Altunyin: Uralkodók, kiállítási enteriőr,
a háttérben, bal kézre Altunyin: G-20! Putyin várja a vendégeket című képe

Oroszországban kezd átláthatatlanná, követhetetlenné, vagy, ahogy egy galerista fogalmazott: idiotikussá válni a művészet és a politika viszonya. Múzeumokat és múzeumigazgatókat zárnak be, nyitnak ki, képeket visznek el, majd nem hoznak vissza. Művészek jönnek, mennek, repülnek el, akciók, tüntetések kezdődnek. Utánajártunk, mi történik jelen pillanatban és mi áll a történtek hátterében.

A történet augusztus 26-án kezdődött, amikor a mindössze 10 napja megnyílt kiállítóhely, A hatalom múzeuma friss, Konsztantyin Altunyin: Uralkodók című kiállítására kivonult a rendőrség, állítólag névtelen bejelentésre, amely szerint a tárlaton hatályos törvényeket sértő képek láthatóak. A rendőrséggel együtt megjelent Vitalij Milonov parlamenti képviselő is, aki kidolgozója és beterjesztője volt a nemrégiben Putyin által is aláírt a homoszexuális propagandát tiltó törvénynek. A múzeum kurátora, Alekszandr Donszkoj szerint Milonov emelt hangon fejezte ki undorát a kiállítással kapcsolatban és mutogatta a rendőröknek, mely képeket vegyenek le a falról. A képek egyikén egyébként ő maga volt megfestve, háttérben a melegek zászlajával. Milonov volt egyébként az, aki 2012-ben mind Madonnát, mind Lady Gagát feljelentette az oroszországi koncertjeiken kifejtett „homoszexuális propagandáért”.

A rendőrségi akció megkoronázásaként elvitték Altunyin négy festményét, letartóztatták a múzeum igazgatónőjét, Tatjana Titovát, és elvitték, ki tudja, milyen megfontolásból a múzeum pénztárgépét is, a múzeumot pedig lepecsételték, bezárták. Altunyin, személyes szabadságát féltve elrepült Párizsba, ahol is a napokban a francia elnöktől kért politikai menedékjogot. Alekszandr Donszkojnak a rendőrőrsön nem hivatalosan már ekkor elmondták azt, ami a későbbi rendőrségi akciók, zaklatások mögött áll: a hatalom bezárva szerette volna tudni a múzeumot a szeptember 5-én induló G20-csoport állam és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója idején, sőt még utána is.

Részlet Altunyin egyik festményéből, a képen Milonov

A történet szeptember 3-án folytatódott (amiről írtunk is), és amit biztosan tudni lehet, az, hogy Tatjana Titovát és három munkatársát egy újabb névtelen bejelentésre hajnalban letartóztatták, majd három óra elteltével kiengedték. De még ugyanezen a napon újra letartóztatták.

A letartóztatások indokairól, és az akkor történtekről azóta számtalan, egymásnak ellentmondó információ kering, főkén rendőrségi forrásokra hivatkozva. A legújabb információk szerint a névtelen bejelentő az utcán látott négy gyanús alakot, akik festékkel megrakodva épületrongálásba kezdtek volna. A rendőrség szerint Titovánál és három munkatársánál 70 liter vörös festéket találtak, és igazoltatásuk pillanatában nem közölték személyazonosságukat, ezért kellett őket bevinni. A letartóztatottak és Donszkoj szerint abszurd a vád, semmiféle festék nem volt náluk.

Tatjana Titova

Egy másik, ugyancsak rendőrségi történet arról szól, hogy egy rendőr észrevette, hogy a múzeum pecsétjei nem sértetlenek, tehát feltörték őket és így magában a múzeum épületében tartóztatták le a négy embert, miközben azok a következő kiállítás építésén fáradoztak. Ami tény, a múzeumot a rendőrség bezárta, így az igazgatónőnek és munkatársainak elvben nem lett volna szabad az épületben tartózkodniuk. Titova szeptember 3-i második letartóztatásának az indokát is innen merítette a rendőrség, ugyanis törvénysértő, önhatalmú cselekményért vitték be az igazgatónőt. Akit természetesen kisvártatva újra hazaengedtek.

Ugyanezen a napon, Titova második letartóztatása idején került sor a Donszkoj által kurált másik kiállítás, a G-pont nevű szex-és erotikamúzeum aktuális tárlata egy képének az elkobzására is. Vera Donszkaja-Hilko: Wrestling (2011) című képét vitte el a rendőrség, és bezárta ezt a múzeumot is. Itt teljesen egyértelmű az összefüggés a G-20 csúcs és a kép között, hiszen a képen Obama és Putyin látható igen sajátos akció közben. A rendőrségi akció iróniája és idiotizmusa az, hogy amit elvittek, az egy reprodukció, ahogy a festőnő elmondta, az eredeti festmény Moszkvában található.

Vera Donszkaja-Hilko: Wrestling (2011)

A történet legfrissebb hírei: szeptember 4-én, késő este mindkét múzeumot megnyitották az érdeklődők előtt, minden különösebb hatósági kommentár nélkül. Szeptember 5-én este egy akció keretében a Vojna/Háború nevű művészeti csoport Altunyin hatalmas méretű G-20! Putyin várja a vendégeket című festményét kivitte a Nyevszkij Proszpektre, a festményt a rendőrség elkobozta és bírságot rótt ki a csoport vezetőjére. Ugyancsak ezen az estén, 19.25-kor A hatalom múzeuma képviselői szimbolikusan átadták egy a Vitalij Milonov hivatalában posztoló rendőrnek a múzeum kulcsait. Ma reggel kiderült, hogy Milonov nem vette át a kulcsokat.

Ennek azért van jelentősége, mert a múzeumnak helyet adó épület tulajdonosa, a hatalom nyomásának engedelmeskedve felbontja a bérleti szerződést az intézménnyel, nem engedi kirakni a múzeum hirdetményei, plakátjait, a múzeum dolgozói pedig nem mernek bejárni dolgozni a zaklatások miatt. Az intézmény honlapja szerint jelen pillanatban a múzeum új helyet keres, és szponzorokat, adományokat várnak. A munka azonban tovább folyik, Donszkoj új kiállítást szervez Az én világom címmel, amin bemutatná Vera Donszkaja-Hilko eredeti festményét, továbbá Altunyin munkáit, természetesen várja, hogy a rendőrség visszaadja az elkobzott négy festményt, emellett a Szinyije Noszi csoport és más, politikai töltettel bíró műveket is a tárlatba illeszt.

Altunyin az elkobzott Travesztia című képével

A hatalom múzeuma szeptember 5-én és 6-án ingyen fogadja mindazon látogatóit, akik a „G-20” jelszót mondják a pénztárnál. A múzeum további tervei között szerepel, hogy a moszkvai főpolgármester-választás napján, szeptember 8-án az, aki a legjobban megközelíti, vagy eltalálja, milyen eredményt ér el a választáson Alekszej Navalnij, neves ellenzéki blogger, ügyvéd, Putyin ellenfele, egy értékes Altunyin festményt kap ajándékba.
 
A kaotikus, sokszor kabaréba illő, naponta változó, de természetesen korántsem vicces, a művészekre, csoportokra nézve komoly egzisztenciális következményekkel járó események és cenzúra mögött tehát a G-20-as csúcs áll. Putyinék mindenképpen egy kirakat-Oroszországot, egy kritikátlan, mélyen hallgató Patyomkin-falut szerettek volna a világ előtt bemutatni. Ami, tekintve digitális korunkat, az internet és a képek, információk áramlásának sebességét és  hatalmát, mélyen röhejes, anakronisztikus és teljességgel céltalan. Szerencsére.