes Itten múzeumpedagógia Csodák Palotája Raffaello Maxfield Parrish Jan Vermeer van Delft befejezetlen képek Mesemúzeum Természettudományi Múzeum Cézanne Petőfi Irodalmi Múzeum Bauhaus Orr Máté Kostil Danila video Godot Galéria Kulo City Stark Attila Asztalos Zsolt Fehérvári Géza iszlám művészet Organs & Extasy Roham Galeria Kraftwerk Peter Boettcher Düsseldorf kulturális örökség Oslo Central-Slovakian Galéria Louvre-Lens festék Amrita Sher-Gil India magyar festészet Nemes Marcell Kieselbach Tamás kulturtörténet A38 kiállítóhely művészet kortárs képzőművészet Marjai Judit fanzine Direkt Fanzine Magyar Nemzeti Vagyonkezelő James Franco performansz Magyar Művészeti Akadémia muralizmus grafika Bestiarium Hungaricum kriptozoológia nyomdászat litográfia 2013 Magyar nemzeti Múzeum Ludwig kiállítások Ernst Lajos Baktay Ervin Melvin Sokolsky divatfoto Szombathelyi Képtár Armory Show Miaimi Sikoly feltárás meadowlands ph21 gallery 1913 szatmári gergely velencei képzőművészeti biennálé modern művészet Szépművészeti Múzeim Ulay Carl Spitzweg Hajdu Bence II. világháború kortárs yBA műkincs Nickolas Muray Amerikai Természettörténeti Múzeum Assisi freskó náci Németország Giotto digitális gyűjtemény vatikán José Guadalupe Posada Rijksmuseum Saatchi sakk robotok pályázat Bidzina Ivanisvili Szabó Ottó Tokio Congo Nathalie Daoust prostituált Roy Lichtenstein Szíria propaganda Anglia riacei bronzok mém Pauer Gyula műemlék fosztogatas appropriation art Deutsches Historisches Museum Vladimír Jiránek Fiatalok Fotóművészeti Studiója Pixelszag képriport hipszter Brückner János Vito Schnabel Demi Moore Julian Schnabel Dimitri Tsykalov Moszkva Marc Rothko Yellowism Vladimir Umanets fotogram Moholy-Nagy László Vojna muveszcsoport Kiss Tibor recenzió fotótörténet Székesfehérvár Kovács KoPé Péter Otto Pankok Ceija Stojka Instagram Budapest Alternative Bob es Bobek Kétbalkezesek Bukta Imre Francia Intézet cigányság CZKI Erwin Olaf EU Shorts Lehoczki Károly Paris Photo Thomas Schütte Rafael Jablonka Olof Palme-ház Budapesti Történeti Múzeum fényképészet Mr. Brainwash Sid Vicious Rinko Kawauchi 1981 szexualitás buddhista művészet Steve Wood Dennis Morris Tót Endre Sasvári Edit Lepsényi Imre Saul Bass Kassák Múzeum Dust Bowl zer0demo 1930-as évek Desmond Morris Róma Stendhal-szindróma Barnett Newman environmental art land art Diego Velazquez Edvard Eriksen 80-as évek igazgatói pályázat megtámadott műtárgyak nature art természetművészet Bilbao-effektus Rubens-szindróma múzeumok Lettország Mark Rothko Művészeti Központ Bécsi Imre lyukkamera camera obscura Alfred Hitchcock Psycho Trapéz Galéria David Cerny Múzeumok Éjszakája Luo Dan dadaizmus Time Platán Galéria Kamil Kuskowski Madrid nőművészet Hecker Péter Kicsiny Balázs impresszionizmus Nagy Kriszta Gustav Klimt Lumas X6 Fotógaléria Egon Schiele Barakonyi Szabolcs Szász Lilla Baki Péter Kogart Haz Chemical X Magyar fotóművészet az új évezredben Összefogás a Kortárs Művészetért főcím Muzeumok Majalisa szovjetunió acid trance Pieter Hugo Ujj Zsuzsi Loffice Japán Nobuyoshi Araki Svájc Deák Erika Galéria nyolcvanas évek A.E. Bizottság műtermek Marcelle Humbert Max Jacob Élesdi Művésztelep hímzett falvédő Pittmann Zsófia Pittmann Zsófi falvédők Guillaume Apollinaire Fernande Olivier Dora Maar Françoise Gilot Jacqueline Roque Marie-Thérèse Walter Olga Koklova Bateau Lavoir Georges Braque Henri Rousseau Tóth Szilvi Várfok Project Room Smithsonian Warner Bros Újvidéki Városi Múzeum Macskanő Superman Gerlóczy Károly Fővárosi Múzeum Városliget Outmane Amahou FBI Horror Pista Karácsonyi László Szabó Eszter Icko Dávid Chimera-Project Isabella Stewart Gardner Múzeum Degas Alexis Adler pszichológiai tárlatvezetés Igor Szavcsenko fénykép fotógráfia mozi tárlatvezetés szürrealizmus Exhibition: Great Art On Screen Phil Grabsky nemi szerepek férfi akt Eduard Manet Yves Klein ellenkultúra Jean Nouvel Louvre Abu-Dzabi Meztelen férfi Sylvia Sleigh Oskar Kokoschka Bank Austria Kunstforum Meret Oppeheim 1964 Burt Glinn Tom Wolfe hopi indiánok Yoko Ono Helmut Newton John Lennon Beatles Felix Bonfils Egyiptom BMW BMW Art Cars pop-art iszlám Bejrut Közel-Kelet ókor Rippl-Rónai József

Követők

Bódi Tamás vargabetti buhalya fotoblogger vinczebarbara puskar bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán benedekmarton Markó Barbara kunsztblog Csobod Luca Németh Ráhel Balkányi Nóra Virág Erő Cséka György Mihály Kamilla Mockingbird Pályi Zsófia Danyi Orsi CsékaGyörgy

Naptár